A hétfői, Montenegró elleni vereség után nehéz helyzetben, győzelmi kényszerben kezdte a középdöntőt a női kézilabda-válogatott a dán-norvég-svéd közös rendezésű világbajnokságot. Az ellenfél ebből a szempontból ideálisnak tűnt, hiszen a három rivális közül papíron a leggyengébbel, Szenegállal találkozunk Göteborgban. Igaz, az afrikaiak egy nagy bravúr már elértek a tornán, pontot szereztek a horvátok ellen.
A magyar csapat remekül állt bele a mérkőzésbe, már az eső percekben is irányított, a jó védekezés megadta az alapot, és könnyen elléptünk riválisunktól. Az első húsz percben mindössze két gólt kaptunk, vezettünk kilenccel is (11-2), ám a játékrész végére kissé lankadt a figyelem, így hat maradt az előnyből (14-8).
A szünet után kevesebb, mint hét perc alatt visszaállt a kilenc gólos fór. A hátralévő időben 7 és 10 között ingadozott a különbség, a végére a legnagyobb különbség maradt, magabiztosan 30-20-ra győztünk. A meccs legeredményesebb játékosa, Klujber Katrin lett kilenc találattal, mellette Márton Gréta kétszer volt eredményes és egész pályáról Böde-Bíró Blanka is betalált.
Két nap múlva lényegesen nagyobb kihívás vár a lányokra, szombaton 20:30-kor a társházigazda svédekkel találkozunk.
NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG (Dánia-Norvégia-Svédország)
I. középdöntőcsoport
Magyarország – Szenegál 30-20 (14-8)
Helyszín: Scandinavium, Göteborg
Időpont: 2023. december 7, 18 óra
Játékvezetők: Koo Bonok, Lee Seok (dél-koreaiak)
A magyar csapat gólszerzői: Klujber 9, Győri-Lukács 5, Szöllősi-Schatzl 5, Vámos 4, Kuczora 2, Márton 2, Bordás 1, Böde-Bíró 1, Debreczeni-Klivinyi 1
Simon Petra értékelte a Győr elleni kézilabda Szuperkupa-döntőt és már a jövőbe tekint - VIDEÓ!
Sokáig jól játszott női kézilabdacsapatunk, végül azonban vereséget szenvedtünk a Szuperkupa döntőjében.
Női kézilabdacsapatunk a székesfehérvári MET arénában csap össze a Győri Audi ETO-val a Szuperkupáért.
Női kézilabdacsapatunk irányítója a klubok szavazatai alapján lett a 2025/2026-os idény legjobbja az NB I-ben.
A Magyar Kézilabda Szövetség szombaton délelőtt hirdette ki a 2025/2026-os idény álomcsapatát.
Női kézilabdacsapatunk fiatal jobbszélsője edzésen, egy szerencsétlen mozdulat következtében sérült meg.
Simon Petra jó felkészülést zárt, és kíváncsian várja a hétvégét, ahol olyanban lesz része, mint még soha.
Szerdán délután közös sajtóeseményt tartott a Kovács Autóház és az FTC Kézilabda Szakosztály.