2023. május 10.
Győztes meccsen köszönthették szurkolóink a csapatot
Egyszer tudott vezetni a Kisvárda, egyébként pedig kézben tartottuk és megnyertük a hétközi bajnokit.

Még a kisvárdai játékosok és a szakmai stáb tagjai is tapssal reagáltak rá, amikor a műsorközlő szerdán délután pályára szólította a hétvégén történelmi bravúrt arató, Bajnokok Ligája FINAL4-ba jutó női kézilabdacsapatunkat. Bizony, jó volt hallani, illetve nem lehet megunni ezt a jelzőt, szurkolóink pedig ennek megfelelően vastapssal köszöntötték a lányokat.

Akik aztán a metzi lendületet megőrizve kezdték a Kisvárda elleni bajnokit, az ötödik percre négygólos előnyt harcoltak ki, jött is a vendég időkérés (4-0). Benne volt a pakliban, hogy a könnyen kidolgozott fór könnyelművé teszi a csapatot, de arra azért nem fogadtunk volna, hogy öt perccel később már Elek Gábor kér időt – hátrányban (4-5). Nagyon gond azért nem volt, valamint senki sem várhatta, hogy ugyanolyan koncentrált és magas szintű teljesítményt nyújt majd együttesünk, mint néhány nappal ezelőtt, de jobb volt rendezni a sorokat. 6-6-ig, a tizenharmadik percig tartotta a döntetlent a Kisvárda, aztán újra meglódultunk. Kezdetben Angela Malestein volt igazán eredményes, aztán Kukely Anna átlövéseinek tapsolhatott a közönség, de Szöllősi-Zácsik Szandra két üres kapus gólja is látványos volt, a kapuban pedig Janurik Kinga kiválóan teljesített. Kapusunk negyvenöt százalékos hatékonysággal zárta az első harminc percet, a csapat pedig összességében ötgólos vezetéssel; ha hozzátesszük, hogy öt gólt abban a nagyon rossz négy és fél percben kaptunk, amikor a vendégek fordítottak, még inkább világos volt, hogy kézben tartjuk a meccset (16-11).

Az iram nem sokat változott a második félidőre, a várdaiakban talán sokkal több nem volt, nekünk pedig ezen az estén tökéletesen elegendő volt, hogy magabiztosan tartsuk itthon a két pontot. Az öt-hat gólos differencia kisvártatva hétre, majd nyolcra hízott, majd a sok játékperccel kiválóan élő Kukely Anna hatodik találatával a közte tizet is elértük (27-17).

A hátralévő időben még néhány látványos találatot, valamint sok mosolyt láthatott a közönség, s végül tizenegygólos győzelemnek tapsolhatott. És, persze, a hétvégi sikernek is...

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
22. forduló

FTC-Rail Cargo Hungaria – Kisvárda Master Good SE 33-22 (16-11)
Helyszín: Elek Gyula Aréna, 700 néző
Időpont: 2023. május 10., 18 óra
Játékvezetők: Haskó Tamás Károly, Natkai Norbert
Gólszerzők: Kukely 6 (1), Hársfalvi 4, Malestein 4 (1), Szöllősi-Zácsik 4, Klujber 3, Kisfaludy 3, Cvijics 2, Papp 2, Márton 2, Szucsánszki 1, Stolle 1, Bölk 1, ill. Akiyama 3 (2), Bouti 3, Siska 2, Udvardi 2, Stamenics 2, Habánková 2, Juhász 2, Karnik 2, Sápi 1, Raojevics 1, Makkai 1, Mérai 1.

Cikkajánló

Kényelmes meccsen szereztünk két bajnoki pontot

Női kézilabdacsapatunk a Szombathely otthonában győzött a K&H Liga ötödik fordulójában szerdán este.

Önbizalommal telve utazunk Szombathelyre

Női kézilabdacsapatunkra szerdán ismét hosszú utazás vár, az ország nyugati csücskében lépünk pályára.

Négy játékosunk készülhet a franciák ellen

Az Európa-bajnokságra készülő női kézilabda-válogatott októberben kétszer is találkozik a franciákkal.

Jensen: "A hét a hat elleni játék volt az egyik kulcs"

Női kézilabdacsapatunk újabb rangadót nyert meg a csoportkörben, ezzel pedig lépéselőnybe került.

Ötből öt - Brestben is két pontot szereztünk!

Női kézilabdacsapatunk szinte végig vezetett Franciaországban, és továbbra is százszázalékos a BL-ben.

Nagy csatára készülhetünk a veretlen Brest otthonában

A négy kör után százszázalékos női kézilabdacsapatunk az ugyancsak hibátlan francia riválissal mérkőzik.

"A győzelem nem hullik az ölünkbe" - Jesper Jensen

Az MKC elleni bajnoki mérkőzést követő sajtótájékoztatón értékeltek a főszereplők.

Csaknem nyolcvangólos meccsen nyertünk az MKC ellen

Védekezésben nem teljesített jól női kézilabdacsapatunk, de így is magabiztosan tartotta itthon a két pontot.

EHF
EHF
EHF
close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin