Hétfőn délután a magyar női U17-es kézilabda-válogatott is megkezdte szereplését az Azerbajdzsánban, Bakuban megrendezésre kerülő 15. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF).
Az első csoportmérkőzésén a három ferencvárosi játékossal, az egyaránt kapus Csatlós Csengével és Zsigmond Pannával, illetve Ballai Borbálával felálló együttesünk Csehországgal találkozott. A mieink kezdtek jobban, 3-0-lal, és a háromgólos előnyt 9-6-ig sikerült is megőriznünk. Vitathatatlan érdemei voltak ebben Kukely Annának, hiszen az első hat gólunkból ötöt vállalt magára. A félidő második felében ugyanakkor közeledni kezdtek a csehek, de egyenlíteni a szünetig nem tudtak.
Nem úgy a fordulás után – a kétgólos előnyünkből öt perc alatt hátrány lett, de szerencsére ettől gyorsan magunkhoz tértünk újra, és négyszer találtunk egymásután a cseh kapuba. Ezt követően már végig kézben tartottuk az irányítást, kettőnél közelebb nem ért ellenfelünk, a hajrában pedig még magabiztossá is tettük a különbséget. A 49. percben még csak 22-20-ra vezettünk, a lefújáskor viszont már 30-22 állt az eredményjelzőn. Ballai Borbála három lövéséből három gólt szerzett, míg kapusaink közül Zsigmond Panna töltött több időt a pályán.
Papíron a legerősebb csoportbeli riválisunkat vertük meg, kedden Azerbajdzsán, szerdán pedig Svájc ellen folytatjuk.
EYOF
Magyarország - Csehország 30-22 (14-12)
A magyar gólszerzők: Vájer Bianka 6, Kukely Anna 5 (2), Tóth Krisztina 5 (4), Ballai Borbála 3, Sápi Gréta 3, Pál Eszter 2, Csekő Brigitta 2, Rónai Diána 2, Mlinkó Zsófia 1, Világos Diána 1.
A magyar válogatott programja:
2019. július 23. 14:30
Azerbajdzsán - Magyarország
2019. július 24. 14:30
Magyarország - Svájc
A keresztmeccsek július 26-án, a helyosztók 27-én lesznek.
Jesper Jensen annak örült az Esztergom elleni meccsen, hogy a csapat nem vált idegessé hátrányban sem.
Izgalmas meccset játszott női kézilabdacsapatunk, amely csak a hajrában döntötte el a két pont sorsát.
Női kézilabdacsapatunk hazai pályán fogadja az FTC-hez számos módon kötődő MOL Esztergomot.
Női kézilabdacsapatunk Győri ETO elleni bajnoki rangadóját követő sajtóájékoztatón értékeltek a főszereplő.
Női kézilabdacsapatunk Győr elleni döntetlenje után válogatott irányítónk értékelt - VIDEÓ!
Az utolsó pillanatban a kapufán csattant Omoregie lövése, így döntetlennel zárult a Győri ETO elleni bajnoki.
Berzsenyi Mária olimpiai és vb harmadik korábbi kézilabdázónk 80 évesen régi emlékekről és a Fradiról mesélt.
Női kézilabdacsapatunk szombaton a legnagyobb rivális elleni bajnokival folytatja az idényt.