2019. március 10.
Győztünk, megvan a harmadik hely
Ha nem is fergeteges játékkal, de végig vezetve hoztuk a két pontot a Krim Ljubljana ellen.

„Nagyon bízom benne, hogy okultunk a múltkori mérkőzésből és nem kezdjük még egyszer ennyire gyengén az összecsapást – illetve, hogy ezúttal végre nyugodtabb hatvan percünk lesz” – mondta a kezdés előtt Elek Gábor, s az első kívánalmára kisvártatva választ is kapott. Ugyanis a lányok ezúttal nem adtak szívességet a Krimnek az első percekben, 2-0-ról még egyenlítettek a vendégek, vezetni azonban nem tudtak, sőt, negyed óra játék után már öttel, 10-5-re vezettünk. Ha bárkiben is kérdéses lett volna, ezzel tudatosítottuk, egyértelmű győzelmi szándékkal lépett pályára együttesünk, hogy így a CSM Bucuresti pénteki botlását kihasználva előre léphessünk a harmadik helyre.

Klujber Katrin menetrendszerinti parádés teljesítménye ezúttal sem maradt el, miként Bíró Blanka is hozta az előző hetekben állandósított formáját – előbbi hat gólt szerzett az első félidőben, utóbbi pedig számos védésével tartotta tizenegy gólon a Ljubljanát. S bár 10-5 után egy rövid időre ütemet veszítettünk, 11-9-ig visszaengedtük a szlovénokat, a játékrész végét jelző dudaszó pillanatában újra öt volt az előnyünk (16-11).

A fordulás után aztán talán túlságosan megnyugtatott minket, hogy tizenkettő másodperc alatt gólt szerzett Háfra Noémi, mert kissé belealudtunk a meccsbe. Komolyabb problémánk nem volt, háromnál közelebb így sem engedtük ellenfelünket, de az önfeledt, felszabadult játék, amely mellett az előny folyamatosan hízhatott volna, elmaradt. Ugyanakkor a magabiztosság egy másodpercre sem veszett ki a mieinkből, mint ahogy a kisebb sérüléssel bajlódó Nerea Pena is a padon maradhatott a mérkőzés egésze alatt. Az utolsó tíz percre ráadásul újra öt fölé tornáztuk a különbséget, Márton Gréta találatával már hattal vezettünk és eldőltnek érezhettük a két pont sorsát.

Szóval spanyol klasszisunk tartalékolhatta az energiáját, miközben bemutatkozhatott a Bajnokok Ligájában a mindössze 17 esztendős Tóth Nikolett is - sőt, ha már ott volt, épp úgy, mint az NB I-es debütálásánál, most is góllal tette le a névjegyét.

Az utolsó perc nem a miénk volt, két gólt is kaptunk, a lefújás után azonban így is zúgó vastaps köszöntötte a csapatot, amely ezzel a győzelemmel megelőzte a CSM Bucuresti-et, harmadikként zárta a csoportot, és a negyeddöntőben az orosz Rosztov-Donnal találkozik majd.

KÉZILABDA
NŐI BAJNOKOK LIGÁJA
KÖZÉPDÖNTŐ, 6. FORDULÓ
2. CSOPORT
FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–KRIM LJUBLJANA (szlovén) 31–27 (16–11)
Érd, 2200 néző. V: I. Covalciuc, A. Covalcius (moldovaiak) 
FTC: Bíró – Lukács 1, Klujber 9 (2), Mészáros 1, Háfra 8, Kovacsics 1 (1), Schatzl 3.
Csere: Szikora (kapus), Kivinyi 2, Horváth D., Márton 4, Tóth N. 1, Faluvégi 1, Klikovac
Edző: Elek Gábor
LJUBLJANA: Marincek – Baric 4 (3), Cakalu 1, Perederij 3, Vucko, Stanko 3, Mavsar 8.
Csere: Vojnovic (kapus), Krsnik, Zulic 2, Krajnc, Zabjek 2, Amon 1, Risztovszka 3
Edző: Uros Bregar
Az eredmény alakulása. 5. perc: 3–1. 14. p.: 9–4. 23. p.: 11–9. 30. p.: 16–10. 47. p.: 23–20. 57. p.: 30–24
Kiállítások: 10, ill. 8 perc
Hétméteresek: 4/3, ill. 5/3 
MESTERMÉRLEG
Elek Gábor: – Nem gondolkodtunk azon, hogy mi lenne jobb, Rosztovba vagy Metzbe utazni, mert az volt a fontos, hogy a szurkolóinkat kiszolgáljuk. Fiataljaink sokat tettek ezért, és Tóth Nikolett BL-bemutatkozása is jól sikerült. Nem tetszett és kár, hogy a második félidőben vesztettünk a dinamikánkból, magunknak lassítottuk az iramot.
Uros Bregar: – A BL-sorozat legrosszabb meccsét játszottuk. Fantasztikusan védett Bíró Blanka, ezért a biztos helyzeteinket sem tudtuk belőni.

Cikkajánló

Szombaton, Pécsett folytatódik a kézilabda klubidény

Az olimpiai selejtezők után szombaton a 2023/24-es klubidény utolsó fázisa kezdődik női kéziseink számára.

Stadiontúrán jártak a kézilabdaszurkolóink

Stadiontúra egy kicsit másképp: a kézilabdáért rajongó törzsszurkolóink látogattak el a Groupama Arénába.

Mindkét válogatottunk egy csoportban a házigazdával

Sorsoltak a párizsi olimpia kézilabdatornájára, férfi és női válogatottunk is csoportellenfeleket kapott.

Japánt is legyőzte, kijutott az olimpiára a válogatott

Esélyt sem adott ellenfelének válogatottunk, amely százszázalékos mérleggel nyerte meg a selejtezőtornát.

„A lányok csíptek, rúgtak, haraptak előttem!”

Női kézilabda-válogatottunk remek játékkal megverte a svédeket és egy lépésre került az olimpiától – VIDEÓ!

Hatalmas lépést tettünk Párizs felé!

A mérkőzést szinte végig irányítva győzte le a svédeket a női kézilabda-válogatott az olimpiai selejtezőn!

Simon Petra: „Szokatlan volt, de jól sikerült”

Boldogan értékeltek játékosaink az olimpiai selejtező nyitónapján, de már a következő meccsre koncentrálnak.

A Főtaxi lett az FTC női kézilabdacsapata új szponzora

Az egyik legnagyobb magyar taxitársaság, a Főtaxi támogatja a tavalyi BL-döntős FTC-Rail Cargo Hungariát.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin