2019. július 21.
Három Fradi-kézilabdázóval rajtol az EYOF
A 2018-as EYOF-on Magyarország végzett az élen, a legjobb négybe jutásra most is esélyesek vagyunk.

Vasárnap megkezdődött a 15. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF), amelyen Magyarországot 9 sportágban 88 sportoló képviseli Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban. Az U17-es női kézilabda-válogatott keretében három ferencvárosi játékossal, Ballai Borbálával, Csatlós Csengével és Zsigmond Pannával hétfőn kezdi meg szereplését, méghozzá Csehország ellen. Az EYOF kézilabda tornáján nyolc csapat vesz részt, a lebonyolítás értelmében a két négyes csoport tagjai körmérkőzéses rendszerben döntenek a sorrendről, majd az elsők az ellenkező csoport másodikjával mérkőznek az elődöntőben.

Az előzetes várakozások szerint a mieinknek komoly esélye van legalább idáig eljutni, ugyanis a csoportban Csehország mellett még Azerbajdzsán és Svájc található, ezekről az ellenfelekről pedig nehéz elképzelni, hogy bármelyik jobb játékerőt képviselne a magyar válogatottnál. Az esetleges elődöntőben már igazi kézilabda nagyhatalmak kerülhetnek utunkba: Franciaország, Hollandia, Románia és Spanyolország küzd a legjobb négybe kerülésért.

A magyar válogatott programja:

2019. július 22. 14:30
Magyarország - Csehország

2019. július 23. 14:30
Azerbajdzsán - Magyarország

2019. július 24. 14:30
Magyarország - Svájc

A keresztmeccsek július 26-án, a helyosztók 27-én lesznek.

Cikkajánló

"Gábor tudja legjobban, milyen ilyenkor játszani"

Jesper Jensen annak örült az Esztergom elleni meccsen, hogy a csapat nem vált idegessé hátrányban sem.

Ránk ijesztett az Esztergom, de két pontot szereztünk

Izgalmas meccset játszott női kézilabdacsapatunk, amely csak a hajrában döntötte el a két pont sorsát.

Különleges bajnokival folytatjuk kedden este

Női kézilabdacsapatunk hazai pályán fogadja az FTC-hez számos módon kötődő MOL Esztergomot.

"Keserű a szánk íze, de büszkék lehetünk"

Női kézilabdacsapatunk Győri ETO elleni bajnoki rangadóját követő sajtóájékoztatón értékeltek a főszereplő.

Simon Petra: „Hidegrázós meccs volt”

Női kézilabdacsapatunk Győr elleni döntetlenje után válogatott irányítónk értékelt - VIDEÓ!

Közel volt a győzelem, de döntetletlen a rangadó vége

Az utolsó pillanatban a kapufán csattant Omoregie lövése, így döntetlennel zárult a Győri ETO elleni bajnoki.

„A Ferencváros volt, és lesz is az életem központja”

Berzsenyi Mária olimpiai és vb harmadik korábbi kézilabdázónk 80 évesen régi emlékekről és a Fradiról mesélt.

Veretlenek csatája – jön az ETO elleni bajnoki

Női kézilabdacsapatunk szombaton a legnagyobb rivális elleni bajnokival folytatja az idényt.

EHF
EHF
EHF
close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin