Bajnoki ezüstérmes női kézilabdacsapatunk a Bajnokok Ligája 2025/26-os szezonjában a negyeddöntőig menetelt, ahol a későbbi győztes, francia Metz állította meg. Júniusban az európai szövetség ismét megrendezi év végi voksolását, az EHF Excellence Awards-ot.
Együttesünkből ezúttal három játékosra lehet szavazni, a jobbszélsők között Angela Malesteinre, az irányítóknál Darja Dmitrijevára, a balátlövők mezőnyében pedig Emily Vogelre. A jelölteket az EHF szakértői csapata választotta ki a nemzetközi porondon nyújtott teljesítményük alapján.
A végeredménybe a játékosok, az edzők, a média és a szurkolók szavazatai egyaránt 25-25 százalékban számítanak bele. A szurkolók június 17-én déltől június 21-én éjfélig adhatják le a voksukat az EHF Home of Handball applikációjában.
A jelöltek teljes listája ITT érhető el.
Új irányítónk már az első felkészülési meccsen megérezte, hogy az emberek mennyire szeretik a csapatot.
Női kézilabdacsapatunk egykori klasszisa is bekerülhet a sportág hazai Hírességek Csarnokába.
A szurkolók szerda estig két korábbi kézilabdázónkra, Pádár Ildikóra és Szilágyi Istvánra is szavazhatnak.
Női kézilabdacsapatunk a felkészülés ezen szakaszában összeszokottabb DVSC-vel meccselt a Népligetben.
Ezúttal is megéri csoportkör bérletet váltani női kézilabdacsapatunk Bajnokok Ligája-mérkőzéseire.
Augusztus 30-án, Székesfehérváron rendezik a női és férfi kézilabda Szuperkupát.
Női kéziseink lejátszották első felkészülési mérkőzésüket – a másodikat pénteken már a szurkolók is láthatják.
Kőkeményen edz női kézilabdacsapatunk, amelynek pénteki meccsét élőben nézhetik szurkolóink az FM Youtube+-on.