2021. december 28.
Hazai pályán búcsúztatjuk az óévet
Csütörtökön 16 órától, a Kisvárda ellen lép pályára 2021-ben utoljára női kézilabdacsapatunk.

Számos varázslatos pillanatot, emlékezetes mérkőzést és mindenekelőtt bajnoki címet hozott női kézilabdacsapatunknak 2021, és bízhatunk benne, hogy az óév utolsó bajnokiján győzelemmel búcsúztathatunk el tőle.

A Kisvárda érkezik csütörtökön az Elek Gyula Arénába, s mert bő öt hét telt már el a legutóbbi mérkőzés óta, teljes joggal várják a szokásosnál jobban a kezdést a szurkolók és a játékosok is. Szurkolói részről érezhető a fokozott érdeklődés, jó ütemben fogynak a jegyek, a lányokon pedig az edzéseken szembetűnő a tettvágy. A világbajnokság, illetve a válogatott szünet után mindenki motiváltan, elszántan tért vissza a klubhoz, és talán új lendületet is adhat az elmúlt hetek környezetváltozása.

„Próbáltuk a pihenőt kihasználni, hogy minél jobban feltöltődjünk a folytatásra – mondta Bíró Blanka. – A karácsony előtti időszak a munkáról szólt, az edzéseken kevesebb idő jutott a taktikára, inkább az állóképesség-fejlesztésen volt a fókusz, vagyis kissé monoton időszak volt. A karácsonyi napok után azonban már jobb a szánk íze, mérkőzésre készülünk, ez változatosabb.”

A keret december 26-án este konditermi edzéssel vágott bele a munkába, hétfőtől pedig a szokott menetrend szerint készül a bajnoki folytatásra. A nyolcadik helyen álló Kisvárda ellen elvárható a győzelem, de kérdés, hogy a többhetes válogatott időszak után mennyi időre van szükség ahhoz, hogy ismét gördülékennyé váljon a csapatjáték.

„Nekem, kapusként, a helyzet adott: minél több lövést kell védeni, mindegy, hogy klub- vagy válogatott mezben… De a viccet félretéve, a mezőnyjátékosoknak nehezebb a váltás, főleg fejben. Más a figurák neve, újra át kell venni a védekezési alapelveket, de ez a pár nap is hasznos lehet. Bizakodó vagyok, hogy már a december 30-ai meccsen jó formát nyújtunk, igaz, sok munka vár még ránk, míg az ősszel mutatott szintre eljutunk. Jó ősz van mögöttünk, és élni szeretnénk azokkal a lehetőségekkel, amelyeknek az alapját megteremtettünk magunknak.”

A Kisvárda elleni összecsapás csütörtökön 16 órakor kezdődik az Elek Gyula Arénában. Jegyet vásárolni a szokásos online felületen, valamint a meccs napján 14 órától a helyszínen is lehet. Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy az eredetileg a vendégeknek fenntartott G-szektort is hazai szimpatizánsok számára értékesítjük, miután a kisvárdaiak jelezték, hogy nem tartanak igényt a helyekre.

Fontos, hogy a belépés feltétele a védettségi igazolvány, a sportcsarnok területén kötelező az orrot és a szájat eltakaró maszk viselése, illetve a lelátón tilos ételt vagy italt fogyasztani.

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
10. forduló

FTC-Rail Cargo Hungaria - Kisvárda Master Good SE
Helyszín: Elek Gyula Aréna
Időpont: 2021. december 30., 16 óra
Játékvezetők: Őri Erika és Pozdena Erika
Jegyár: 1500-2500 Ft.
Online ITT, személyesen pedig a meccs napján 14 órától.

Cikkajánló

Ahogy vártuk, meg kellett küzdeni a két váci pontért

A második félidőben mindent megpróbált a Vác, de álltuk a sarat és újabb két ponttal gazdagodtunk.

Nehéz meccsre számíthatunk a Vác otthonában

Női kéziseink következő ellenfele az utolsó percekig kiélezett csatát vívott a Győr ellen a múlt hét végén.

Megvan az Esbjerg elleni negyeddöntő időpontja

Tavaly a BL-elődöntőben, ezúttal egy körrel korábban találkozik női kézilabdacsapatunk az Esbjerggel.

„Megmutattuk, mennyire akartuk ezt a negyeddöntőt!”

Vezetőedzőnk szerint Angela Malestein világklasszis produkciót nyújtott női kéziseink bresti visszavágóján.

Fordítottunk Franciaországban, továbbjutottunk a BL-ben

Valóban volt még tartalék a csapatban, fordítottunk a Brest ellen és bejutottunk a legjobb nyolc közé!

Nehezebb a helyzet, mint egy hete, de nem lehetetlen

Kétgólos hátrányt kellene ledolgoznia női kéziseinknek a legjobb nyolc közé jutáshoz.

Megvan a női válogatott kerete az olimpiai selejtezőre

A magyar női kézilabda-válogatott előbb EHF Euro Cup mérkőzéseken, majd olimpiai selejtezőn lép pályára.

Közte húsz az MTK ellen - látványos játékkal nyertünk

Női kézilabdacsapatunk már a mérkőzés elején eldöntötte a két pont sorsát, fiataljaink is jól teljesítettek.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin