2022. március 19.
Hazai pályán nem jelentett gondot a DKKA legyőzése
A két félidő elején tompák voltunk, a meccs többi részében azonban sokkal jobban játszottunk ellenfelünknél.

Erőltetett menetbe kezdett szombaton délután női kézilabdacsapatunk – a Dunaújváros elleni bajnokival együtt huszonegy nap alatt hét tétmérkőzés vár rá, közte a Krim Ljubljana elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő, mielőtt ráfordulna a Győr elleni rangadóra.

Szóval, a hosszú és energiaigényes sorozat előtt Elek Gábor megpróbált kicsit tölteni a csapaton, vagyis kemény edzéseket tartott, és ez kissé meg is látszott a szombat délutáni összecsapás első perceiben. A védekezésünk ugyan tovább őrizte azt a szintet, amelyet az elmúlt két összecsapáson mutatott, de elöl lassan járt a labda. Tíz perc alatt csupán négy gólt lőttünk, így a vendégek tartották a lépést (4-3), ám ezt követően, miután a szurkolók is rázendítettek, felgyorsult és javult a támadójátékunk. 6-5-nél még csak egy volt közte a tizenötödik percben, a szünetre azonban már plusz hattal mehettünk (16-10). Janurik Kinga az MKSZ statisztikája alapján ötven százalékos hatékonysággal védett, mezőnyben pedig az egyaránt három gólig jutó Márton Gréta, Kovács Anett és Emily Bölk vitte a prímet.

A fordulás után hasonlóan langyossá vált a tempónk, mint a kezdő sípszó után, de legalább az eleinte sokat hibázó Szöllősi-Zácsik Szandra megtalálta a távolságot a gólerős játékhoz. A szünetbeli hatgólos előnyünk csökkent is, és elsősorban nem azért, mert Wéninger Alexandra, a vendégek kapusa jól védett, hanem azért, mert a védekezésünk jóval puhább lett. Jól mutatja a különbséget, hogy tíz perc alatt hétszer kellett közepet kezdenünk kapott gól után, miközben addig, harminc perc alatt tízszer.

Nem lehetett meglepő ezek alapján, hogy szigorodott a hátsó falunk, a lerohanások után könnyű gólokat lőhettünk, és így nyílt az olló. A hajrában Elek Gábor már nyugodtan hátra dőlhetett a kispadon ülve, mert a csapata rég eldöntötte a két pont sorsát, és felészabadultan, látványosan kézilabdázott. Októberben nagyon megszenvedtünk a Dunaújváros vendégeként, ezúttal azonban nem okozott gondot a két pont megszerzése. Az is jól mutatja a teljesítményünk értékét, hogy a DKKA szezonbeli legnagyobb veresége eddig tízgólos volt (a Győr nyert ellene 36-26-ra) - most pedig tizenöttel múltuk felül ellenfelünket.

Folytatás szerdán, Debrecenben - jegyinfót erre, valamint a Bajnokok Ligája-találkozókra ITT olvashatnak.

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
18. forduló

FTC-Rail Cargo Hungaria - Dunaújvárosi KKA 39-24 (16-10)
Helyszín: Elek Gyula Aréna, 950 néző
Időpont: 2022. március 19., 14:05
Játékvezetők: Bócz László és Wiedemann Viktor
Gólszerzők: Bölk 6, Malestein 5 (2), Szöllősi-Zácsik 5, Klujber 5, Márton 4, Kovács A. 3, Kisfaludy 3, Ballai A. 2, Grbics 2, Edwige 1, Szucsánszki 1, Stolle 1, Suba 1 ill. Farkas J. 7, Bulath 5, Polics 4, Szalai B. 2, Kiss Cs. 2, Horváth G. 2, Weisheitel 1, Fodor 1.

Cikkajánló

"Nagy potenciál van ebben a keretben"

Simon Petra értékelte a Győr elleni kézilabda Szuperkupa-döntőt és már a jövőbe tekint - VIDEÓ!

Sok helyzet kimaradt, kikaptunk a Szuperkupa döntőben

Sokáig jól játszott női kézilabdacsapatunk, végül azonban vereséget szenvedtünk a Szuperkupa döntőjében.

Szuperkupa döntővel indul vasárnap a kézilabda idény

Női kézilabdacsapatunk a székesfehérvári MET arénában csap össze a Győri Audi ETO-val a Szuperkupáért.

Simon Petra lett az előző NB I-es idény legjobbja

Női kézilabdacsapatunk irányítója a klubok szavazatai alapján lett a 2025/2026-os idény legjobbja az NB I-ben.

Három játékosunk bekerült az NB I álomcsapatába

A Magyar Kézilabda Szövetség szombaton délelőtt hirdette ki a 2025/2026-os idény álomcsapatát.

Megsérült, műtéten esett át Balázs Bítia

Női kézilabdacsapatunk fiatal jobbszélsője edzésen, egy szerencsétlen mozdulat következtében sérült meg.

„Nagyon zavart, hiába csak az előszezonban vagyunk…”

Simon Petra jó felkészülést zárt, és kíváncsian várja a hétvégét, ahol olyanban lesz része, mint még soha.

Új Toyota autóparkot használhat női kézilabdacsapatunk

Szerdán délután közös sajtóeseményt tartott a Kovács Autóház és az FTC Kézilabda Szakosztály.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin