2020. április 6.
Hemela Zsolttól búcsúzunk
Április 14-én, 9 órától, az Új köztemető szóróparcellájánál helyezik végső nyugalomra Hemela Zsoltot.

Március 14-én, méltósággal viselt, hosszan tartó, súlyos betegsége után életének 58. évében elhunyt Hemela Zsolt, a Ferencváros kézilabda-szakosztályának korábbi kézilabdakapusa, majd ügyvezetője. Búcsúztatására 2020. április 14-én, 9 órától az Új köztemetőben, a szóróparcellánál kerül sor. A család köszöni mindenkinek, aki gyászában vele osztozik és kéri, hogy a szertartáson a részvétnyilvánítástól szíveskedjenek eltekinteni, valamint, hogy a kegyeletét mindenki csak egyetlen szál virággal rója le.

Hemela Zsolttól a Zöld és Fehér magazin hasábjain Ballai Attila búcsúzott – az ő írásával emlékezünk rá.

„Életének ötvennyolcadik évében, hosszan tartó, súlyos betegség után, március 14-én elhunyt Hemela Zsolt, az FTC kézilabda-szakosztályának korábbi ügyvezetője.

Aki még aktív sportoló, kapus korából emlékszik rá, tudja, hogy átlagos termete ellenére kimagaslott minden mezőnyből. Azaz kitűnt. Belülről fakadó őserő volt, született vezér. És ehhez sehogy sem kellett viselkednie, csupán önmagát adnia. Aki már csak a sportvezetőt, e barátságos, kissé réveteg tekintetű, halk szavú – kizárólag egy-egy téves játékvezetői ítéletnél lényegült vissza – negyvenes, ötvenes énjét ismerte, az az egykori elsőt nem is hitte el. Pedig nem az erő távozott belőle, inkább megszállta valamiféle harmónia, nyugalom. Ami bajában sem hagyta el. A méltósággal viselt betegség nála nem szólam, hanem minden nap, minden perc valósága volt. A pálya szélén fogyott el, anélkül, hogy egyetlen szóval is panaszkodott, kapaszkodott volna. Rettenetesen féltettük, de faggatni, tanácsot, bátorítást adni még jobban féltünk; ilyenkor a régi Zsoci szeme villant, haragosan.

Őt ne sajnálják, üzente. Ő győzni fog, mint ahogyan összes csapata, de mindenekelőtt és mindenekfelett a Ferencváros kapujában is ezt sugározta a lénye.

Ezért is írom le hitetlenkedve, hogy elment, elhunyt. Maradjunk annyiban, dimenziót váltott. Az erő most sem belőle, hanem vele távozott.”

Hemela Zsoltot a Ferencváros Torna Club saját halottjának tekinti. Nyugodj békében, Zsoci! Sosem feledünk!

Cikkajánló

Tizenhét góllal múltuk felül a Szombathelyt

Gyengén kezdett női kézilabdacsapatunk, de fordított és végül esélyt sem adott ellenfelének.

Szombathelyen indítjuk a „nyugati napokat”

Női kézilabdacsapatunk négy nap alatt kétszer is a nyugati határ mentén lép pályára.

Elolvadtunk! Böde-Bíró Blanka megmutatta kisfiát!

A kis Dávid azonnal nyúl a labdák után, ahogy édesanyja és édesapja is - VIDEÓ!

Klujber Katrin: „Tudtuk, hogy a szélsők besegítenek”

Felemás félidők után diadal az Érd Arénában – Klujber és Ingstad is sokat tett azért, hogy megtörjük a Krimet.

A szünet után ritmust váltottunk és legyőztük a Krimet

30 perc után még csak egy gól volt az előnyünk, ezt követően azonban gyorsan eldöntöttük a meccset.

Tovább zárkózhatunk, de ahhoz győzni kell

Női kézilabdacsapatunk szombaton 16 órakor hazai pályán fogadja a szlovén Krim OTP Group Mercatort.

Márton Gréta: „Picit módosítani kellett a taktikánkon”

A keret is tartalékos volt a szerdai bajnokin, de a játékosok is odafigyeltek az intenzitásra.

A szombati meccs is befolyásolta a NEKA elleni taktikát

A mieink legeredményesebb játékosa, Balázs Bítia is értékelt vezetőedzőnk, Jesper Jensen mellett.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin