2021. január 20.
Heroikus küzdelem, Szucsánszki-parádé és győzelem!
Szinte végig vezetve, de így is elképesztően izgalmas meccsen győzte le női kézilabdacsapatunk a Metzet!

Mondhatni, a nehezebb utat választotta női kézilabdacsapatunk, de persze nem választás kérdése volt az Esbjerg elleni vereség. Csak épp a Fradi-Metz meccs előtt azt remélhettük, hogy ha a dánokat nem sikerült megverni, akkor a papíron erősebb franciák ellen itthon tartjuk a két pontot…

Ehhez viszont lényegesen jobb teljesítményre volt szükség, elsősorban az egyénektől, mert az jól látszott szombaton, hogy mindössze kettő átlagon felüli teljesítménnyel ezen a szinten nem lehet nyerni. A Metz már vasárnap Budapestre érkezett egyébként, miután a szlovén fővárosból elhozta a Krim elleni két pontot, vagyis az akklimatizációjával nem lehetett probléma, és az első percekben sajnos a játékával se volt.

Emily Bölk góljára két könnyű találattal válaszoltak a vendégek, és a hatodik percig kellett várnunk a második Fradi-gólra. Kovács Anett volt ekkor eredményes, és jobbszélsőnk a következő támadásnál újfent betalált – meglepetésnek számíthatott, hogy ő került a kezdőbe, hiszen az eddigi Bajnokok Ligája-találkozóinkon mindannyiszor Angela Malestein kezdett. Szintén nem megszokott, hogy Márton Gréta és Janurik Kinga is az első perctől a pályán van, de ez a húzás is bejött, mert előbbi hibátlanul használta ki a helyzeteit, utóbbi pedig védésekkel nyitott. A hetesekre az elmúlt héten ezeknél a szituációknál parádézó Bíró Blanka érkezett és az első félidőben háromból kettőt ezúttal is megfogott.

Érdekes volt, hogy viszonylag nehezen – de a franciáknál sokkal nehezebben – kerültünk helyzetbe, a góljaink számával ugyanakkor kifejezetten elégedettek lehettünk. A harminc perc alatt szerzett tizennyolc gólunkból ötöt vállalt magára a padról a továbbra is sérüléssel bajlódó, és ezért szokatlanul sokat hibázó Kovacsics Anikó helyére beszálló Szucsánszki Zita, aki ezzel kulcsszerepet vállalt abból, hogy a játékrész második felében már szívesebben pillantgattunk az eredményjelzőre. Előbb kettő, majd három, egy alkalommal pedig négy gólra is eltávolodtunk az amúgy jól kézilabdázó Metztől, a szünetre pedig hármat őriztünk meg az előnyből (18-15).

A fordulás után Angela Malestein duplájával gyorsan öt gólra távolodtunk, de a franciák hasonlóan rövid idő alatt visszakapaszkodtak. Hihetetlenül izgalmas meccs volt, mindkét pad nagyon élt a játékkal, felváltva jöttek a kiállítások, vagyis a szurkolók által teremtett pokoli hangulaton kívül minden volt, ami egy jó meccshez kell.

Attól meg még jó húsz percre voltunk, hogy tudjuk, az utolsó fontos összetevő meglesz-e: a Fradi-győzelem.

Az előny nálunk volt ekkor, de a 42. percben egyetlen találatra közeledett ellenfelünk, rögtön időt kértünk. A Metz nyitott védekezésre váltott, meg is zavarta ezzel a mieinket, de Elek Gábor gyorsan kapcsolt, amíg a franciák támadtak, lerajzolta Emily Bölknek a következő támadást, a német átlövőnk meg tökéletesen megvalósítva a tanácsot gólpasszt adott Kovács Anettnek.

Az utolsó tíz perchez érve kettővel vezettünk még, de nem sokkal később már az egyenlítésért, ráadásul emberelőnyben támadhatott a Metz. Nem élt a lehetőséggel, és bár hibáztunk mi is elöl, Szucsánszki Zita újra és újra zseniálisat húzott, és megint hárommal léptünk el, miközben egyre fogyott az idő.

Bíró Blanka nem nagyon fogott labdát, pedig a második félidőben végig ő védett, de a negyedik (!!) kivédett hetesével eldőlt a mérkőzés! Elképesztően nagyot harcolva, rengeteg jó és néhány kimagasló egyéni teljesítménnyel legyőztük a Metzet, és talán visszaszereztük azt a két pontot, amit az Esbjerg ellen elhullajtottunk.

Ugye, hogy a nehezebb utat választották lányaink…

DELO NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
3. forduló

FTC-Rail Cargo Hungaria - Metz Handbal 32-30 (18-15)
Helyszín: Elek Gyula Aréna, zárt kapuk mögött
Időpont: 2021. január 20., 18:45
Játékvezetők: Denis Bolic és Christoph Hurich (osztrákok)
Gólszerszők: Szucsánszki Zita 7, Angela Malestein 6, Klujber Katrin 5, Kovács Anett 3, Emily Bölk 3, Háfra Noémi 2, Tóth Nikolett 2, Márton Gréta 2, Schatzl Nadine 1, Julia Behnke 1, ill. Meline NOcandy 8, Orlane Kanor 6, Hélén Sajka 4, Katharina Burgaard 3, Laura Kanor 2, Camila Micijevic 1, Debbie Bont 1, Jurswally Luciano 1, Olga Perediy 1.

Cikkajánló

Ahogy vártuk, meg kellett küzdeni a két váci pontért

A második félidőben mindent megpróbált a Vác, de álltuk a sarat és újabb két ponttal gazdagodtunk.

Nehéz meccsre számíthatunk a Vác otthonában

Női kéziseink következő ellenfele az utolsó percekig kiélezett csatát vívott a Győr ellen a múlt hét végén.

Megvan az Esbjerg elleni negyeddöntő időpontja

Tavaly a BL-elődöntőben, ezúttal egy körrel korábban találkozik női kézilabdacsapatunk az Esbjerggel.

„Megmutattuk, mennyire akartuk ezt a negyeddöntőt!”

Vezetőedzőnk szerint Angela Malestein világklasszis produkciót nyújtott női kéziseink bresti visszavágóján.

Fordítottunk Franciaországban, továbbjutottunk a BL-ben

Valóban volt még tartalék a csapatban, fordítottunk a Brest ellen és bejutottunk a legjobb nyolc közé!

Nehezebb a helyzet, mint egy hete, de nem lehetetlen

Kétgólos hátrányt kellene ledolgoznia női kéziseinknek a legjobb nyolc közé jutáshoz.

Megvan a női válogatott kerete az olimpiai selejtezőre

A magyar női kézilabda-válogatott előbb EHF Euro Cup mérkőzéseken, majd olimpiai selejtezőn lép pályára.

Közte húsz az MTK ellen - látványos játékkal nyertünk

Női kézilabdacsapatunk már a mérkőzés elején eldöntötte a két pont sorsát, fiataljaink is jól teljesítettek.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin