Rettenetesen magasnak tűnt az orosz fal – tudtuk, ismertük a Rosztov-Don keretét alkotó kézilabdázók fizikai adottságait, de testközelből volt igazán ijesztő a hatás. Miután általában a legmagasabb átlövőnk, Háfra Noémi is jó fél fejjel magasabb védőkkel találta szemben magát, a támadásaink jelentős része a rések kereséséről szólt. A centiben és kilóban jelentkező hiányt egyébként a lelátó, a mintegy kétezer-kétszáz fradista keltette frenetikus szurkolás igyekezett helyettesíteni. Mert, ami kívülről jött, az egyébként alkalmas volt rá, hogy plusz erőt, hitet adjon a lányoknak; írhatnánk, hogy Bajnokok Ligája-negyeddöntőhöz méltó volt, de ez annál több, hiszen ehhez foghatót ebben a sportágban máshol nem lehet tapasztalni.

Szóval óriási küzdelem volt a pályán, eleinte egy-egy góllal nálunk volt az előny, majd az oroszok ritmust váltottak és három gólra távolodtak (6-9). A vendégeknél kisebb meglepetésre Mayssa Pessoa kezdett a kapuban Anna Sedoykina helyett, míg nálunk szerencsére Bíró Blanka is tudta vállalni a játékot, így ő állt a gólvonalon, és az első félidőben meg is mutatták mindketten az edzői döntés helyességét.

A játékrész második felében aztán újra közeledni, sőt egyenlíteni is tudtunk, köszönhetően annak is, hogy a játékvezetők gyors egymásutánban három oroszt is kiszórtak – előtte ugyanakkor érzésünk szerint kellett az is, hogy egy a kárunkra megejtett óriási tévedést Elek Gábor kellően vehemensen és nehezen vegyen tudomásul. A szünet előtti utolsó támadás és gól viszont nem a miénk lett, vagyis a létező legkisebb hátránnyal mehettünk pihenni.

A fordulás után rögtön esély kínálkozott rá, hogy újra megszerezzük a vezetést, kétszer is emberhátrányba kerültek a vendégek, de nem tudtuk kihasználni a lehetőséget, miközben azt éreztük, iszonyú kevés hiányzik, mert a ritmus, a koncentráció és a tudás is megvan ahhoz, hogy jó eredményt érjünk el. Egyetlen rossz szavunk sem lehetett a csapatunkra, csak ez egész egyszerűen már az a szint, ahol olykor még az extra teljesítmény sem elég.

Ennek ellenére csak meglett a vezetés, amely azonban viszonylag gyorsan visszakerült sajnos a Rosztovhoz. Sőt, tíz perccel a vége előtt újra mínusz háromra távolodtunk, és nagyon fogyni látszott az erő. De a hit nem, és ha egy picit több szerencsénk lett volna, utolérhettük volna ellenfelünket. Hihetetlenül bosszantó volt, hogy a kipattanó labdák rendre orosz kézbe pattantak, hogy hiába védett Bíró Blanka bravúrral, utána többször is ugyanúgy gólt kaptunk.

Olyan mérkőzést veszítettünk el, amelyen jól kézilabdázva igenis volt esélyünk előnyt kiharcolni, és épp ezért ennyire fájó, hogy nem sikerült. De ez már a világelit előszobája, ahonnét még így is tovább léphetünk, csak épp az a nüansz szükséges hozzá, amely ezúttal a Rosztov felé billentette a mérleg nyelvét.