A norvég Sola ellen lépett pályára női kézilabdacsapatunk a Bajnokok Ligája-csoportkör harmadik fordulójában, és mert az első két játéknapon nem szerzett pontot, már-már győzelmi kényszerben játszott. A papírforma alapján a BL-újonc rivális ellen minden esély megvolt a sikerre, ehhez képest hidegzuhannyal indult a mérkőzés. Feszülten, és rengeteg hibával kezdtünk, eleinte helyzetbe se kerültünk, később pedig Rikke Granlund védett mindent, ami a kapujára ment, míg hátul bántóan egyszerűen alakított ki ziccereket ellenfelünk. Jesper Jensen már bő négy perc után időt kért, de ez sem változtatott a meccs képén, nyolc perc után 0-6 állt az eredményjelzőn.

Simon Petra gólja törte meg a jeget, és valamelyest oldotta a feszült tekinteteket is, de ezzel még nem voltunk kint a vízből, mert a norvégok ekkor már érthetően óriási önbizalommal kézilabdáztak. Jót tett a védekezésünknek Vilde Ingstad beszállása, kevesebbszer került ellenfelünk tempóelőnybe, igaz, eleinte ezzel csak a különbség tartására voltunk képesek. Jött a támogatás a lelátóról, és a játékrész derekán változott is a játék képe. Egyre nehezebben került helyzetbe a Sola, 4-10-es állás után zsinórban négy gólt lőttünk, sőt, a következő percekben bőven megvolt rá az esély, hogy egyenlítsünk is. Kimaradtak azonban a helyzetek, a vendégek pedig 10 perc után újra betaláltak, és ami még nagyobb baj, a szünetig már csak ők lőttek gólt. Így nemhogy egyenlítés nem lett a pihenőig, a Sola egy híján visszaépítette az elején kiharcolt előnyét (9-14).

Extra kellett így a második félidőben, nyomás alatt, öt gólos hátrányból elképesztően nehéz fordítani, de a hit megvolt a csapatban – és a szurkolókban is. A vendégek lassították a játékot, szinte alig értek fel a támadásokhoz, vagyis nehéz volt a megszokott ritmust tartani, és a fordulás után eleinte nem is tudtunk csökkenteni a hátrányon. Aztán erősödött a védekezésünk, 12-17 után újra négygólos sorozatot produkáltunk, és egyetlen találatra közeledtünk (16-17).

Negyed óra volt még hátra a mérkőzésből, vagyis idő még volt, de a nyomást, a koncentrációt fenn kellett tartani. Azt az első két fordulóban is láthattuk, hogy van tartása a Solának, és itt sem hagyta magát, taktikusan – értsd, hihetetlenül lassan – kézilabdázott, és főként a szélsői góljaival tartotta a vezetést (18-21). Nem igazán fért volna bele már hiba, de újfent rossz periódus következett, nem éltünk az emberelőnnyel sem, a hátrány megint nőtt, és közben már csak nyolc perc maradt a lefújásig (20-24).

Utoljára kértünk időt, visszajött a kapuba Janurik, aki két védéssel jelentkezett, elöl pedig éltünk a lehetőséggel, és egy rohamra eltüntettünk három gólt a mínuszból (23-24). Ekkor jól használtuk ki az emberfórt is, jó védekezés után Darja Dmitrijeva ívelt az üres kapuba, majd már egyenlő létszámnál újra ő talált be, és a mérkőzés során először átvettük a vezetést (25-24).

Egy-egy támadás kimaradt mindkét oldalon, majd hetven másodperccel a vége előtt hetesből egyenlítettek a vendégek. A támadásunkból Cvijicset találtuk meg, aki hetest és kiállítást harcolt ki, a büntetőt pedig a második félidőben kiválóan teljesítő Klujber értékesítette (26-25). Egy vendég támadás maradt még, de Janurik védett, vagyis ha óriási nehézségek árán is, elképesztő mélységből felállva megnyertük a mérkőzést, és megszereztük első pontjainkat az idei kiírásban.