2019. november 2.
Hihetetlen izgalmak és győzelem Kaproncán!
Küzdeni, szenvedni kellett, de a 200 szurkolónk által támogatott csapatunk megtette ezt, és 2 pontot szerzett!

Úgy tűnt, hogy Kaproncán az év meccsére készülnek a Ferencváros ellen – és azok után ez nem is lehetett meglepő, hogy a Podravka óriási meglepetésre legyőzte a Vipers Kristiansandot, vagyis hiába kapott ki a mieinktől két hete, még maradt reális esélye a továbbjutásra. Persze, azt mi is elmondhattuk, hogy ha másodszor is felülmúljuk a horvátokat, akkor igen közel kerülünk a második csoportkörhöz.

Szóval, ilyen hangulatban kezdődött az összecsapás: jó kétszáz magyar, meg mintegy kétezer horvát szurkoló, de a mieink voltak a hangosabbak. Mire a csapatokat a pályára szólították, már egy gombostűt se lehetett leejteni a lelátókon, a játékosainkat óriási füttyszó fogadta, viszonzásképp a vendégszektorból extra hangerővel jött a „Ria, ria, Hungária!” rigmus. Fradi-fölénnyel indult a meccs, Kovacsics Anikó szerencsés gólja jó alapot adott, s bár ezt még egalizálták a hazaiak, 2-4-es állásnál a közte háromért is támadhattunk. Ott aztán a montenegrói játékvezetők egy labda nélküli szituációnál kiszórták két percre Danick Sneldert, ebből pedig meglehetősen rosszul jöttünk ki. Háfra Noémi vétett gyorsan háromszor is, kaptunk üres kapus és lerohanás gólt is, és 5-4-nél már nekünk kellett az egyenlítésért harcolni. Elek Gábor már ekkor majdnem időt kért, de aztán hagyott időt a csapatának, illetve Háfrának is, aki ha nehezen is, de csak bepréselte az első gólját, és ettől áttörést vártunk. Az előnyt visszaszereztük, 8-10-nél megint jónak tűnt a ritmus, de a játékrész utolsó tíz perce leginkább bosszantó hibákat hozott. Lukács Viktóriától kétszer is vonal miatt vették el a gólját (közel sem biztos, hogy jogosan!), Klivinyi Kinga az ellenfél kezébe passzolt, míg hátul az össze-vissza pattogó labda végül hazai kézben, majd a hálónkban kötött ki. Márton Gréta ellenben maradéktalanul dicsérhető volt – némi meglepetésre került a kezdőbe, de mindkét adódó lehetőségét gólra váltotta az első játékrészben. A szünetre így egygólos hátránnyal mehettünk, de egyértelműen látszott a javulási lehetőség.

Ehhez képest, ha nincs Bíró Blanka két ziccer-védése, vélhetően rémálomszerű folytatásról lenne szó – a közte háromért támadhattak a hazaiak, mi pedig teljesen ritmustalanul kézilabdáztunk. Tisztán látszott, hogy ezen a meccsen nem jönnek a könnyű megoldások, a tiszta játékok, hanem küzdeni, szenvedni kell. És mert a szurkolóink is értették, látták, hogy mi történik a pályán, hajtották a lányokat, akik odaálltak minden ütközésbe, belementek minden csínybe: valójában küzdöttek, harcoltak.

Ennek újra vezetés lett az eredménye, ráadásul kétgólos, és nagyon azt érezhettük, hogy ha néhányat még közé tudunk tenni, akkor az ereje és a hite is elfogy a horvátoknak. Csak épp irtózatosan nehezen jött össze az áhított háromgólos vezetés. De összejött, végre, a Podravka azonban visszatáncolt megint, és egyenlíthetett volna. Hihetetlen feszültség uralkodott a pályán és a lelátón is, az utolsó perceket állva nézte végig mindenki, s bár többször is dönthettünk volna, csak nem tudtuk dűlőre vinni. Bíró Blani tartotta a vezetésünket, hasonló volt a helyzet, mint egy éve Ljubljanában, amikor kapusunk a hajrában elképesztő formába lendült. Hogy ne menjen minden olyan könnyen, arról megint a játékvezetők tettek, kiküldték az utolsó két percre Danick Sneldert, a Podravka meg egyre zárkózott.

Passzívnál támadtunk, és helyzet se nagyon mutatkozott, amikor Lukács Viktória nagyjából nullafokos szögből beugrott és gólt szerzett. A végére így is maradt még izgalom, de egy gólt megőriztünk a vezetésünkből – elképesztően fontos két pontot szereztünk, ezzel pedig nagyon közel kerültünk a továbbjutáshoz! Az elképesztő támaszt nyújtó szurkolók ünnepelték a csapatot a lefújás után, de az elismerés őket is megilleti a közös siker után.

DELO NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
A-csoport, 4. forduló

HC Podravka Vegeta - FTC-Rail Cargo Hungaria 26-27 (15-14)
KOPRIVNICA: Riszovics – Turk, Milosavljevic 9 (1), Debelic 3, Cakalu 3 (2), Stanko 3, Mugosa 2
Csere: Ecimovic (kapus), Dzono 1, Milosevic, Djordjijevszka 3, Karlovcan, Franusic 2
Edző: Zlatko Saracevic
FTC: Bíró B. – Lukács V. 5, Klujber 5 (1), Kovacsics 5 (2), Snelder 1, Háfra N. 3, Márton G. 2
Csere: Csiszár-Szekeres, Pásztor N. 2, Debreczeni-Klivinyi 2, Schatzl Nadine 2
Edző: Elek Gábor
Koprivnica, 2500 néző. V: Mitrovics, Kazanegra (montenegróiak)
Az eredmény alakulása. 4. perc: 2–4. 9. p.: 5–4. 19. p.: 8–10. 23. p.: 12–11. 36. p.: 17–17. 40. p.: 19–19. 45. p.: 20–22. 51. p.: 22–25. 58. p.: 25–26
Kiállítások: 6, ill. 12 perc
Hétméteresek: 5/3, ill. 4/3
MESTERMÉRLEG
Zlatko Saracevic: – Fenomenális volt a légkör a csarnokban. A lehetőségeink határán játszottunk, ugyanakkor nagyon sokat hibáztunk a kulcspillanatokban. Egyfajta transzban kézilabdáztunk, ezért sok hülyeségbe is belementünk. Kihagytunk két hétmeterest és az ellenfél kapusa is több hatalmas bravúrt mutatott be.
Elek Gábor: – Fontos mérkőzést vívtunk, amelyen sokat hibázott mindkét együttes. Nagyon büszke vagyok a csapatomra, mert óriásit harcolt, de nem kézilabdázott jól. Ettől függetlenül boldogok vagyunk, hogy újra győztünk. 

Cikkajánló

Mindkét válogatottunk egy csoportban a házigazdával

Sorsoltak a párizsi olimpia kézilabdatornájára, férfi és női válogatottunk is csoportellenfeleket kapott.

Japánt is legyőzte, kijutott az olimpiára a válogatott

Esélyt sem adott ellenfelének válogatottunk, amely százszázalékos mérleggel nyerte meg a selejtezőtornát.

„A lányok csíptek, rúgtak, haraptak előttem!”

Női kézilabda-válogatottunk remek játékkal megverte a svédeket és egy lépésre került az olimpiától – VIDEÓ!

Hatalmas lépést tettünk Párizs felé!

A mérkőzést szinte végig irányítva győzte le a svédeket a női kézilabda-válogatott az olimpiai selejtezőn!

Simon Petra: „Szokatlan volt, de jól sikerült”

Boldogan értékeltek játékosaink az olimpiai selejtező nyitónapján, de már a következő meccsre koncentrálnak.

A Főtaxi lett az FTC női kézilabdacsapata új szponzora

Az egyik legnagyobb magyar taxitársaság, a Főtaxi támogatja a tavalyi BL-döntős FTC-Rail Cargo Hungariát.

Könnyed kezdés, óriási különbséggel vertük a briteket

Fölényes győzelemmel kezdte az olimpiai selejtezőt a magyar női kézilabda-válogatott Debrecenben.

„Ha leszakadna a lábam, akkor is vállalnám a játékot”

Nem volt zavartalan Klujber Katrin felkészülése az olimpiai selejtezőre, de motiváltan várja a rajtot.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin