Ha előre tudnánk, hogy a sorozat folytatódik, akkor még izgulni sem kellene… Mármint, mióta 2009-ben a Siófok feljutott az élvonalba, mind a tíz idegenbeli mérkőzésünket megnyertük ellene. Közben, persze, azt is tudjuk, hogy annyira nehéz feladatunk sosem volt még, mint amilyen szombaton lesz, elvégre a Siófok erre a szezonra a valaha volt legerősebb keretét rakta össze. Szóval, rangadó lesz, amelyen csúcsteljesítményre van szükség ahhoz, hogy sikeresek legyünk – annak ugyanakkor elégnek kell lennie.
„A rutin mellettük szól, a fiatalos lendület viszont mellettünk, azt akarom látni, hogy csibészek és vagányok vagyunk, illetve, hogy minden áron győzni akarunk” – mondta még csütörtökön Elek Gábor előbb kameráink előtt, majd a játékosainak is. A heti munka egyébként bizakodásra ad okot, az pedig feltétlenül pozitív, hogy a szezon első periódusában tapasztalt elképesztően sűrű időszak után végre egy teljes hét állt rendelkezésre. Jutott idő így az energiaraktárak töltésére, a taktika begyakorlására és még az élesítésre is, s ez egyszerre táplálhatja játékosaink hitét is.
Mert szó se róla, arra is nagy szükség lesz a meccs nehéz pillanataiban. A szurkolók mindenesetre a csapat mögött állnak majd, a mérkőzésre minden belépő elfogyott, s bár csak száztizenhét jegy jutott a fradistáknak, ismerve őket, alighanem hazai pályát varázsolnak majd a Kiss Szilárd Sportcsarnokba.
K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
4. forduló
Siófok KC - FTC-Rail Cargo Hungaria
Helyszín: Kiss Szilárd Sportcsarnok, Siófok
Időpont: 2019. szeptember 21. 17 óra
Játékvezető: Horváth Péter és Marton Balázs
Jegyár: Minden belépő elfogyott!
TV: M4 Sport
Női kézilabdacsapatunk pozitívan zárta a csoportkört, de a Dortmund elleni párharc se lesz sétagalopp.
Női kézilabdacsapatunk válogatott kapusa életében nem izgult annyira, mint idén március 15-én.
Női kézilabdacsapatunk több mint hat éve nem kapott ki NB I-es meccsen az Elek Gyula Arénában.
Női kéziseink döntetlent játszottak a Győri ETO-val, de vezetőedzőnk csak a mutatott játékkal volt elégedett.
A Győr elleni döntetlennel zárult bajnoki rangadó után irányítónk értékelt -VIDEÓ!
Hihetetlen küzdelem után, időntúli hetessel egyenlítve játszott döntetlent női kézilabdacsapatunk.
Női kézilabdacsapatunk a Győri ETO ellen is szeretné tovább nyújtani a hazai veretlenségi szériáját.
Női kézilabdacsapatunk a legnagyobb hazai riválisával mérkőzik az MK Final Four első napján.