Már az elmúlt években is rendre a bajnoki idény egyik legnagyobb rangadójaként tekinthettünk a Debrecen elleni idegenbeli összecsapásokra, ezúttal pedig talán még a szokásosnál is szorosabb meccsre számíthattunk. A DVSC elvégre a Bajnokok Ligájában, vagy épp nemrégiben a Győr otthonában is megmutatta oroszlánkörmeit, a mieink pedig sok nehézséggel küszködnek. Andrea Lekics sérülése után Kisfaludy Anettre se számíthattunk, és ha nem lett volna elég nehéz a helyzet, akkor még jött azelső öt perc, s abban Béatrice Edwige hosszas videózás után megítélt piroslapja. Nem volt mese, így kellett tovább küzdeni, és meg is tették a lányok, pedig alig egészülhettünk ki Edwige kiállítása után, amikor Tomori Zsuzsannát is kiküldték két percre.

Ebben az időszakban át is vették a vezetést a hazaiak (3-2), de amint kiegészültünk, szinte ellenállhatatlan fokozatra kapcsolt a védekezésünk. Hihetetlenül koncentrált volt minden játékosunk, alig-alig jegyezhettünk fel technikai hibát, de szembetűnő volt az is, hogy csak akkor rohantunk, amikor az biztosan lehetőséggel kecsegtetett. A meccs előtt attól tarthattunk, hogy az idény során a karmesteri pálcát „kezelő” Lekics hiányában a magabiztosság törékeny lesz, de a hátul nyújtott teljesítmény megadta az önbizalmat a támadásokhoz is. Böde-Bíró Blanka pedig zseniális volt: az első harminc percben a kapuját eltaláló tizenöt debreceni lövésből nyolcat védett.

Előnyben játszottunk tehát 4-4 után folyamatosan, előbb négy gólra távolodtunk, majd a játékrész hajrájában hatra nőtt a különbség, miközben a vendégszektorból is elképesztő támogatás érkezett. A komolyabb hangpárbaj ezúttal egyébként elmaradt, a debreceni „B-közép” nem látogatja a meccseket, így a jelentős túlerő ellenére is hazai pályán érezhettük magunkat.

Az első játékrészben kiépített hatgólos fór a körülmények ismeretében álomszerű volt, de biztosak lehettünk benne, hogy a Loki nem adja fel, nálunk pedig nagy kérdés volt, hogy erővel miként bírjuk majd a végét.

A fordulás után nagyon rosszul kezdtünk, lassan, körülményesen játszottunk, mintha magunkat altattuk volna bele a meccsbe, nem igazán kerültünk helyzetbe, és Cvijics kiállítását is kihasználva bő hat perc alatt megfelezte a hátrányát a Debrecen. Nagy kár volt ezért, mert ismét feszültté vált a meccs, a megnyugtató előny odalett, ráadásul a hazai kapus, Cathrine Gabriel is elkapta a fonalat.

Szerencsére Böde-Bíróban is volt még védés, és ha nem hibázunk el három hetest a második félidő első felében, vissza is állíthattuk volna az addigi legnagyobb különbséget. Így is rendeztük ugyanakkor a sorokat, Klujber Katrin góljával ismét ötre távolodtunk (19-14), és a negyvenedik perctől a meccs képe is inkább az első játékrészben látotthoz hasonlított. Kukely Anna hozott pluszt a játékunkba, és főleg azért volt értékes mindez, mert góljaival a nehéz helyzetből segített kirángatni a csapatot. 21-16-ra vezettünk, amikor az utolsó tíz percre fordultunk, de amennyire zaklatott mérkőzés volt, még ekkor se nyugodhattunk meg igazán. A hazaiak nyitott védekezése ellen Simon és Kukely volt hatékony, illetve fontos volt, hogy hosszú támadásokat vezettünk.

Aztán az utolsó percekre hátradőlhettünk, Simon Petra hatra hizlalta a fórt, s bár a lefújásig hármat még ledolgozott ellenfelünk, jöhetett a szurkolókkal közös, megérdemelt ünneplés! Megfogyatkozva, hősiesen küzdve szereztünk két pontot Debrecenben, vagyis százszázalékos mérleggel zártuk a bajnokság első felét!