2025. október 28.
Hosszú győzelmi szériát kell megtörnünk
Női kézilabdacsapatunk szerdán a zsinórban öt bajnoki győzelmet arató Alba Fehérvár otthonában lép pályára.

A hetedik bajnoki fordulóval folytatódik szerdán este női kézilabdacsapatunk idénye. Az elmúlt héten a két sikerrel megvívott összecsapás, különösen a szombati Bajnokok Ligája-mérkőzés segíthetett az önbizalom növelésében, és azt remélhetjük, hogy együttesünk ezen az úton megy tovább. Miként azt Dragana Cvijics kiemelte, muszáj volt változtatni az előző hetek után, és a Podravka elleni meccs azt mutatja, hogy jó irányba léptünk.

– Fel kell ismernünk a hibáinkat, hogy tudjunk rajta változtatni, én magammal kezdtem, és talán már szombaton is látszott, hogy a csapat jobban teljesít – mondta a rutinos beálló. – Hosszú még a szezon, és lehetnek rossz meccseink, de ha ezen az úton megyünk tovább, akkor fejlődni fogunk.

A csapat továbbra is számos nehézséggel küzd, de a héten is két nehéz feladat előtt áll: szerdán az Alba Fehérvár vendégeként lép pályára, szombaton pedig a velünk egyenlő ponttal álló Ikastot fogadjuk az Érd Arénában.

Szerdai ellenfelünk különösen jó formát mutat az idény eddigi részében, hiszen csak a DVSC-től kapott ki az első fordulóban (23-33), ezt követően azonban zsinórban öt győzelmet könyvelhetett el. Ellenfelei között ráadásul a felsőházba pályázó klubok közül ott volt a Vác (23-29), a Mosonmagyaróvár (25-27) és a Szombathely (25-24) is.

Nagyon jól teljesít idén az Alba, keményen küzdenek, az erősségük a védekezés, ismerem az edzőjüket, Suzana Lazovicsot, tudom, hogy ebben nagyon jó, és jól is végzi a munkáját. De nekünk úgy kell hozzáállnunk, mintha a bajnokság legerősebb csapata ellen játszanánk, maximálisan kell koncentrálnunk, azzal könnyíthetjük meg a saját dolgunkat. Teljesen mindegy, ki áll velünk szemben, mindig meg kell mutatnunk, hogy kik vagyunk, miért vagyunk itt, és miért vagyunk mi a Fradi.

A szerdán 18 órakor kezdődő találkozóra a helyszínen lehet belépőt vásárolni a 16:30-kor nyitó jegypénztárban.

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
7. forduló

Alba Fehérvár KC – FTC- Rail Cargo Hungaria
Helyszín: Köfém Sportcsarnok, Székesfehérvár
Időpont: 2025. október 29. 18 óra
Játékvezetők: Sándor György, Szabó Balázs
Jegyár: 3700 Ft - teljes árú, 3200 Ft - nyugdíjas, 3000 Ft - diák.
TV: M4 Sport Kézilabda Youtube-csatorna

Cikkajánló

„A képernyőn is maximalizmusra törekszem!”

Korábbi kézilabdázónk, Deli Rita exkluzív interjút adott a FradiMédiának.

Negyven percig jól játszottunk, de kikaptunk Dániától

Simon Petra és Klujber Katrin is parádésan játszott, de a magyar női kézilabda-válogatott így is vesztett.

Döntetlennel jutottunk a nyolc közé

Nagyon megszenvedett Japánnal a magyar női kézilabda-válogatott, de felállt hatgólos hátrányból.

Kulcsfontosságú győzelem Románia ellen

Újabb lépést tett a legjobb nyolc felé a női kézilabda-válogatott a világbajnokságon.

Tavasszal dől el minden – jegyek a BL-meccsekre

Váltson belépőt már most! Három hazai csoportmérkőzést játszik még az idényben női kézilabdacsapatunk.

Kimászott a gödörből és nyert Svájc ellen a válogatott

Legyőzte Svájcot, vagyis hibátlan mérleggel jutott a magyar női kézilabda-válogatott a középdöntőbe.

Az Irán elleni könnyed siker után "kezdődhet" a vb

A magyar női kézilabda-válogatott érvényesítette a papírformát a nála jóval alacsonyabb szintű rivális ellen.

Kilenc gólos siker a vb-nyitányon

Döcögős start után Márton Gréta hét góljával győzte le Szenegált a női kéziválogatott a világbajnokságon.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin