2019. február 4.
Hőstett jövőképpel
A szív és az akarat ezúttal erősebb volt a logikánál.

Nem nyertünk szombaton este Bajnokok Ligáját, se bajnokságot, sőt, még csak meccset sem, de a Győr ellen történteknek, a 32-32-es döntetlennek súlya, jelentősége és értéke van – talán nem is a jelen, hanem sokkal inkább a jövő szempontjából. Merthogy a tavaszra újjá formálódó, Djurdjina Malovicsot, Danick Sneldert, Bobana Klikovacot és Hornyák Dórát hosszú távon, ezen a rangadón pedig Kovacsics Anikót is nélkülöző Ferencváros erőt mutatott a minden fronton címvédő, a szezonban most először pontot veszítő ETO ellen.

 

„Sokat elárul a teljesítményünkről, hogy a világ legjobb csapatának edzője és játékosa méltat bennünket, nagy büszkeség ez számomra” – utalt vissza a sajtótájékoztatón Elek Gábor kollégája, Danyi Gábor, valamint a győriek dán átlövője, Anne Mette Hansen szavaira. Pedig a meccs nem úgy kezdődött, ahogy feltétlenül szerettük volna – bár tartottuk a lépést a vendégekkel, túlságosan könnyen kaptuk a gólokat, mígnem 8-8 után mégis mi tudtunk váltani és tizenöt tizenegynél már néggyel vezettünk. Miután a szünetig egyre zárkózott a Győr, tarthattunk tőle, hogy az erő mellett a hit is fogyni látszik majd, de közel sem így történt. Jött például a fordulás után Márton Gréta, első labdaérintéséből labdát lopott, majd ragyogó összjáték után Klujber Katrin átadásából fel is avatta a szintén frissen beszálló Kiss Évát. Úgy nézett ki ez az egész, mint nyáron, a junior világbajnokságon, csak ezúttal egy felnőtt, s még csak nem is középszerű csapat volt a rivális…

 

Tehát a logika azt diktálta volna, hogy amikor a Győr belelendült másodszor, meg harmadszor is (az első félidőben mínusz 4-ről mínusz 1-re közeledett, a másodikban előbb mínusz ötről, később mínusz kettőről is egalizált), akkor nem lesz visszaút. Hogy a centiben, súlyban és létszámban mutatkozó óriási differencia végül felülkerekedik, de a szív, az akarat és az alázat ezúttal nem alkotott közösséget a logikával, hanem mindig jött egy újabb gól vagy egy védés. Na, meg az őrületes buzdítás a lelátóról. Ez volt az az este, amikor játékos és szurkoló kölcsönösen tette egymást egyre elszántabbá, nagyobbá, erősebbé és hangosabbá, így születhetett meg ez a hőstett, amelyből muníciót meríthetünk a következő hónapokra.

 

Nem nyertünk a végén, de egy pontot megszereztünk a szezonban még hibátlan Győr ellen, méghozzá úgy, hogy a pályára lépő tizenkettő kézilabdázónk átlagéletkora 23,6 év volt, a hét gólt szerző Klujber Katrin tizenkilenc, a hatszor eredményes Háfra Noémi húsz esztendős, Márton Gréta szintén tizenkilenc. De a már rutinos, évek óta húzó erőnek számító Bíró Blankának, Schatzl Nadine-nak, Lukács Viktóriának, Mészáros Reának, vagy épp Klivinyi Kingának is eztán jöhet még az aranykora.

 

Szóval csapatot építünk – a hazáért és a Ferencvárosért.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
KÖZÉPDÖNTŐ, 2. FORDULÓ
2. CSOPORT
FTC-Rail Cargo Hungaria–Győri Audi ETO KC 32–32 (16–15)
Érd, 2200 néző. V: Alpaidze, Berezkina (oroszok)
FTC: BÍRÓ B. – Lukács V. 3, Mészáros R. 5, Horváth D., Háfra N. 6, Klivinyi 3, Schatzl Nadine 2 (1).

Csere: Szikora (kapus), Pena 4, Klujber 7, Márton 2, Faluvégi.

Edző: Elek Gábor
GYŐR: Leynaud – Bódi 2, Groot 8 (2), Oftedal 5, Brattset 1, A. Hansen 5, Görbicz 1.

Csere: Kiss É., Grimsbö (kapusok), Tomori 1, Pintea 1, V. Kristiansen 5, Knedlíková 2, Puhalák 1.

Edző: Danyi Gábor
Az eredmény alakulása. 3. p.: 2–2. 8. p.: 5–6. 12. p.: 8–8. 18. p.: 12–9. 23. p.: 15–11. 25. p.: 15–14. 32. p.: 19–15. 36. p.: 22–17. 42. p.: 22–21. 45. p.: 25–22. 49. p.: 25–24. 52. p.: 26–26. 54. p.: 29–27. 56. p.: 29–29. 58. p.: 31–30
Kiállítások: 6, ill. 6 perc
Hétméteresek: 2/1, ill. 2/2

Cikkajánló

SZENZÁCIÓ! Tízzel vertük a CSM Bucuresti-et!

Hihetetlenül jó egyéni teljesítmények mellett a csapat és a szív diadala ez!

Óriási lökést adhatna a CSM elleni bravúr

Nem mi vagyunk az esélyesek, de csúcsforma közeli teljesítménnyel hazai pályán lehet meglepetést szerezni.

Drámai, egygólos győzelem az Érd ellen

Hiába kezdtünk jól, az Érd visszakapaszkodott, és óriási harcra késztetett minket.

Bajnoki rangadó jön az Érd ellen

Komoly menetelésből érkezik a Népligetbe az Érd, a bajnokik mellett az EHF-kupában is vitézkedik.

Nyerj két VIP-jegyet és egy dedikált mezt!

Az EHF választása alapján a hét mérkőzését játssza női kézilabdacsapatunk a CSM Bucuresti ellen.

Fölényes győzelemmel hangoltunk a két rangadóra

Az első perctől kezdve dominált női kézilabdacsapatunk, amely végül nagyon megverte a Szombathelyt.

Újra itthon játszik női kézilabdacsapatunk

Négy idegenbeli mérkőzést követően az új évben először lép pályára a Ferencváros az Elek Gyula Arénában.

Elek Gábor és Danyi Gábor vezeti a magyar válogatottat

Vezetőedzőnk a Győr szakvezetőjével közösen március 31-ig szóló megbízást kapott.

close
Facebook Youtube Instagram Viber Linkedin
close
Fradi most
Fradi most