2024. szeptember 18.
Hoztuk a kötelezőt a hétközi bajnokin
Messze volt legjobbjától női kézilabdacsapatunk, de így is legyőzte nyolc góllal a Békéscsabát.

Magabiztosan vette a rajt óta az akadályokat női kézilabdacsapatunk, és a következő bajnokin is ezt várták szurkolóink a kedvencektől. A Békéscsaba érkezett szerdán este az Elek Gyula Arénába, amely bár pont nélkül állt még, egy hete egy félidőn át tartotta a lépést a Bajnokok Ligája-címvédő Győrrel, vagyis láthattuk, hogy képes jó teljesítményre. És hasonlóan jól játszott a Népligetben is – illetve, a mieink nagyon álmosan kezdtek.

Noha Hársfalvi Júlia kevesebb, mint négy perc alatt háromszor is betalált, és el is léptünk két góllal ennyi idő alatt (4-2), a vendégek egyáltalán nem bizonytalanodtak el, és egy-két gólos távolságban követtek minket. Védekezésben kevés volt a megállító fault, a csabaiak könnyedén kerültek helyzetbe és Böde-Bíró Blanka se tudott legtöbbször mit kezdeni a ziccerekkel. A nagyobb iramhoz jól jött volna néhány kivédekezett támadás, hogy aztán rendezetlen védelemmel szemben indulhassunk, de felállt fallal szemben is jobb, ötletesebb támadásokat vártunk annál, mint amit kaptunk.

Hársfalvi góljai után Papp Dorka találatainak is örülhettünk, igaz, addig egyszer egyenlített is a Békéscsaba (10-10), a szünetig aztán kissé javultunk, és pihenni háromgólos fórnál mehettünk (17-14).

A fordulás után kicsit gyorsult a csapat, és ennek meg is lett az eredménye, Dragana Cvijics volt leginkább eredményes ebben az időszakban, bő hat perc alatt megdupláztuk az előnyt (24-18). Ez sem vette el ugyanakkor a vendégek kedvét, 25-19 után zsinórban háromszor betaláltak, és visszaállt a szünetben meglévő különbség. Jókor vett elő néhány védést Laura Glauser, hetest és ziccert is fogott, hogy aztán villámgyorsan szerezzünk gólt a túloldalon, így aztán az utolsó tíz percre fordulva hétre növeltük a vezetést (29-22).

Darja Dmitrijeva a végére lendült játékba, hét perc alatt négyszer talált be, s miközben végleg eldőlt a mérkőzés, azt is leszűrhettük, hogy ezen a napon jóval több lehetőséghez jutottak azok, akik az elmúlt hetekben kevesebbet játszottak. A győzelem, valamint a megszerzett két pont mellett pedig ez még igazán jól jöhet – akár már a hétvégén, a Storhamar elleni idegenbeli Bajnokok Ligája-összecsapáson.

A mérkőzést követő sajtótájékoztató:

A mérkőzés legjobbjának választott Papp Dorka véleményét ITT hallgathatják meg.

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
3. forduló

FTC-Rail Cargo Hungaria – TAPPE-Békéscsabai  Előre NKSE 35-27 (17-14)
Helyszín: Elek Gyula Aréna, 800 néző
Időpont: 2024. szeptember 18., szerda, 19 óra
Játékvezetők: Garai Balázs Róbert és Varasdi Levente Zoltán
Gólszerzők: Dmitrijeva 7, Papp 6, Hársfalvi 4, Cvijics 4, Márton 3, Kanor 2, Klujber 2, Bordás 2, Simon 2 (2), Malestein 2 (2), Tomori 1, ill. Ferreira 7 (3), Schlegel 5, Borbély 4, Bencsik 3, Román 2, Kukely K. 2, Szondi 2, Aranyi 1, Bencsik-Giricz 1.

Cikkajánló

Jegyinfók a Vác és az Esztergom elleni meccsre

Női kézilabdacsapatunk következő két mérkőzésére gyűjtöttük össze a jegyinformációkat.

Az egyik legjobb védelemmel jutottunk tovább a BL-ben

Női kézilabdacsapatunk sikerrel vette a Bajnokok Ligája első szakaszát; lássuk, mit mutatnak a számok!

Simon Petra a heteséről: „Merész dolog volt”

Az Odense elleni mérkőzés legjobbjának választott kézilabdázónk beszélt a rangadóról és a csoportkörről is.

Eldőlt, hogy a Dortmund lesz női kéziseink ellenfele

A Bajnokok Ligája B csoportjában harmadikként záró csapatunk az A csoport hatodikjával találkozik.

"Elképesztő volt a játékosok mentalitása"

Női kézilabdacsapatunk hősiesen küzdött a tavalyi BL-döntős vendégeként, és végül két góllal legyőzte.

Őrületes csata és győzelem Odensében!

Szinte végig vezetve nyert női kézilabdacsapatunk, és BL-csoportja harmadik helyén végzett.

A tavalyi BL-döntős ellen zárjuk a csoportkört

Női kézilabdacsapatunk pénteken utazott a csoportbeli helyezésekről döntő mérkőzés helyszínére.

Az Európa-liga címvédőjénél szerepel majd Csíkos Luca

Az FTC hosszú távú szerződést kötött a kézilabdázóval, akit két évre kölcsön ad a Thüringer HC-nak.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin