2021. március 27.
Hullámzó játékkal, de magabiztosan nyertünk
Két gyenge periódus után hagytuk visszakapaszkodni a DKKA-t, de így is megérdemelten nyertünk.

Gyászszünettel kezdődött női kézilabdacsapatunk hetedik fordulóból elhalasztott bajnokija – a Dunaújvárosi Kohász maszőrére, Bába Mihályra, valamint a magyar kézilabda történetének egyik legnagyobb hatású játékvezetőjére, sportdiplomatájára, Andorka Sándorra emlékeztek a csapatok és a jelenlévők.

A szomorú percek után nagy lendülettel kezdték a meccset a mieink, nagyjából minden támadásunkból gólt lőttünk, míg a védelmünk jól zárt, így rögtön jelentős előnybe kerültünk. 1-1 után hat gólt lőttünk zsinórban, és látszólag hiába kért időt a vendégek edzője, Vágó Attila, nem tudta megtörni a játékunkat. Elek Gábor igyekezett mindenkinek kellő játékidőt adni, Schatzl Nadine és Háfra Noémi negyed óra után váltotta Márton Grétát és Emily Bölköt, Alicia Stolle pedig a játékrész második felében elöl és hátul is pályán volt (az első tizenöt percben csak védekezett.) Az első félidő derekán aztán mi magunk akasztottuk meg az addig gördülékeny és magas szintű játékunkat, 12-4 után felettébb könnyelművé váltunk, sorban hagytuk ki elöl a ziccereket, hátul pedig bántóan felpuhult a hatos falunk. A 24. percben Elek Gábor így az ötgólos előny ellenére is dühösen kért időt – joggal zavarta, amit látott, egészen pontosan, hogy elmaradtak a megállító szabálytalanságok, és a DKKA játékosai könnyedén alakították ki a helyzeteket.

Háromra is zárkózott ellenfelünk, a szünetre pedig négygólos előnyünk mellett mehettünk (15-11) – s erre a korábbi, nyolcgólos vezetés ismeretében egyáltalán nem lehettünk büszkék.

Meg – valljuk be – a harminckilencedik és a negyvenötödik perc közötti periódusra sem… A fordulás után rögtön növeltük az előnyünket, Janurik Kinga góljával újfent nyolc volt közte, aztán néhány perc alatt ismét négyre zárkózott az Újváros. Jól látszott, hogy ha a könnyedén kidolgozott nyolcgólos különbség miatt kényelmessé válunk, akkor a dunaújvárosiak ugyanilyen egyszerűen élnek a felkínált lehetőséggel és visszakapaszkodnak. Klujber Katrin maradt talán a legéberebb a mieink közül, tökéletes lövésekkel és nagyszerű meglátásai után precíz gólpasszokkal jelentkezett, csapatunk egyik legeredményesebb játékosa volt. Rajta kívül Márton Grétát illet még dicséret - az ezúttal is kezdőként számításba vett balszélsőnk hat akciógólt szerzett.

A hajrában nem forgott veszélyben a jelentős különbségű győzelem, de az biztos, hogy a szezon során nem az ezen a szombat délutánon mutatott teljesítményre fogunk majd legszívesebben emlékezni. A legnagyobb differencia az utolsó percekben alakult ki (29-19), a duda pedig 30-21-nél szólalt meg – a két bajnoki pontot tehát magabiztosan, de közel sem sziporkázó játékkal gyűjtöttük be.

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
7. forduló (elhalasztott mérkőzés)

FTC-Rail Cargo Hungaria - DKKA 30-21 (15-11)
Helyszín: Elek Gyula Aréna, zárt kapuk mögött
Időpont: 2021. március 27., 14:05
Játékvezetők: Héjjas Tímea és Kránitz Andrea

Cikkajánló

Lysa Tchaptchet: „A Fradi-komplexum lenyűgözött!”

Kétszeres BL-győztes kézilabdázónknak izgalmas nyara volt – Kamerunt és a pamplonai bikafuttatást is megjárta.

Mozgalmas héten van túl női kézilabdacsapatunk

A felmérések és a tesztek után már rávezető labdás edzéseken is részt vettek női kézilabdázóink.

Megvannak az időpontok a BL-csoportkör első részére

Női kézilabdacsapatunk idegenben, a Buducsnoszt otthonában indítja az évet a nemzetközi porondon.

Újra edzésben! Női kéziseink ÍGY kezdték el a munkát!

Masszírozás, medicinlabda, ugrógyakorlatok - ott voltunk a csapat első edzésén - VIDEÓ!

Márton Gréta: A kínai nagy fal után jöhetnek a trófeák

Női kézilabdacsapatunk magyar válogatott klasszisa Kínáról, a repülésről és edzői tanulmányairól is mesélt.

Möller: "Imádom a hangos szurkolókat"

Dán irányítónk nagyon várja az első meccsét az Elek Gyula Arénában - VIDEÓ!

Július 13-tól lehet kézilabdabérletet váltani

Indul a bérletértékesítés – biztosítsa be helyét a bajnoki rangadókon, és élvezze az előnyöket.

Új klasszis kézilabdázónk golfozni is szokott

A dán Michala Möller nyáron érkezik kézilabdacsapatunkba, a FradiMédia Youtube+ csatornának adott interjút.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin