Kéthetes szünet után folytatódott szombaton kora este női kézilabdacsapatunk idénye, a Vasast fogadta a Népligetben. A Krim elleni BL-győzelemmel zárult periódus után a válogatottaknál volt jelenése keretünk jelentős részének, a mögöttünk hagyott hetet azonban már újra együtt dolgozhatták végig a lányok. A keretünkből ezúttal Tomori Zsuzsanna, Béatrice Edwige, Emily Bölk és Laura Glauser hiányzott, ott lehetett ugyanakkor a sérüléséből felépült Szöllősi-Zácsik Szandra.
A Vasas lőtte az első gólt, de hárommal válaszoltunk rá, és bár nem tűnt rossznak a ritmus sem, nem sikerült tovább építkezni (3-1). A Vasas jól használta ki, hogy bele-belehibáztunk a támadásokba, és tartotta a lépést két-háromgólos hátrányban, sőt, 7-7-nél egyenlített is. A kezdeti lendület után ebben az időszakban már inkább olyan volt a meccs képe, mint amilyen a válogatott szünetek után szokott lenni, és el kellett telnie csaknem egy teljes félidőnek ahhoz, hogy a megszokott mechanizmusok újra működjenek. Egyszer a vendégek kerültek előnybe (9-10), de a pihenőig azért sikerült megnyugtató előnyt kialakítani. Az utolsó bő hat percet 6-2-re nyertük, ennek köszönhetően ötgólos előnyből kezdhettük a második játékrészt.
A játék is javult, pontosabban úgy folytatódott, ahogyan a szünet előtt zárult, villámgyorsan még hármat közétettünk, jött is a vendégek időkérése. Nem nagyon tudták ezzel megakasztani a ritmusunkat, Janurik Kinga nagyszerű védésekkel jelentkezett, ezek után pedig lerohanásból is eredményesek voltunk. Folyamatosan nőtt a különbség, közben Szöllősi-Zácsik Szandra is pályára léphetett, amelyet óriási ováció fogadott – ennél nagyobb a meccsen már csak a gólja után jött. A sérüléséből való felépülés után láthatóan sokat jelentett neki mindez, boldogan fogadta a gratulációkat a társaktól. A hajrához érve már csak a különbség mértéke volt a kérdés, és mert nem fogytak a Janurik-védések, a végére fölényes lett a siker.
Lassan indult tehát a meccs, mintegy húsz perc után azonban belelendült együttesünk, és főként a második félidőben mutatott jó védekezésnek köszönhetően könnyed győzelemmel csapott bele a téli szünet előtti utolsó periódusba.
K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
7. forduló
FTC-Rail Cargo Hungaria - Vasas 39-21 (18-13)
Helyszín: Elek Gyula Aréna
Időpont: 2024. november 2., 17 óra
Játékvezetők: Kovács-Sebők Stefánia és Vastag Réti Rebeka Réka
Gólszerzők: Hársfalvi 7, Kanor 5, Klujber 5 (2), Malestein 4, Márton 4, Maszlova 3, Szöllősi-Zácsik 2, Lekics 2, Cvijics 2, Bordás 2, Simon 2, Dmitrijeva 1, ill. Farkas 6, Oláh 5 (4), Szilovics 4, Nagy 2, Mihály 2, Domokos 1, Dubán 1.
Női kézilabdacsapatunk hazai pályán fogadja az FTC-hez számos módon kötődő MOL Esztergomot.
Női kézilabdacsapatunk Győri ETO elleni bajnoki rangadóját követő sajtóájékoztatón értékeltek a főszereplő.
Női kézilabdacsapatunk Győr elleni döntetlenje után válogatott irányítónk értékelt - VIDEÓ!
Az utolsó pillanatban a kapufán csattant Omoregie lövése, így döntetlennel zárult a Győri ETO elleni bajnoki.
Berzsenyi Mária olimpiai és vb harmadik korábbi kézilabdázónk 80 évesen régi emlékekről és a Fradiról mesélt.
Női kézilabdacsapatunk szombaton a legnagyobb rivális elleni bajnokival folytatja az idényt.
A gyógytornász Kuszi Alexandra helyét a csapat mellett már korábban is dolgozó Vajay-Gazsó Dorottya vette át.
Női kézilabdacsapatunk dán átlövőjét kérdeztük a szombati, Győri Audi ETO elleni bajnoki rangadó előtt.