A helyszín, Szombathely és az Aréna Savaria miatt akár történelminek is nevezhettük volna női kézilabdacsapatunk tizenkilencedik fordulóbeli mérkőzését, de egyébként a két csapat közötti jelentős tudásbeli különbség miatt a papírforma szerint könnyű meccsre számíthattunk. A kezdés aztán meg is ágyazott ennek az „elvárásunknak”: gyorsan, precízen támadtunk és stabilan védekeztünk, s mindezek nyomán a hazai tréner, Marosán György 1-7-nél, hét és fél perc után máris időt kért.

A szombathelyi játékosok testbeszéde hazai szemszögből nem sok jót sejtetett, egyáltalán nem látszott a szemekben az a tűz, amely ahhoz kellett volna, hogy eltüntessék, vagy csak szűkítsék a két csapat közötti különbséget. A mieink az első perctől kezdve könnyedén kerültek helyzetbe, és a tizedik percig nem is rontottunk lövést, ráadásul Bíró Blanka is rendkívül jó hatékonysággal kapkodta el a kapuja felé száguldó labdákat.

A zárt kapus meccsek idején némiképp szokatlan volt a sportcsarnokban a két hazai dobos jelenléte, főleg, hogy hihetetlenül lelkesen ütötték hangszereiket. Hogy ez mennyire hatott a szombathelyi játékosokra, nehéz megítélni, de az tény, hogy az első tíz perc után némiképp javult a teljesítményük, a nagyon gyorsan kialakult (először 3-12-nél) kilencgólos különbségről csak bő tíz perccel később tudtunk tovább lépni (9-19-nél).

Marosán György hét a hat elleni játékkal próbálkozott az első félidő hajrájában, s ezzel némiképp lassítani tudta a meccset, de az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy ebben a periódusban indokolatlanul sok technikai hibát vétettünk. Érezhető volt, hogy a győzelem ezen a délutánon nem foroghat veszélyben, s ez közel sem segítette elő a koncentráció szintjének fenntartását.

A második félidőt 22-11-es előnyről kezdtük, s bár az intenzitás valamelyest kisebb volt, mint a meccs első tíz percében, a különbséget így is folyamatosan növeltük. Angela Malestein, Háfra Noémi és Klujber Katrin alaposan megszórta magát, de rajtuk kívül is nagyjából mindenki rászolgált a dicséretre. Az utolsó tíz percre fordulva, tizenkilenc gólos vezetésünknél felmerült a kérdés, hogy vajon sikerül-e túlszárnyalni a hazai pályán aratott győzelem mértékét, de ehhez nem volt már kellően feszes a védekezésünk. A hajrában még Ballai Borbála és Hadfi Gréta is hozzájárult azért ahhoz, hogy a húszgólos különbség kialakuljon - s végül 22-42-nél szólalt meg a duda. Magabiztos, könnyed győzelemmel kezdtük a bajnokság utolsó szakaszát, amelyben a következő tíz napban ennél jóval nehezebb mérkőzések várnak ránk sorrendben a DVSC, a Siófok, majd a Győri ETO ellen.