2021. április 24.
Húszgólos sikerrel folytattuk a bajnokságot
Ekkora különbséggel is megérdmelten győzött női kézilabdacsapatunk az SZKKA vendégeként.

A helyszín, Szombathely és az Aréna Savaria miatt akár történelminek is nevezhettük volna női kézilabdacsapatunk tizenkilencedik fordulóbeli mérkőzését, de egyébként a két csapat közötti jelentős tudásbeli különbség miatt a papírforma szerint könnyű meccsre számíthattunk. A kezdés aztán meg is ágyazott ennek az „elvárásunknak”: gyorsan, precízen támadtunk és stabilan védekeztünk, s mindezek nyomán a hazai tréner, Marosán György 1-7-nél, hét és fél perc után máris időt kért.

A szombathelyi játékosok testbeszéde hazai szemszögből nem sok jót sejtetett, egyáltalán nem látszott a szemekben az a tűz, amely ahhoz kellett volna, hogy eltüntessék, vagy csak szűkítsék a két csapat közötti különbséget. A mieink az első perctől kezdve könnyedén kerültek helyzetbe, és a tizedik percig nem is rontottunk lövést, ráadásul Bíró Blanka is rendkívül jó hatékonysággal kapkodta el a kapuja felé száguldó labdákat.

A zárt kapus meccsek idején némiképp szokatlan volt a sportcsarnokban a két hazai dobos jelenléte, főleg, hogy hihetetlenül lelkesen ütötték hangszereiket. Hogy ez mennyire hatott a szombathelyi játékosokra, nehéz megítélni, de az tény, hogy az első tíz perc után némiképp javult a teljesítményük, a nagyon gyorsan kialakult (először 3-12-nél) kilencgólos különbségről csak bő tíz perccel később tudtunk tovább lépni (9-19-nél).

Marosán György hét a hat elleni játékkal próbálkozott az első félidő hajrájában, s ezzel némiképp lassítani tudta a meccset, de az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy ebben a periódusban indokolatlanul sok technikai hibát vétettünk. Érezhető volt, hogy a győzelem ezen a délutánon nem foroghat veszélyben, s ez közel sem segítette elő a koncentráció szintjének fenntartását.

A második félidőt 22-11-es előnyről kezdtük, s bár az intenzitás valamelyest kisebb volt, mint a meccs első tíz percében, a különbséget így is folyamatosan növeltük. Angela Malestein, Háfra Noémi és Klujber Katrin alaposan megszórta magát, de rajtuk kívül is nagyjából mindenki rászolgált a dicséretre. Az utolsó tíz percre fordulva, tizenkilenc gólos vezetésünknél felmerült a kérdés, hogy vajon sikerül-e túlszárnyalni a hazai pályán aratott győzelem mértékét, de ehhez nem volt már kellően feszes a védekezésünk. A hajrában még Ballai Borbála és Hadfi Gréta is hozzájárult azért ahhoz, hogy a húszgólos különbség kialakuljon - s végül 22-42-nél szólalt meg a duda. Magabiztos, könnyed győzelemmel kezdtük a bajnokság utolsó szakaszát, amelyben a következő tíz napban ennél jóval nehezebb mérkőzések várnak ránk sorrendben a DVSC, a Siófok, majd a Győri ETO ellen.

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
19. forduló

Hungast Szombatheyi KKA - FTC-Rail Cargo Hungaria 22-42 (11-22)

Szombathely, zárt kapuk mögött. V: Marton Zs., Szabó E.

SZOMBATHELY: K. Tomasevics – Orbán Adrienn 1, M. Agbaba 2, Pődör R. 3, Mayer Sz. 3, Bandelier 4, Wald. Csere: Christe (kapus), Gorilszka 2 (2), Bíró D., Pődör B., Varga N. 3, Horváth P. 2, Szendrei B. 1, Forgács 1, Virág N. Edző: Marosán György
FTC: Bíró B. – Márton G. 3, Szucsánszki 3, Behnke 1, Stolle 2, Bölk 3, Malestein 8 (1). Csere: Hadfi (kapus), Pásztor N., Ballai B. 1, Schatzl Nadine 3, Csiszár–Szekeres, Kisfaludy 1, Tóth N. 3, Klujber 6 (2), Háfra N. 8. Edző: Elek Gábor
Az eredmény alakulása. 5. perc: 1–5. 10. p.: 2–9. 15. p.: 5–12. 20. p.: 7–15. 25. p.: 9–19. 29. p.: 10–20. 33. p.: 12–24. 38. p.: 13–27. 44. p.: 15–31. 48. p.: 16–34. 52. p.: 20–38. 57. p.: 21–41
Kiállítások: 2, ill. 6 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 4/3
MESTERMÉRLEG
Marosán György: – Tulajdonképpen papírforma eredmény született. Nem voltunk kellően élesek, sok hibát követtünk el, de meggyőződésem, hogy így is hasznos volt számunkra ez a hatvan perc. Dolgozunk a következő hetekben, készülünk a roppant fontos májusi találkozóinkra.
Elek Gábor: – Tizenkettő-tizenhárom nap után játszottuk tétmeccset, ami azért meglátszott a teljesítményünkön. De tették becsülettel a dolgukat a lányok, futottak, védekeztek, egy-két meg nem értés azonban így is akadt a meccsen. Célunkat elértük, hiszen magabiztos győzelmet arattunk.

Cikkajánló

Szombaton, Pécsett folytatódik a kézilabda klubidény

Az olimpiai selejtezők után szombaton a 2023/24-es klubidény utolsó fázisa kezdődik női kéziseink számára.

Stadiontúrán jártak a kézilabdaszurkolóink

Stadiontúra egy kicsit másképp: a kézilabdáért rajongó törzsszurkolóink látogattak el a Groupama Arénába.

Mindkét válogatottunk egy csoportban a házigazdával

Sorsoltak a párizsi olimpia kézilabdatornájára, férfi és női válogatottunk is csoportellenfeleket kapott.

Japánt is legyőzte, kijutott az olimpiára a válogatott

Esélyt sem adott ellenfelének válogatottunk, amely százszázalékos mérleggel nyerte meg a selejtezőtornát.

„A lányok csíptek, rúgtak, haraptak előttem!”

Női kézilabda-válogatottunk remek játékkal megverte a svédeket és egy lépésre került az olimpiától – VIDEÓ!

Hatalmas lépést tettünk Párizs felé!

A mérkőzést szinte végig irányítva győzte le a svédeket a női kézilabda-válogatott az olimpiai selejtezőn!

Simon Petra: „Szokatlan volt, de jól sikerült”

Boldogan értékeltek játékosaink az olimpiai selejtező nyitónapján, de már a következő meccsre koncentrálnak.

A Főtaxi lett az FTC női kézilabdacsapata új szponzora

Az egyik legnagyobb magyar taxitársaság, a Főtaxi támogatja a tavalyi BL-döntős FTC-Rail Cargo Hungariát.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin