Miután szerdán Debrecenben újfent bebizonyosodott, hogy a Ferencváros női kézilabdacsapata amolyan középlángon nem igazán tud teljesíteni, az előttünk lévő időszakban biztosan nem is próbál rá erre még egyszer. Emlékezhetünk, a Loki otthonában kiváló hangulatú összecsapáson megéltük a mennyet (héttel vezettünk már az első félidőben, hattal a szünetben), majd a poklot is (mínusz kettőre álltunk negyed órával a zárás előtt), mígnem az utolsó hét percet iszonyatosan mélyről előhúzott energiatartalékokkal 5-0-ra nyertük és megszereztük a két pontot.
Valami hasonló lenne a cél szombaton este is – mármint, a két pont megszerzése –, csak, ha lehet, a szerdaihoz hasonló infarktusos percektől ezúttal megkímélhetnének minket lányaink. A szombati ellenféllel, a Dunaújvárossal ebben az idényben kétszer találkoztunk már, előbb ősszel vertük őket idegenben nagyon magabiztosan 36-23-ra, majd a Magyar Kupa-elődöntőjében, alig két héttel ezelőtt valamivel szűkösebben, de ugyancsak simán 33-26-ra. Ez utóbbi mérkőzés egyébként azért hagyott nyomot így is a játékosainkban, ugyanis a DKKA szokatlanul kemény, inkább már-már durva harcmodort választott, de végül megúszta a hatvan percet két piros lappal – mi meg sérülés nélkül.
A lényeg, hogy győzni kell szombaton, és jó volna ezt olyan teljesítménnyel megtenni, amelyből bizonyos elemeket átmenthetünk akár már a jövő vasárnapi Bajnokok Ligája-negyeddöntőre is. Persze, ahhoz valamivel hosszabb felkészülési idő jól jött volna – szerdán éjszaka ért haza a csapat, csütörtökön a regenerációé volt a főszerep, s csak pénteken nyílt alkalom teljes értékű munka végzésére.
Ezért is van nagy szükség a szurkolóink támogatására, s mint az a jegyeladásokból kitűnik, a hangulattal biztosan nem lesz gond. Az ülőjegyek elfogytak, de a mérkőzés napján online és személyesen is lehet még álló belépőt váltani.
K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
19. forduló
FTC-Rail Cargo Hungaria - Dunaújvárosi KKA
Helyszín: Elek Gyula Aréna
Időpont: 2019. március 30. 18 óra
Játékvezető: Bonifert Ferenc és Oláh Viktor
Jegyár: 2000-2500 Ft.
Az ülőhelyek elfogytak, online ITT lehet belépőt vásárolni, személyesen pedig, ha marad, 16:30-tól a helyszínen.
Japánt legyőzte, de Norvégiától kikapott: a 13-16. helyért játszhat a válogatott az U20-as női kézi vb-n.
A foci vb-vel felpezsdült a fogadási élet is, a szurkolói élmény új szintre kerül a Nyári Tippmix akcióban.
A 77 éves korában elhunyt Szilágyi Gizella kétszeres bajnok és Magyar Kupa-győztes volt a Ferencvárossal.
A négy FTC-játékossal felálló junior női kéziválogatottra Japán és Norvégia vár az U20-as vb-n.
Péntek délelőtt elkészítették a 2026/27-es női kézilabda Bajnokok Ligája csoportbeosztását.
Női kézilabdacsapatunk a 2026/2027-es idénytől kezdve FTC-Toyota Kovács néven szerepel.
A szerdán kezdődő tornán Balázs Bítia, Szeibert Anna, Szilágyi Diána és Táder Luca is pályára léphet.
Női kézilabdacsapatunk a 2026/2027-es idényben is a Bajnokok Ligájában versenyezhet.