Az idény egyik legnehezebb bajnokija előtt állt női kézilabdacsapatunk, amely ráadásul a metzi Bajnokok Ligája-mérkőzés után sem fizikailag, sem mentálisan nem lehetett friss. De tudta mindenki, és Tomori Zsuzsanna el is mondta a felvezető interjújában, hogy milyen jelentősége van ennek az összecsapásnak, és hogy ha nincs is jó formában a csapat, küzdeni kell a sikerért. A DVSC felemás idényrajton van túl, váratlanul kikapott az újonc Esztergomtól, a múlt héten azonban labdája volt Győrben az egy pontért – tehát úgy tűnt, jó passzban fogadja a mieinket.

Mindkét csapat feszülten kezdte a találkozót, az első öt percben nem is esett gól, csak elrontott támadásokat és egy-egy kihagyott hetest láthattak az eseményeket egyébként viszonylag csendben figyelő szurkolók. A vendégszektor megtelt, és kisvártatva meg is jött onnan a hangulat, de a korábbi években ezeket a rangadókat jellemző feszült légkört ezúttal nem tapasztalhattuk. Bíztunk benne, hogy a pályán tesznek azért játékosaink, hogy minél inkább a fradisták hangja legyen fölényben a lelátón, de eleinte nagyon döcögött a támadójáték, az első bő tíz percben szinte csak Dragana Cvijics klasszis megoldásainak, beállójátékának köszönhetően voltunk eredményesek. A védekezésünk ugyanakkor kiválóan működött, így nem tudtak ellépni a hazaik, akik bár 5-3-nál a háromgólos előnyért is támadhattak, Emily Bölk pályára lépése új színt hozott. Épp az ő átlövése jelentett vezetést (5-6), aztán nagyon bánhattuk, hogy másfél perccel később igencsak könnyű síppal kiállították, mert épp lendületbe jöttünk, ekkor mi támadhattunk a plusz háromért, ehelyett a DVSC ismét fordított (8-7).

Fordulatos meccs volt, és megint a mi perceink következtek, sőt, 13-10-nél először el is léptünk hárommal még úgy is, hogy egyébként továbbra is kevés volt támadásban a jó egyéni teljesítmény. A szünetre egy gólra olvadt a különbség, de legalább vezettünk, és egyértelműen látszott, hogy van még tartalék a csapatban.

A szünet után elöl hasonlóan kezdtünk, mint a meccs elején, két debreceni góllal indult a játékrész, úgyhogy a legjobbkor jött Bölk, majd Cvijics újabb találata. Beállónk ráadásul a mérkőzés során másodszor lőtt gólt a kapunak háttal állva. Nem ez volt Andrea Lekics legjobb meccse pályafutása során, de csipegette a gólokat, és kellett is, mert úgy tűnt, a végletekig szoros összecsapás lesz. Laura Glauser fontos pillanatokban védett, s bár kettőre hizlaltuk a fórt 16-14-nél, negyed órával a vége előtt újra egyenlített a Debrecen (19-19).

Emberelőnyben volt lehetőségünk kétszer is támadni, de előbb rossz zárás miatt elvették tőlünk a labdát, majd Márton Gréta rontott nagy helyzetben – és még kaptunk is egyet, vagyis a hazaiak törték meg a négyperces gólcsendet. Ha az elején nem volt feszültség, akkor itt duplán érezhette már mindenki, mert a játék képe alapján öt perccel a vége előtt is háromesélyes volt a rangadó. Egygólos vezetésünkről, de debreceni támadással indult a véghajrá, majd Glauser újabb védése után a plusz kettőért támadhattunk. Lekics hetest hibázott, ám hozzánk került a kipattanó labda, amit aztán a meccset szinte végig pályán töltő, de nem túl hatékonyan teljesítő Klujber Katrin „kapussal együtt” bombázott a hálóba (22-24).

Hét támadóval jött a Debrecen, ebből gólváltások lettek, egy perccel a vége előtt azonban mínusz egynél támadhatott a házigazda, és ki is egyenlített (25-25). Harminckilenc másodperccel a vége előtt kért időt Allan Heine, a támadásunkat Bölk fejezte be góllal, ám még jutott idő ellentámadásra, és hetest harcolt ki a Debrecen, amelyet időn túl már, de Sercien-Ugolin gólra váltott, vagyis pontot veszítettünk.

Tudta mindenki, hogy nehéz lesz, de az eredmény ezzel együtt is csalódás, amely jól látszott az arcokon a lefújást követően. A töltődésre nincs sok idő, hiszen szombaton máris itt a következő feladat, a Bajnokok Ligájában hazai pályán fogadjuk a Krim Ljubljanát.