2021. április 22.
Indul a bajnoki hajrá
Öt hét alatt tizenegy meccs vár női kézilabdacsapatunkra – kilenc bajnoki és két Magyar Kupa-találkozó.

Kezdődhet a bajnoki hajrá!

Női kézilabdacsapatunk szombaton a Szombathely vendégeként nyitja az idény utolsó részét – a világbajnoki selejtezők után a záró bajnoki fordulóig a tervek szerint már nem lesz több megszakítás. A következő bő két hétben öt bajnoki vár együttesünkre, majd jön a Magyar Kupa négyes döntőjének a hétvégéje (amelyen kétszer lép pályára, végül négy bajnokival zárjuk a szezont.

Mint ismert, az eddigi tizenhét forduló alatt tizenhatszor győztünk, csak a Győrtől kaptunk ki, de a bajnoki címhez – emberi számítások szerint, ha feltételezzük, hogy a Győr nem botlik sehol – így is minden hátralévő összecsapásunkat meg kellene nyernünk. Kezdésnek Szombathelyen jó lenne könnyedén, felszabadultan kézilabdázva begyűjteni a két pontot. Azért is tűnik ez fontosnak, mert az utána következő három meccsünk egyaránt rangadó lesz – sorrendben a DVSC, a Siófok, majd a Győr érkezik a Népligetbe.

A szombathelyiek a tabella utolsóelőtti helyén állnak, tizenkilenc meccsen hat pontot gyűjtöttek, vagyis papírforma szerint nem okozhat gondot számunkra az idegenbeli siker. Még akkor sem, ha ismerkednünk kell majd az Aréna Savariával, hiszen női kézilabdacsapatunk még sosem lépett pályára a szombathelyi sportcsarnokban. A két fél legutóbb január 13-án találkozott egymással, akkor az Elek Gyula Arénában szorosabb első félidő után (18-12) roppant magabiztosan és fölényesen, 41-17-re nyertünk. Érdekesség, hogy mostanáig ez a legnagyobb különbségű győzelmünk az idény során.

Ennél azért ezúttal szorosabb hatvan percre számíthatunk, már csak azért is, mert a heti munka nem lehetett zavartalan. Angela Malestein, Alicia Stolle és Emily Bölk a válogatott program után csak csütörtökön csatlakozhatott a kerethez, Janurik Kinga és Kovacsics Anikó pedig hosszabb távon hiányzik az ismert sérülések miatt.

Mindezek ellenére csak a győzelem az elfogadható eredmény szombaton. A mérkőzés 16 órakor kezdődik.

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
19. forduló

Hungast Szombatheyi KKA - FTC-Rail Cargo Hungaria
Helyszín: Aréna Savaria, Szombathely, zárt kapuk mögött
Időpont: 2021. április 24., szombat, 16 óra
Játékvezetők: Marton Zsófia és Szabó Eszter

Cikkajánló

Törökországban javított a magyar válogatott

Az EHF Euro-cup 5. fordulójában magabiztosan érvényesítette a papírformát a magyar női kézilabda-válogatott.

Két idegenbeli bajnoki időpontja is változott

Női kéziseink BL-negyeddöntője miatt a Vasas és az Esztergom elleni összecsapás is új időpontra került.

Márton Gréta a társakat dicsérte

Női kézilabdacsapatunk Alba Fehérvár elleni győzelme során Márton Gréta négy gólt lőtt.

Nehéz meccset nyertünk meg az Alba Fehérvár ellen

Női kézilabdacsapatunk negyedóra után vette át a vezetést, és utána már nem is engedte ki a kezéből.

Jegyvásárlás a Metz elleni mérkőzésekre

Női kézilabdacsapatunk április 19-én az Érd Arénában, április 25-én Metzben játszik BL-meccset.

A bajnokság meglepetéscsapata érkezik a Népligetbe

Női kézilabdacsapatunk a BL-továbbjutás után és a válogatott hét előtt az Alba Fehérvárral találkozik.

Megvannak az időpontok a BL-negyeddöntőre!

Április 19-én vasárnap játsszuk a Metz elleni párharc első felvonását az Érd Arénában.

„Nem voltam a legtehetségesebb, de nagyon küzdöttem”

Korábbi kapusunk, Szikora Melinda, az FTC ellen zárta nemzetközi klubkarrierjét. A BL-meccs után kérdeztük.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin