Kéthetes szünet után folytatódik szombaton az idény női kézilabdacsapatunk számára, hazai pályán fogadjuk a korabeli nagy rivális Vasast. Az egykori óriási rangadók helyett az utóbbi években magabiztos és fölényes Fradi-sikereket láthattunk, az előző idényben például a Népligetben és a Fáy utcában is tizenegy góllal voltunk jobbak. A második sikerre különösen boldogan gondolhatunk vissza, hiszen az biztosította be matematikailag a bajnoki címet. A soron következő mérkőzésen erre még nincs esélyünk, de a debreceni pontvesztés után minden bajnokira hatványozottan igaz, hogy nem szabad hibázni.
Az előzetes esélyek alapján ez nem is lehet kérdés, igaz ugyanakkor, hogy a Vasas meglehetősen nehéz sorsolással indította az idényt. Hat forduló után három pontja van, de játszott már a Győrrel, a DVSC-vel, a még százszázalékos bajnoki mérleggel álló Esztergommal és idegenben a Váccal. Ezeket a bajnokikat egyaránt elveszítette (az Esztergomtól kettővel, a Váctól hárommal kapott ki, a Győr tizennéggyel, a DVSC tizenöttel volt jobb), legyőzte ugyanakkor a közvetlen rivális MTK-t (27-26), valamint pontot rabolt a nagyszerűen kezdő Szombathely otthonából (30-30). A megszerzett három pont jelenleg a tizenharmadik helyre elég, de a hetedik Budaörs is csupán kettővel gyűjtött eddig többet. Az angyalföldiek legeredményesebb játékosa a nyáron az MTK-tól igazolt, s a válogatott szerdán kihirdetett bő Európa-bajnoki keretébe is meghívott Farkas Johanna huszonöt góllal, de Nagy Nóra és Szilovics Fanni (22-22), valamint Oláh Kyra (20) sincs tőle sokkal lemaradva. A Vasas egyébként még nálunk is régebben vívott tétmérkőzést, legutóbb október 16-án játszott az ETO-val.
– Úgy érzem, hogy nem rossz a ritmus a csapatnál, de fontos, hogy minél gyorsabban visszataláljunk arra a szintre, ahol a válogatott szünet előtt jártunk, mert öt meccs vár ránk a következő bő két hétben – mondta Laura Glauser, aki a válogatottjával épp Magyarország ellen játszott felkészülési mérkőzéseket a múlt héten. Csapatunk hétfőn találkozott újra a szünet után, vagyis volt elegendő idő arra, hogy a Vasas elleni közvetlen felkészülés mellett már az utána következő, nehezebbnek tűnő feladatokra is gondoljon. A hét második fele, s főleg a vége ugyanakkor már erről a bajnokiról szól, és a reményeink szerint ez a pályán is megmutatkozik majd. A szombaton 17 órakor kezdődő bajnokira jegyet váltani a szokott helyen és módokon lehet, vagyis online a meccsjegy.fradi.hu-n, személyesen pedig a meccs napján 15 órától.
K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
7. forduló
FTC-Rail Cargo Hungaria - Vasas
Helyszín: Elek Gyula Aréna
Időpont: 2024. november 2., 17 óra
Játékvezetők: Kovács-Sebők Stefánia és Vastag Réti Rebeka Réka
Jegyvásárlás: online a meccsjegy.fradi.hu-n, személyesen pedig a helyszínen, a meccs napján 15 órától. A vendégszektorba szóló jegyeket kizágólar a helyszínen lehet megvásárolni.
Női kézilabdacsapatunk Esztergom elleni győzelmét nyolcgólos beállónk értékelte.
Női kézilabdacsapatunk három góllal múlta felül felkészülési mérkőzésen a MOL Esztergomot.
Új irányítónk már az első felkészülési meccsen megérezte, hogy az emberek mennyire szeretik a csapatot.
Női kézilabdacsapatunk egykori klasszisa is bekerülhet a sportág hazai Hírességek Csarnokába.
A szurkolók szerda estig két korábbi kézilabdázónkra, Pádár Ildikóra és Szilágyi Istvánra is szavazhatnak.
Női kézilabdacsapatunk a felkészülés ezen szakaszában összeszokottabb DVSC-vel meccselt a Népligetben.
Ezúttal is megéri csoportkör bérletet váltani női kézilabdacsapatunk Bajnokok Ligája-mérkőzéseire.
Augusztus 30-án, Székesfehérváron rendezik a női és férfi kézilabda Szuperkupát.