2020. március 29.
Indul a „Ki van a képen?” nyereményjáték
Ötezer forintos vásárlási utalványt nyerhet, aki ötből legalább háromszor eltalálja, ki látható a fotón!

Március 30-án, hétfőn nyereményjátékot indítunk!

Szurkolóink megszokhatták, hogy minden mérkőzést követően számos fényképpel igyekszünk megmutatni nekik a legjobb pillanatokat. A mostani időszakban sem szeretnénk, hogy fotók nélkül maradjanak a kézilabda rajongók, ám ezúttal egy kis csavarral tesszük közzé a képeket. A főszereplőket ugyanis rendre letakarjuk, és ezzel együtt játékra invitáljuk a szurkolókat!

Március 30. és áprils 3. között naponta egy-egy ilyen fotót teszünk közzé, játszani a FTC Kézilabda Facebook- és Instagram-oldalon lehet, mindkét platformon hozzászólásban várjuk a tippeket arról, hogy kit takartunk el az adott fotón. A tippeket 10 és 17 óra között fogadjuk, a 17 óra után beérkező tippeket nem tudjuk figyelembe venni, hiszen ekkor már közzétesszük a megoldást is. A nyereményjátékba azok kerülnek be, akik az öt nap során legalább háromszor helyesen tippelnek – figyelem: az Instagramon és a Facebookon két külön játék zajlik majd, csupán a feltételek azonosak, vagyis a tippeket külön kezeljük. A Facebookon vagy az Instagramon kommentelő és a nyereményjátékba bekerülő szurkolóink között április 4-én, szombaton egyaránt 2-2, a játékszabályzatban foglaltaknak megfelelő győztest sorsolunk ki. A győztesek a női kézilabdacsapatunk Friss élelmiszerpartnerének, a Lidl felajánlásának köszönhetően 5000 forint értékű, a Lidl bármely magyarországi üzletében beváltható vásárlási utalványt nyernek.

Kövessék az oldalainkat, figyeljék a képeket és tippeljenek – sok sikert kívánunk!

Az FTC Kézilabda Facebook-oldal ITT, az FTC_Kézilabda Instagram-oldal pedig ITT érhető el.

További részletek a játékszabályzatból és az adatkezelési tájékoztató ITT érhető el.

Cikkajánló

A Győrrel találkozunk a kupaelődöntőben

Női kézilabdacsapatunk a legnagyobb hazai riválisával mérkőzik az MK Final Four első napján.

Nem okozott gondot a kevés pihenő, győztünk Budaörsön

Női kézilabdacsapatunk mindkét játékrészt jól kezdte, és ezzel el is döntötte a Budaörs elleni mérkőzést.

Ritkán látható tempó: szombaton újra bajnoki

Női kézilabdacsapatunk a csütörtöki Magyar Kupa-mérkőzés után két nappal újra pályára lép.

Újra Tatabányán nyílik esély a címvédésre

Május első hétvégéjén rendezik a Magyar Kupa négyes döntőt, jegyeket várhatóan áprilistól lehet vásárolni.

"Mindig különleges Elek Gábor ellen játszani"

Magabiztos győzelmet arattunk az Esztergom ellen - a mérkőzés után jó hangulatban zajlott a sajtótájékoztató.

Meggyőző különbségű sikerrel jutottunk a kupa FINAL4-ba

Az előzmények alapján szorosabb meccset várhattunk, de magabiztosan jutottunk tovább a Magyar Kupában.

Kökény Bea, a klublegenda, aki tanulta a Fradizmust

Az FTC női kézilabdacsapatának legendás játékosával a kezdetekről, sikerekről és kudarcokról beszélgettünk.

Elhunyt egykori kézilabdázónk, Csizmadia Csaba

Az FTC korábbi játékosa életének utolsó éveit FTC Kézilabda Akadémia munkatársaként töltötte.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin