2022. március 12.
Ismét nagyszerű védekezés és biztos győzelem
Janurik Kinga szenzációsan védett, a csapat élvezte a játékot és nagy különbséggel verte az MTK-t.

Idegenben is otthon érezhettük magunkat!

Az MTK ellen lépett pályára női kézilabdacsapatunk szombaton este, és a Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnok (amely az MTK ideiglenes otthona) felét a Fradi-szurkolók töltötték meg. Volt is okuk örömre, mert együttesünk ott folytatta a védekezést, ahol szerdán Debrecenben abbahagyta. Alicia Stolle ugyan könyökbántalmai miatt kikerült a keretből, de a helyére beszálló Csiszár-Szekeres Klárával is ugyanolyan jól találta meg az összhangot Béatrice Edwige – vagyis hatékony volt a belső kettős munkája. Zsinórban lőtt négy góllal nyitottuk a meccset, tehát az alaphangot ezzel megadtuk, s bár két hetesgóllal megtörte a csendet az MTK, a játék képe nem sokat változott. Kiválóan szűrt a védelem, ha pedig mégis helyzetbe kerültek a hazaiak, Janurik Kinga ihletett formája babrált ki velük. Kapusunk igazán látványos védésekkel rukkolt elő, húsz perc alatt csupán kettő (!) gólt kapott (a hetesekre Suba Sára érkezett), csapatunk pedig az egy-egy elkönnyelműsködött támadás ellenére is magabiztosan vezetett (4-10). A játékrész végén pedig tovább nyílt az olló, előbb tízre nőtt a különbség, míg a szünetre tizenegygólos különbséggel mehettünk (8-19).

Eldőlt a meccs, de a lányok nem lassítottak, a védekezés továbbra is kimagaslóan jó volt, igaz, nagyon meglátszott az MTK játékán, hogy Pál Tamara, a hazaiak legjobb gólszerzője csak a kispad végéről figyelte a társak küzdelmét. Janurik a 40. percben adta át a helyét Suba Sárának – az MKSZ statisztikája szerint kapusunk 69 %-os (!!) hatékonysággal védett odáig. A meccs utolsó harmadára aztán mégis visszaesett kissé az iram, aminek következtében a különbség nem nőtt tovább, legalábbis nem az addigi ütemben. Itana Grbics betegsége után újra pályára léphetett, a meccs legeredményesebb játékosa azonban az egyaránt 30-30 percet a pályán töltő, a szünetben egymást váltó Angela Malestein és Kovács Anett lett, hét-hét góllal.

A tizenkilencgólos győzelem jutalma hosszú vastaps lett - a mintegy háromszáz Fradi-szurkoló jól szórakozhatott, és valóban hazai pályát teremtett a parketten kiválóan teljesítő kedvenceknek.

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
17. forduló

MTK Budapest - FTC-Rail Cargo Hungaria 20-39 (8-19)
Helyszín: Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnok
Időpont: 2022. március 12., 18 óra
Játékvezetők: Dáné Rita és Marton Zsófia
Gólszerzők: Kekezovity 4, Szabó L. 3 (2), Bujdosó-Gerháth 3, Marincsák 3, Dakos 3, Sallai 1, Hlogyik 1, ill. Malestein 7 (2), Kovács A. 7, Szöllősi-Zácsik 6, Bölk 5, Márton 4, Hársfalvi 3, Grbics 3, Kisfaludy 2, Edwige 1, Klujber 1.

Cikkajánló

„Tiszteljük az Esbjerget, de le tudjuk győzni”

Női kézilabdacsapatunk vezetőedzője a hétvégén hazatér, de a célja, hogy elhozza a két pontot Dániából.

A teljes csoportkört meghatározó BL-rangadók jönnek

A csoportot hibátlan mérleggel vezető női kéziseink a legerősebb rivális otthonában lépnek pályára vasárnap.

"Gábor tudja legjobban, milyen ilyenkor játszani"

Jesper Jensen annak örült az Esztergom elleni meccsen, hogy a csapat nem vált idegessé hátrányban sem.

Ránk ijesztett az Esztergom, de két pontot szereztünk

Izgalmas meccset játszott női kézilabdacsapatunk, amely csak a hajrában döntötte el a két pont sorsát.

Különleges bajnokival folytatjuk kedden este

Női kézilabdacsapatunk hazai pályán fogadja az FTC-hez számos módon kötődő MOL Esztergomot.

"Keserű a szánk íze, de büszkék lehetünk"

Női kézilabdacsapatunk Győri ETO elleni bajnoki rangadóját követő sajtóájékoztatón értékeltek a főszereplő.

Simon Petra: „Hidegrázós meccs volt”

Női kézilabdacsapatunk Győr elleni döntetlenje után válogatott irányítónk értékelt - VIDEÓ!

Közel volt a győzelem, de döntetletlen a rangadó vége

Az utolsó pillanatban a kapufán csattant Omoregie lövése, így döntetlennel zárult a Győri ETO elleni bajnoki.

EHF
EHF
EHF
close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin