2020. március 5.
Itt a végleges keret!
Női kézilabdacsapatunk a 2020/2021-es szezonnak hét új játékossal vág neki, kilencen pedig távoznak.

Mint arról korábban már beszámoltunk, alapos vérfrissítésen esik át 2020 nyarán női kézilabdacsapatunk. Hét új játékos, Alicia Stolle, Angela Malestein, Emily Bölk, Janurik Kinga, Julia Behnke, Kisfaludy Anett és Kovács Anett átigazolását már bejelentettük, és több érkező nem is várható. A jelentős átalakulás ugyanakkor azt is jelenti, hogy többen távoznak is: Danick Snelder, Hornyák Dóra, Háfra Luca, Lukács Viktória és Mészáros Rea klubváltása már ismert, mostanra pedig az is eldőlt, hogy nem hosszabbítunk szerződést Debreczeni-Klivinyi Kingával, Djurdjina Maloviccsal, Emily Christensennel és Szemerey Zsófival sem, Bánfai Kíra pedig egy évre kölcsönbe kerül a DVSC-hez.

„Nehéz döntéseket kellett meghoznunk, hiszen az elmúlt években a csapatunkat meghatározó játékosok távoznak nyáron a Ferencvárostól – mondta a kézilabda szakosztály ügyvezető igazgatója, Bognár László. – Bízunk benne ugyanakkor, hogy jól határoztunk valamennyi esetben; szerettük volna számottevően megerősíteni a keretet, és úgy vélem, hogy ez sikerült is. Valamennyi távozó játékosunknak köszönöm mindazt, amit a klubért tett, és a pályafutásukhoz további sok sikert kívánok. A búcsúzásnak azonban még nincs itt az ideje, vannak még előttünk feladatok a szezon hátralévő részében, amelyeket együtt kell végig csinálnunk.”

 

Az FTC-Rail Cargo Hungaria 2020/2021-es szezonra tervezett kerete:

Kapusok: Bíró Blanka, Janurik Kinga
Jobbszélsők: Angela Malestein, Kovács Anett
Jobbátlövők: Alicia Stolle, Klujber Katrin
Beállók: Julia Behnke, Kisfaludy Anett, Pásztor Noémi
Irányítók: Kovacsics Anikó, Szucsánszki Zita, Tóth Nikolett
Balátlövők: Csiszár-Szekeres Klára, Emily Bölk, Háfra Noémi
Balszélsők: Márton Gréta, Schatzl Nadine

Cikkajánló

Kapaszkodtunk a fordulás után, de a csoda elmaradt

Nagyon rossz első félidő után a másodikban felcsillant a remény a fordításra, de a végére nem maradt erő.

Egy kis plusz kellene még az első meccshez képest

Egyetlen gól női kézilabdacsapatunk hátránya a Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágó előtt.

Ezúttal nem volt kérdéses a Budaörs elleni siker

Tanult őszi hibájából női kézilabdacsapatunk, koncentráltan játszott és otthon tartotta a két pontot.

Ősszel megtapasztaltuk: figyelni kell a Budaörsre

Már csak hat mérkőzés van hátra a női kézilabda NB I-ből – a 21. fordulóban a Budaörsöt fogadja női csapatunk.

Lekics: „Egy gól? Még teljesen nyitott a párharc”

Az FTC hét gólt szerző kézise szerint kiválóan játszottak, de a dánok kulcsjátékosát el kell kapni - VIDEÓ

Gigászi csata végén minimális hátrányba kerültünk

Óriásit küzdött női kézilabdacsapatunk az Esbjerg ellen, s bár egygólos hátrányba került, nem dőlt el semmi.

„Nincs nyári szabadságunk. És? Ezért dolgoztunk!”

Női kéziseink megszerezték az olimpiai kvótát, sőt, FTC-játékosok egymás ellen játszanak Párizsban – VIDEÓ

Telt ház előtt jöhet a BL-negyeddöntő

Kézilabdacsapatunk az idény során harmadszor találkozik az Esbjerggel, amely ellen tavaly elődöntőt vívott.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin