2020. január 4.
Izgalmas meccsel és győzelemmel nyitottuk az évtizedet
Meggyűlt a bajunk a hazaiak kapusával, de a hajrát már nyugodtan nézhettük végig.

Az első mindig különleges, s bár ezúttal nem szezonnyitóról volt szó, 2020-ban, sőt, ebben az évtizedben is most először lépett pályára női kézilabdacsapatunk. Méghozzá Székesfehérváron, az Alba Fehérvár vendégeként, a hihetetlenül kemény január első felvonásaként.

Fehérvárra ráadásul nem nyerni járnak a csapatok, a szezon során eddig csak a Győr tudott győzni a Köfém Sportcsarnokban, a hazaiak szombaton koraeste pedig ennek megfelelően, nagy önbizalommal kezdtek. A mieinkkel se lett volna gond, a ritmus és a védekezés is megfelelő volt, folyamatosan komoly helyzetbe kerültünk, csak épp a fehérvári kapus, Attingre Armelle ihletett formában nyitotta a találkozót. Sorozatban fogta a ziccereket, így igen jól jött, hogy 3-0-nál Bíró Blani is lehúzta a rolót, és ezzel kis időt nyert a társaknak arra, hogy megtalálják a gól receptjét. Schatzl Nadine törte meg a csendet a kilencedik percben, és szépen lassan kezdett normalizálódni a helyzet – mármint, Armelle már nem védett mindent, illetve betalált végre Klujber Katrin és Kovacsics Anikó is.

A tizenkettedik percben 4-2-re vezettek a fehérváriak, de aztán viszonoztuk a nyolcperces gólcsendet, és ezt kihasználva fordítani tudtunk. Benne volt a pakliban, hogy már ebben a periódusban jelentős előnyre teszünk szert, mert valóban jól működött a védekezésünk, de a helyzetekkel továbbra is meggyűlt a bajunk. Iszonyatosan rohantunk minden megszerzett labdával, bízva abban, hogy ezt a tempót kevésbé bírja majd az Alba. Megesett, hogy mire a hazaiak a kilencesünkön visszafordultak a félpálya irányába, valamelyik játékosunk már lőni készült. Csak ekkor még ott volt Armelle is, aki az első félidőben jó ötven százalék környékén tartotta a hatékonyságát. Elsősorban az ő teljesítményével magyarázható, hogy az első harminc percben egyszer sem távolodtunk el kettőnél messzebb.

A lelátón egyébként elképesztően jó hangulat uralkodott, nem tudjuk, hogy volt-e, aki nem jutott be, de az biztos, hogy a csarnokban talpalatnyi szabad helyet se lehetett látni. A hazaiakat jó hetvenfős tábor buzdította komoly hangerővel, a vendégszektorból pedig mintegy kétszáz-kétszázötven torokból jött a szurkolás.

Ami harminc percig nem sikerült, az a második játékrészben összejött, hárommal léptünk meg, de ez nem vette el a hazaiak kedvét, ha úgy tetszik, ezúttal is jött a szokásos szoros, izgalmas Alba-Fradi meccs. Amikor picit megnyugtató távolságra szöktünk volna, újra és újra egy-két elrontott ziccer következett, amivel állandóan felhoztuk a jól küzdő, és a lehetőségeit jól használó Fehérvárt. Ezzel együtt, ahogy várhattuk, a meccs hajrájára vesztett dinamikájából és pontosságából a hazai csapat, így az utolsó tíz percet már viszonylag nyugodtan nézhettük végig. Klivinyi Kinga szerzett fontos gólokat ebben az időszakban, 15-17-ről négyet lőttünk zsinórban, hatra távolodtunk, és még az is belefért, hogy Armelle ekkorra is hagyott néhány bravúrt.

A végül nyolcgólosra hízó győzelem az eredmény alakulásához mérten kissé túlzó, de a játék képét, egészen pontosan a temérdek elrontott ziccert és hetest látva talán reálisnak mondható.

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
8. forduló

Alba Fehérvár KC - FTC-Rail Cargo Hungaria 17-25 (9-11)

Székesfehérvár, 850 néző. Vezette: Marton Zs., Szabó E.
FEHÉRVÁR: 
ATTINGRÉ – Zazai 1, WALFISCH 4, Rózsás 1, Sztankovics 3, Mendy 2, Szarka A. 1. Csere: Boldizsár B., Utasi 2, Töpfner, Gerháth K. 2 (1), Dubán, Pelczéder 1. Edző: Deli Rita
FTC: 
BÍRÓ B. – LUKÁCS V. 6, Klujber 3 (2), Snelder 1, Csiszár-Szekeres, Kovacsics 2 (1), Schatzl Nadine 3. Csere: Szemerey (kapus), Háfra N. 3, Márton G. 1, Szucsánszki, PÁSZTOR N. 3, Hornyák D., Debreczeni-Klivinyi 3, Christensen. Edző: Elek Gábor
Az eredmény alakulása. 6. perc:
3–0. 12. p.: 4–2. 18. p.: 4–6. 24. p.: 7–8. 28. p.: 9–10. 34. p.: 10–12. 40. p.: 13–18. 46. p.: 15–18. 52. p.: 15–21. 58. p.: 16–22
Kiállítások: 
12, ill. 6 perc
Hétméteresek: 
3/1, ill. 7/2
MESTERMÉRLEG
Deli Rita: – 
Ha a találkozó előtt valaki azt mondja, hogy ilyen mérkőzést tudunk játszani a Ferencvárossal, azt aláírtam volna. Elégedett vagyok a csapattal, az első tizenöt percben eksztázisban és jól játszottunk, mind a védekezésünket ki lehet emelni, mind Armelle Attingré teljesítményét, aki fantasztikusan védett. A negyvenötödik percben kezdtem el érezni, hogy fogyunk ötletekben, a távoli zónából nem tudtunk mit kezdeni és az átlövések sem sikerültek. Csak huszonöt gólt kapni az FTC-től, ezt nagyon jó eredménynek tartom. 
Elek Gábor:
– Nagyszerű hangulatú, küzdelmes mérkőzés volt. A Fehérvár nagy harcra kényszerített bennünket. A védekezésünk és a kapusteljesítményünk rendben volt. A támadójátékunkkal sem volt gond, de rengeteg ziccert kihagytunk, ez még az NB I B-ben is a gyenge teljesítmények közé tartozna.

Cikkajánló

Nagyot szólna egy siker a veretlen éllovas otthonában

Női kézilabdacsapatunk kőkemény csata előtt áll: a május óta minden meccsét megnyerő Brest ellen játszik.

Öt játékosunk utazhat a női világbajnokságra

A FTC-Rail Cargo Hungaria adja a legtöbb játékost a november végén kezdődő tornán résztvevő magyar csapatba.

Allan Heine: „Libabőrös voltam, amikor elkezdődött”

Női kézilabdacsapatunk korábbi vezetőedzője hazánkba látogatott, és nem hagyhatta ki együttesünk mérkőzését.

Újabb két pont, szinte végig vezetve vertük az Ikastot

Csaknem hatvan percen át jól védekezett csapatunk, amely zsinórban negyedik győzelmét aratta a sorozatban.

Hazai pályán léphetünk el az Ikasttól

Női kézilabdacsapatunk szombaton este a vele egyenlő ponttal álló dán Ikast ellen küzd a pontokért.

A stabil védekezés hozta a győzelmet Székesfehérváron

Az idény meglepetéscsapata elleni bajnokin végig kézben tartottuk az irányítást, végül öt góllal nyertünk.

Hosszú győzelmi szériát kell megtörnünk

Női kézilabdacsapatunk szerdán a zsinórban öt bajnoki győzelmet arató Alba Fehérvár otthonában lép pályára.

A támadójáték volt a kulcs a horvát bajnok ellen

Simon Petra hat gólja mellett kiválóan irányította is a csapatot - irányítónk és vezetőedzőnk értékelt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin