Az első mindig különleges, s bár ezúttal nem szezonnyitóról volt szó, 2020-ban, sőt, ebben az évtizedben is most először lépett pályára női kézilabdacsapatunk. Méghozzá Székesfehérváron, az Alba Fehérvár vendégeként, a hihetetlenül kemény január első felvonásaként.

Fehérvárra ráadásul nem nyerni járnak a csapatok, a szezon során eddig csak a Győr tudott győzni a Köfém Sportcsarnokban, a hazaiak szombaton koraeste pedig ennek megfelelően, nagy önbizalommal kezdtek. A mieinkkel se lett volna gond, a ritmus és a védekezés is megfelelő volt, folyamatosan komoly helyzetbe kerültünk, csak épp a fehérvári kapus, Attingre Armelle ihletett formában nyitotta a találkozót. Sorozatban fogta a ziccereket, így igen jól jött, hogy 3-0-nál Bíró Blani is lehúzta a rolót, és ezzel kis időt nyert a társaknak arra, hogy megtalálják a gól receptjét. Schatzl Nadine törte meg a csendet a kilencedik percben, és szépen lassan kezdett normalizálódni a helyzet – mármint, Armelle már nem védett mindent, illetve betalált végre Klujber Katrin és Kovacsics Anikó is.

A tizenkettedik percben 4-2-re vezettek a fehérváriak, de aztán viszonoztuk a nyolcperces gólcsendet, és ezt kihasználva fordítani tudtunk. Benne volt a pakliban, hogy már ebben a periódusban jelentős előnyre teszünk szert, mert valóban jól működött a védekezésünk, de a helyzetekkel továbbra is meggyűlt a bajunk. Iszonyatosan rohantunk minden megszerzett labdával, bízva abban, hogy ezt a tempót kevésbé bírja majd az Alba. Megesett, hogy mire a hazaiak a kilencesünkön visszafordultak a félpálya irányába, valamelyik játékosunk már lőni készült. Csak ekkor még ott volt Armelle is, aki az első félidőben jó ötven százalék környékén tartotta a hatékonyságát. Elsősorban az ő teljesítményével magyarázható, hogy az első harminc percben egyszer sem távolodtunk el kettőnél messzebb.

A lelátón egyébként elképesztően jó hangulat uralkodott, nem tudjuk, hogy volt-e, aki nem jutott be, de az biztos, hogy a csarnokban talpalatnyi szabad helyet se lehetett látni. A hazaiakat jó hetvenfős tábor buzdította komoly hangerővel, a vendégszektorból pedig mintegy kétszáz-kétszázötven torokból jött a szurkolás.

Ami harminc percig nem sikerült, az a második játékrészben összejött, hárommal léptünk meg, de ez nem vette el a hazaiak kedvét, ha úgy tetszik, ezúttal is jött a szokásos szoros, izgalmas Alba-Fradi meccs. Amikor picit megnyugtató távolságra szöktünk volna, újra és újra egy-két elrontott ziccer következett, amivel állandóan felhoztuk a jól küzdő, és a lehetőségeit jól használó Fehérvárt. Ezzel együtt, ahogy várhattuk, a meccs hajrájára vesztett dinamikájából és pontosságából a hazai csapat, így az utolsó tíz percet már viszonylag nyugodtan nézhettük végig. Klivinyi Kinga szerzett fontos gólokat ebben az időszakban, 15-17-ről négyet lőttünk zsinórban, hatra távolodtunk, és még az is belefért, hogy Armelle ekkorra is hagyott néhány bravúrt.

A végül nyolcgólosra hízó győzelem az eredmény alakulásához mérten kissé túlzó, de a játék képét, egészen pontosan a temérdek elrontott ziccert és hetest látva talán reálisnak mondható.