Két gólzáporos bajnoki siker után az évad első igazi értékmérője vár szombat délután az FTC női kézilabdacsapatára, amely a francia bajnok Metz Handball együttesét fogadja az Érd Arénában.
A találkozóval roppant nehéz nemzetközi sorozatba kezdünk, hiszen a következő hetekben a norvég Bajnokok Ligája-címvédő Vipers és a szlovén Krim Ljubljana otthonába látogatunk, valamint a Rapid Bukarestet látjuk majd vendégül. Természetesen egyelőre a franciákon van a fókusz, akikkel kapcsolatban kifejezetten pozitív emlékeket őrzünk a közelmúltból – mint ismert, a Bajnokok Ligája-negyeddöntő idegenbeli visszavágóján hét góllal győztük le őket, és ennek köszönhetően történetünk során először jutottunk be a budapesti FINAL4-ba.
A nyári felkészülés során is jártunk Metzben, de a négycsapatos tornán, amelyen a harmadik helyen zártunk, elkerültük őket. Csapatunkról elmondható, hogy egyre jobban összeszokik az új a stáb a kerettel, és folyamatosan javuló játékot mutatunk.
„Minden percben érezhető, hogy kezdődik a Bajnokok Ligája, érzem a csapaton is az izgatottságot – adott helyzetjelentést vezetőedzőnk, Martin Albertsen. – Rögtön erős riválissal találkozunk, a Metz nagyon jó csapat, épp ezért örülök, hogy hazai pályán találkozunk először velük, a szurkolóinkkal a hátunk mögött. Érzelmes meccsre készülök, amelyen óriási lesz a tempó.”
Ezúton is felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy az elmúlt hetekben bemutatott újdonságok az érdi Bajnokok Ligája-találkozókra is érvényesek, azaz már a franciák elleni mérkőzésen is szükség lesz a belépéshez szurkolói kártyára és arcképes személyazonosító igazolványra, valamint az online jegyvásárlás a meccsjegy.fradi.hu oldalon lehetséges. A jegyvásárlással és belépéssel kapcsolatos változásokról ITT írtunk bővebben.
NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
B csoport, 1. forduló
FTC-Rail Cargo Hungaria - Metz Handball
Helyszín: Érd Aréna
Időpont: 2023. szeptember 9., 16 óra
Játékvezetők: Tomas Barysas, Povilas Petrusis (litvánok)

Jegyvásárlás online a meccsjegy.fradi.hu weboldalon, vagy személyesen a jegypénztárban nyitvatartási időben.
Egy rossz periódust leszámítva uraltuk a Sola elleni meccset, de így is meg kellett küzdeni a sikerért.
Női kézilabdacsapatunk most sem villogott norvég ellenfelével szemben, de nagy munkával két pontot szerzett.
Az előző idényben kétszer is megszenvedtünk a Sola ellen, és ezek alapján most is nehéz meccsre készülhetünk.
Korábbi kézilabdázónk, Laura van der Heijden a Ljubljana elleni BL-meccsen lepte meg egykori játékostársait.
Női kézilabdacsapatunk az idén még a Bukarestet, a Dortmundot és az Esbjerget fogadja a Bajnokok Ligájában.
Válogatott balszélsőnk vastaps kíséretében térhetett vissza a pályára a szerda esti bajnokin.
Női kézilabdacsapatunk lehengerlő első félidő után a másodikban picit kiengedett az MTK ellen.
Böde-Bíró Blanka védései után már az első percekben elhúztunk az MTK-tól, és itthon is tartottuk a pontokat.