A nyáron komoly változás áll be bajnoki címvédő női kézilabdacsapatunk élén. Allan Heine vezetőedző családi okokból visszatér Dániába, helyére pedig honfitársa, a dán női nemzeti csapat korábbi trénere, Jesper Jensen érkezik. A 47 éves szakember nem először jön Budapestre, és alig várja, hogy megkezdje a munkát az Elek Gyula Arénában.
Szeibert Anna és Szilágyi Diána is jelentős szerepet kapott a Vasas elleni győztes bajnokin.
5-0-lal kezdtük a Vasas elleni bajnokit, ez pedig meg is adta az alaphangot - könnyedén nyertünk.
Női kézilabdacsapatunk a naptári év utolsó hazai bajnoki mérkőzését szerdán este játssza a Vasas ellen.
Végig nyomás alatt tartottuk a csoport első helyén álló franciákat, de nem tudtunk pontot szerezni ellenük.
Női kézilabdacsapatunk kőkemény csata előtt áll: a május óta minden meccsét megnyerő Brest ellen játszik.
A FTC-Rail Cargo Hungaria adja a legtöbb játékost a november végén kezdődő tornán résztvevő magyar csapatba.
Női kézilabdacsapatunk korábbi vezetőedzője hazánkba látogatott, és nem hagyhatta ki együttesünk mérkőzését.
Csaknem hatvan percen át jól védekezett csapatunk, amely zsinórban negyedik győzelmét aratta a sorozatban.