Ahogyan kell, úgy hozta a kötelezőt szerdán a Dunaújváros otthonában női kézilabdacsapatunk. Motiváltan és koncentráltan kezdtük a meccset, a jó védekezések után könnyű gólokat szereztünk, ezzel pedig már az első percekben jelentős különbséget dolgoztunk ki. A biztos sikernek a megszerzett két ponton túl további haszna is volt: egyrészt az Európa-bajnokság, illetve az ottani csalódás által megtépázott önbizalmak az ilyen meccsektől erősödhetnek meg ismét, másrészt talán az energiával is lehetett spórolni. Márpedig az energia biztosan hiánycikk lesz a következő hetekben, miután három-négy naponta következnek a mérkőzések.
„Amire készültünk, azt már az első perctől kezdve megvalósítottuk támadásban és védekezésben is, ezért tudtunk ilyen jól kezdeni – értékelt a kiváló teljesítményt nyújtó Janurik Kinga. – Régen játszottunk már együtt, ezért nagyon szerettünk volna jó hangulatú és sikeres meccset lehozni, hogy mindenkinek pozitív töltetet adjon. A legfontosabb természetesen a két pont, mert így jó hangulatban indíthattuk el azt az iszonyatosan kemény menetelést, amibe most belekezdtünk.”
Csapatunk a DKKA elleni találkozót követően 2020. utolsó napján is edzett, valamint ezt teszi 2021. első napján is, hiszen január 2-án már újra bajnoki mérkőzés következik. Ezúttal hazai pályán lépünk pályára (zárt kapuk mögött), a Kisvárdát fogadjuk szombaton 15 órától.
Következő ellenfelünk szerdán szoros mérkőzésen egyetlen góllal kikapott az Alba Fehérvártól, vagyis nem túl jó formában, de biztosan extra motivációval érkezik Budapestre. A szezon során hét bajnokit játszott eddig a Kisvárda, ezeken négy pontot gyűjtött – ez utóbbival egyébként nincs egyedül, a tabellán hat csapat, a Boglári Akadémia-SZISE, a Kisvárda, a DKKA, a Szombathely, az Érd és az Alba is négy ponttal áll. November 11-én idegenben sikerült legyőznünk a kisvárdaiakat (26-38), és a visszavágón is csak ez lehet a cél.
A találkozót az M4 Sport élőben közvetíti!
K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
3. forduló
FTC-Rail Cargo Hungaria - Kisvárda Master Good SE
Helyszín: Elek Gyula Arén (zárt kapuk mögött)
Időpont: 2021. január 2., 15 óra
Játékvezetők: Réti Tamás Csaba és Szedmák Márton
TV: M4 Sport
Simon Petra értékelte a Győr elleni kézilabda Szuperkupa-döntőt és már a jövőbe tekint - VIDEÓ!
Sokáig jól játszott női kézilabdacsapatunk, végül azonban vereséget szenvedtünk a Szuperkupa döntőjében.
Női kézilabdacsapatunk a székesfehérvári MET arénában csap össze a Győri Audi ETO-val a Szuperkupáért.
Női kézilabdacsapatunk irányítója a klubok szavazatai alapján lett a 2025/2026-os idény legjobbja az NB I-ben.
A Magyar Kézilabda Szövetség szombaton délelőtt hirdette ki a 2025/2026-os idény álomcsapatát.
Női kézilabdacsapatunk fiatal jobbszélsője edzésen, egy szerencsétlen mozdulat következtében sérült meg.
Simon Petra jó felkészülést zárt, és kíváncsian várja a hétvégét, ahol olyanban lesz része, mint még soha.
Szerdán délután közös sajtóeseményt tartott a Kovács Autóház és az FTC Kézilabda Szakosztály.