2021. február 12.
Jó hangulatú edzéssel készültünk a csoportkör zárására
Női kézilabdacsapatunk pénteken Oroszországba utazott, majd a meccs helyszínén edzett.

Elek Gábor sportszerű volt, mert, ahogy felmérte a Rosztov-Don sportcsarnokának adottságait, döntési jogkört adott a csapatnak. Legyen foci vagy ne legyen? A szombati mérkőzés helyszínén, ahol a pénteki edzés is volt, a játéktér sokkal tágasabb az átlagosnál, a reklámfal oldalai között könnyedén elgurul a labda, a szabályok szerint pedig, ha a falakon kívül vagy a lelátón ragad, mindenki tíz felüléssel „bűnhődik”. Ez az ára a játéknak, de a lányok így is vállalták a focit, és ahogy várható volt, nyomták a felüléseket szép számmal. Sokáig úgy tűnt, hogy gól nem lesz, csak rengeteg kacska, lehetetlennek tűnő mozdulat, ám Klujber Katrin és Angela Malestein mégis betalált („Csupa balkezesek, csak mondom…” – szúrta közbe a vezetőedző). Amikor már felpörögtek volna az események, s a fekete mezesek az egyenlítésért támadtak, Julia Behnke gondoskodott róla, hogy a Kékek előnyénél érjen véget a meccs: mintegy méltó lezárásként a sportcsarnok közepén lévő eredményjelző fölötti szűk résbe bombázta a labdát. Ez már az oroszoké… Mondjuk, győzelmi zálogként.

Persze, ez közel sem ilyen egyszerű, egy puha, használt focilabdát bizonyára minden más ellenfél is hagyott volna a Palace of Sport valamelyik rejtett zugában, de győzni az idényben még egyik se tudott. A legközelebb a Krim Ljubljana járt hozzá, egy pontot elvitt Oroszországból, de a hazaiak azért ehhez sokat tettek hozzá azzal, hogy egygólos előnyben az utolsó támadást kapus nélkül vezették, végül a felezővonalról kaptak gólt. (A CSM Bucuresti vendégként, de meccs nélkül szerzett két pontot.) Ezen kívül négy-négy góllal volt jobb itt a Rosztov-Don a Metznél és az Esbjergnél, illetve hattal a Bietigheimnél.

Nekünk viszont nyernünk kell az előrelépéshez, kizárólag akkor végezhetünk a csoport harmadik helyén, ha két ponttal térünk haza, miközben a Metz és a CSM Bucuresti összecsapása nem döntetlenre végződik.

Az edzés további részében együttesünk a szombati taktikát gyakorolta, de a játékosokon érezhető volt, hogy nyomot hagyott a hosszú utazás. Akadtak remek mozzanatok, olykor azonban tompának és fásultnak tűnt a csapat. Reméljük, szombatra megjön a frissesség, s magával hozza a győzelmet is. A labdát mindenesetre már előre ott hagytuk érte cserébe.

Így utazott a csapat:

DELO NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
14. forduló

Rosztov-Don - FTC-Rail Cargo Hungaria
Helyszín: Palace of Sport
Időpont: 2021. február 13., 16 óra (magyar idő szerint)
Játékvezetők: Marija Ilieva és Silvana Karbeska (macedónok)
TV: Sport 1.

Cikkajánló

Szombaton, Pécsett folytatódik a kézilabda klubidény

Az olimpiai selejtezők után szombaton a 2023/24-es klubidény utolsó fázisa kezdődik női kéziseink számára.

Stadiontúrán jártak a kézilabdaszurkolóink

Stadiontúra egy kicsit másképp: a kézilabdáért rajongó törzsszurkolóink látogattak el a Groupama Arénába.

Mindkét válogatottunk egy csoportban a házigazdával

Sorsoltak a párizsi olimpia kézilabdatornájára, férfi és női válogatottunk is csoportellenfeleket kapott.

Japánt is legyőzte, kijutott az olimpiára a válogatott

Esélyt sem adott ellenfelének válogatottunk, amely százszázalékos mérleggel nyerte meg a selejtezőtornát.

„A lányok csíptek, rúgtak, haraptak előttem!”

Női kézilabda-válogatottunk remek játékkal megverte a svédeket és egy lépésre került az olimpiától – VIDEÓ!

Hatalmas lépést tettünk Párizs felé!

A mérkőzést szinte végig irányítva győzte le a svédeket a női kézilabda-válogatott az olimpiai selejtezőn!

Simon Petra: „Szokatlan volt, de jól sikerült”

Boldogan értékeltek játékosaink az olimpiai selejtező nyitónapján, de már a következő meccsre koncentrálnak.

A Főtaxi lett az FTC női kézilabdacsapata új szponzora

Az egyik legnagyobb magyar taxitársaság, a Főtaxi támogatja a tavalyi BL-döntős FTC-Rail Cargo Hungariát.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin