2024. november 5.
Jó iramú meccset nyertünk meg Esztergomban
A szünetben még hátrányban volt, a második félidőt azonban már uralta női kézilabdacsapatunk.

Igazi népünnepély várta a Ferencvárost Esztergomban, ami ismerve a két klub között meglévő ezernyi kapcsolódási pontot, nem lehetett meglepő. A hazai kezdőcsapatban négy korábbi Fradi-játékos kapott helyet Elek Gábortól – Szucsánszki Zita azonban nem volt keretben, csak a labdafogóháló mögül követte az eseményeket. A mieinknél Márton Gréta és Darja Dmitrijeva nem tudta vállalni a játékot, a kapusok közül Böde-Bíró Blanka maradt ki, de nélkülük is jól kezdtünk.

Az első gólt az Esztergom lőtte, de a nyolcadik percben már néggyel vezettünk Orlane Kanor találata után (2-6). Ezt követően négy percen át nem találtak a kapuba a felek, és később igencsak bánhattuk, hogy itt nem sikerült jelentősebb különbséget kiharcolni, mert ehelyett a hazaiak közelebb léptek, és ha lehet, még jobban belelkesedtek. Úgy tűnt, könnyű síppal fújtak ránk kiállításokat a játékvezetők, de egyébként sem volt meg védekezésben a megfelelő hőfok, az esztergomiak rendre előnyt tudtak szerezni egy az egyben, Janurik Kingának legtöbbször kiszolgáltatott helyzetben kellett volna védenie. A hazaiak előbb kettőt tüntettek el a hátrányból, amikor pedig 7-7-nél egyenlítettek, érezhető volt, hogy olyan nehéz meccs lesz, mint amilyenre számíthattunk. Nem igazán sikerült ritmust váltanunk az egyenlítés után sem, sőt, hátrányba is kerültünk, amikor Allan Heine időt kért (9-8). 12-10-nél aztán sikerült feljebb kapcsolni, két remek Maszlova-, valamint egy Malestein-góllal fordítottunk, ám miután a játékrész utolsó két találata a hazaiaké lett, hátránnyal mehettünk pihenőre (15-14).

A fordulás után Kanor játéka hozta a pluszt, hetest harcolt ki, majd kétszer is betalált, közben pedig a tempót is fokoztuk, többször vezettük gyorsan a támadásainkat, ezeknek pedig meg is volt az eredménye. Három gólt lőttünk zsinórban, 17-20-nál újra hárommal álltunk jobban – Klujber Katrin duplázott ebben a periódusban.

Ahogy haladt a mérkőzés, egyre inkább kirajzolódott, hogy nálunk több a tartalék: könnyebben szereztünk gólokat, öttel elléptünk, és esély nyílt rá, hogy lezárjuk a legfőbb kérdést. Ekkor ez még nem sikerült, háromra zárkózott az Esztergom, de nyolc perccel a vége előtt újra öt volt közte (25-30).

A hátralévő időt már jól menedzseltük, így megnyertük a mérkőzést, amely egyrészt fontos két pontot jelent, másrészt a tempójával, feszültségével kétség kívül jól szolgálta a hétvégi, CSM Bucuresti elleni Bajnokok Ligája-rangadóra való felkészülést is.

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
8. forduló

MOL Esztergom - FTC-Rail Cargo Hungaria 30-34 (15-14)
Helyszín: Suzuki Aréna
Időpont: 2024. november 5., 19:30
Játékvezetők: Bíró Ádám és Kiss Olivér
Gólszerzők: Faragó 9 (6), Mlinkó 6, Ballai 5, Kovács 3, Kármán 2, Bede 2, Nick 1, Kisfaludy 1, Hajtai 1, ill. Klujber 8 (4), Kanor 6, Lekics 5, Malestein 4, Cvijics 3, Hársfalvi 3, Cvijics 3, Maszlova 2, Simon 1, Edwige 1, Bölk 1.

Cikkajánló

Zsinórban a 75. hazai bajnokinkon maradtunk veretlenek

Női kézilabdacsapatunk több mint hat éve nem kapott ki NB I-es meccsen az Elek Gyula Arénában.

"Boldog nem vagyok, de elégedett igen" - Jesper Jensen

Női kéziseink döntetlent játszottak a Győri ETO-val, de vezetőedzőnk csak a mutatott játékkal volt elégedett.

Simon Petra: "Büszke vagyok a csapatra"

A Győr elleni döntetlennel zárult bajnoki rangadó után irányítónk értékelt -VIDEÓ!

Őrült meccs és döntetlen az ETO elleni csúcsrangadón

Hihetetlen küzdelem után, időntúli hetessel egyenlítve játszott döntetlent női kézilabdacsapatunk.

A rangadó, amelyen az előzmények nem számítanak

Női kézilabdacsapatunk a Győri ETO ellen is szeretné tovább nyújtani a hazai veretlenségi szériáját.

A Győrrel találkozunk a kupaelődöntőben

Női kézilabdacsapatunk a legnagyobb hazai riválisával mérkőzik az MK Final Four első napján.

Nem okozott gondot a kevés pihenő, győztünk Budaörsön

Női kézilabdacsapatunk mindkét játékrészt jól kezdte, és ezzel el is döntötte a Budaörs elleni mérkőzést.

Ritkán látható tempó: szombaton újra bajnoki

Női kézilabdacsapatunk a csütörtöki Magyar Kupa-mérkőzés után két nappal újra pályára lép.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin