A Mosonmagyaróvár ellen játszott hétközi bajnokit női kézilabdacsapatunk, és a vendégek eddigi eredménysorát látva joggal készültünk nehéz összecsapásra. Gyurka János csapata ugyanis összesen háromszor szenvedett eddig vereséget az idényben, ellenünk, még 2020. szeptember 9-én, illetve a Győr és a DVSC ellen a múlt héten, ezek között pedig tizenegy összecsapást nyert meg zsinórban.
Ehhez képest az első negyed órában állva hagytuk a vendégeket! Káprázatosan védekeztünk, szinte lövőhelyzetig is alig ért el a Mosonmagyaróvár, a támadásainkat pedig jó százalékkal váltottuk gólra. Főleg Angela Malestein villogott elöl: az első lövését még védte Szemerey Zsófi, de a szünetig így is nyolc gólt lőtt a jobbszélsőnk. A vendég tréner már 7-2-nél időt kért, de 12-3-nál se nagyon volt más választása. A két játékmegszakítás között ráadásul sorra szereztük a könnyű gólokat, hiszen a jó védekezésnek hála rengeteg labdát szereztünk, ezek után pedig könyörtelenül használtuk ki a ziccereket.
A második időkérés sajnos már hatásos volt, vagy talán kicsit mi nyugodtunk meg jobban a kelleténél, a lényeg, hogy négy gólt kaptunk zsinórban, vagyis ötre közeledett ellenfelünk. A negatív szériát Elek Gábor időkérése, majd Szucsánszki Zita gyönyörű, mindkét kapufát érintő lövése nyomán szerzett gólja szakította meg. A szünetig hátralévő bő tíz percben az eddiginél jóval kiegyenlítettebb volt a játék képe, de miután Bíró Blanka is bemelegedett újra növeltük a fórt, s mire a duda megszólalt, nyolccal álltunk jobban (20-12).
A második félidő első negyed órájában egyik csapat sem tudott jelentősen a másik fölé nőni, előtt nyolc-kilenc gólon ingadozott a különbség, majd picit közelebb lépett a Mosonmagyaróvár, de a hat-hétgólos távolság se tűnt veszélyesnek. Amikor viszont négyért támadott a negyvenhetedik percben a vendég fél, már nem volt annyira komfortos a helyzet. Kár volt visszaengedni a Mosonmagyaróvárt, mert a kötelezően begyűjtendő két ponton túl jó lett volna kicsit az energiával is takarékoskodni a hétvégi Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő előtt. Így is próbálta forgatni a csapatot Elek Gábor, a balszélen Ballai Borbála tehermentesítette védekezésben Márton Grétát, a belső posztokon pedig Tóth Nikolett kapott több szerepet.
Ötnél szűkebbre az ötvennyolcadik percig ebben az összetételben sem engedtük a különbséget, vagyis összességében magabiztosan hoztuk a találkozót, de az feltétlenül a Mosonmagyaróvár erejét mutatja, hogy a borzasztó kezdés ellenére végig meccsben tudott maradni. A mieink hullámzó teljesítménye pedig tanulságos: az első félidő jelentős részében mutatott játékkal a Bajnokok Ligájában is eredményesek lehetünk, a második játékrészben látott védekezéssel ugyanakkor a bajnokságban is lehetnek kellemetlen perceink.
Folytatás vasárnap, a Buducsnoszt Podgorica vendégeként.
K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
15. forduló
FTC-Rail Cargo Hungaria - Motherson-Mosonmagyaróvár 34-31 (20-12)
Helyszín: Elek Gyula Aréna, zárt kapuk mögött
Időpont: 2021. március 3., 18:00
Játékvezetők: Benya-Hantos Dorina és Rózsahegyi Brigitta
Gólszerzők: Malestein 9 (5), Márton 6, Kovács A. 5, Kovacsics 5 (3), Szucsánszki 3, Bölk 2, Behnke 2, Kisfaludy 2, ill. Szarková 7, Tóth E. 5, Stranigg Zs. 4, Lancz 4, Domokos 3, Kovács P. 3, Sirián 2, Hajtai 1, Horváth B. 1, Hudák 1.
Újabb lépést tett a legjobb nyolc felé a női kézilabda-válogatott a világbajnokságon.
Váltson belépőt már most! Három hazai csoportmérkőzést játszik még az idényben női kézilabdacsapatunk.
Legyőzte Svájcot, vagyis hibátlan mérleggel jutott a magyar női kézilabda-válogatott a középdöntőbe.
A magyar női kézilabda-válogatott érvényesítette a papírformát a nála jóval alacsonyabb szintű rivális ellen.
Döcögős start után Márton Gréta hét góljával győzte le Szenegált a női kéziválogatott a világbajnokságon.
Női kézilabdacsapatunk kapusa sokkal jobban érzi magát a beavatkozás után, és alig várja a visszatérést.
A ferencvárosi játékosok miatt is érdemes követni a december közepéig tartó női kézilabda-világbajnokságot.
Először él családja nélkül Jesper Jensen, így nem is csoda, hogy nagyon várta már ezt az időszakot.