2020. január 15.
Jó kezdés után két pontot szereztünk
Mindkét félidő elején fölényben játszottunk, és az ekkor szerzett előny eldöntötte a meccset.

Kisvárdán az utóbbi években megszokhattuk, hogy nagy esemény a Ferencváros vendégjátéka, női kézilabdacsapatunk rendre teltház előtt lép pályára a várdai sportcsarnokban, s így volt ez szerdán este is. Illetve, azt is hozzátehetjük, hogy errefelé sokan, amolyan második választásként a Fradival is szimpatizálnak, vagyis nem meglepő, hogy egy-egy jó szóval megtalálták a csapatot a kezdés előtt a helyiek.

A pályán aztán már kemény ellenállásra számíthattunk, hiszen ezt is megszokhattuk, de a mérkőzés első negyede ettől függetlenül igen jól sikerült. Az első kisvárdai gólra néggyel válaszoltunk, jó összhangban dolgozott együtt a hátsó falunk Bíró Blankával, a védések és labdaszerzések után pedig megfelelő sebességgel indultunk előre. 2-5-nél megakadtunk egy picit, Klujber Katrin két labdát is elszórt, de komolyabb dráma helyett gyorsan előhúzta a „szokásos” csibészségét, lefülelte a kapus indítását, majd könnyedén az üres kapuba lőtt.

3-9-nél hat volt már az előnyünk, tetszetős volt az összkép, a hazai edző, Bakó Botond pedig nem is habozott az időkéréssel. A tréner megnyitotta csapata védekezését, és jót húzott ezzel, mert kiegyenlítettebbé vált a játék, közeledett a Kisvárda, 11-13-nál egészen kettő gólra, de a szünetre Szucsánszki Zita átlövésének köszönhetően már közte öttel mehettünk (13-18). A játékrész utolsó tíz perce egyébként meglehetősen zaklatott volt, hat kétperces büntetést osztottak ki a játékvezetők, négyszer a hazaiakat, kétszer a mieinket büntették.

A fordulás után a második félidőt is jól nyitottuk, hasonló volt a helyzet, mint jó háromnegyed órával korábban, csak épp a 4-1-es részeredmény összesítésben már plusz nyolcat jelentett. Ezután már a második hazai időkérés sem sokat segített a Kisvárdán, olajozottan működött a Fradi-gépezet, és a játékrész közepén kissé hitehagyottnak is tűnt ellenfelünk. A mieink ezzel szemben, mivel jó hatékonysággal használták ki a helyzeteket, felszabadultan kézilabdázhattak.

A hajrában némileg fogyott is a figyelem, jó néhány labdát az ellenfél kezébe dobtunk, de tízen belülre ezzel se ért a Kisvárda. Rövid időn belül a második hosszú idegenbeli túráját is két ponttal zárta női kézilabdacsapatunk, amely legközelebb szombaton, hazai pályán lép pályára a Szombathely ellen.

A helyi műsorközlő a hazaiak - és minden magyar - boldogságát is meghozta végül, hiszen a lefújás után a férfi válogatott Európa-bajnoki mérkőzésének örömteli eredményéről is beszámolt - óriási éljenzést kiváltva ezzel mindkét táborból.

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
15. forduló

Kisvárda Master Good SE - FTC-Rail Cargo Hungaria 21-31 (13-18)
A Ferenváros gólszerzői: Háfra Noémi 6, Klujber Katrin 6 (3), Lukács Viktória 6, Szucsánszki Zita 3, Debreczeni-Klivinyi Kinga 2, Danick Snelder 2, Hornyák Dóra 2, Pásztor Noémi 1, Schatzl Nadine 1, Márton Gréta 1, Bánfai Kíra 1.

Cikkajánló

Vilde Ingstad: „Lépésről lépésre javul a játékunk”

Női kézilabdacsapatunk Esztergom elleni győzelmét nyolcgólos beállónk értékelte.

8 Ingstad-gól és győzelem a felkészülési mérkőzésen

Női kézilabdacsapatunk három góllal múlta felül felkészülési mérkőzésen a MOL Esztergomot.

Omoregie: „Mintha mindenki egy nagy család tagja lenne”

Új irányítónk már az első felkészülési meccsen megérezte, hogy az emberek mennyire szeretik a csapatot.

Pádár Ildikó: „Minden érem nagyon szép emlék”

Női kézilabdacsapatunk egykori klasszisa is bekerülhet a sportág hazai Hírességek Csarnokába.

Két legendánk is bekerülhet a Hírességek Csarnokába

A szurkolók szerda estig két korábbi kézilabdázónkra, Pádár Ildikóra és Szilágyi Istvánra is szavazhatnak.

Sok volt a hiba a DVSC elleni felkészülési meccsen

Női kézilabdacsapatunk a felkészülés ezen szakaszában összeszokottabb DVSC-vel meccselt a Népligetben.

Pénteken 12 órától elérhetőek a BL-bérletek

Ezúttal is megéri csoportkör bérletet váltani női kézilabdacsapatunk Bajnokok Ligája-mérkőzéseire.

Elindult a jegyértékesítés a Szuperkupára

Augusztus 30-án, Székesfehérváron rendezik a női és férfi kézilabda Szuperkupát.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin