Mindannyiunk számára fantasztikus élményként és sikerként maradt meg a 2022 májusában megnyert Magyar Kupa-döntő, és már csak ezért is várhattuk a futó idényben is, hogy belecsapjunk ebbe a versenysorozatba. Kedden este jött el ez a pillanat, a Vác elleni negyeddöntő pedig egyúttal a vágyott címvédés felé vezető út első lépcsője volt.
Szucsánszki Zita hétfőn délután elmondta, feszes védekezést és jó játékot vár a csapattól, amely fél szemmel már a szombati csúcsrangadóra is figyel.
Ennek megfelelően nagy lendülettel kezdtünk, pontosan négy perc után időt is kért Herbert Gábor, miután Andrea Lekics gólja már 4-0-t jelentett. A kiváló kezdés, és talán a két csapat között eleve meglévő tudásbeli különbség miatt úgy tűnt, a váciak nem igazán hisznek a bravúrban, és egyfajta célként tekinthettünk rá, hogy a meccs közben se legyen esély ennek megváltozására. Az időkérés azért kissé összeszedettebbé tette ellenfelünket, kicsit alábbhagyott a tempó, de a különbség nem csökkent, csupán a növekedés üteme lassult.
Öt, hat, majd a játékrész közepén hét góllal léptünk meg, miközben csendesen csordogált a meccs, látszólag mindkét fél elégedett volt azzal, ami történik: mi magabiztosan vezettünk, a Vác pedig tisztes távolságban tartotta magát.
A második félidő eleje nem rólunk szólt – ugyan Klujber Katrin háromszor is betalált, a védekezésünk nagyon felpuhult, és a szünetben meglévő hétgólos fór négyre csökkent. Nem is volt elégedett Elek Gábor, de ettől függetlenül próbálta tartani az előzetes tervet, miszerint a feladatokat a lehető legjobban elosztja a játékosok között. Örömteli volt, hogy a felnőtt válogatottba pályafutása során először meghívott Kukely Anna nagy kedvvel és gólerősen játszott, illetve az is, hogy 25-21 után tettünk róla, hogy a hajrá már izgalommentes legyen. 6-1-es rohamot futottunk, kilencgólos előnyt építettünk, így az utolsó tíz perc pontosan annyira magabiztos és izgalommentes volt, mint az első félidő.
Végül hattal, 34-28-re győztünk, vagyis bejutottunk a Magyar Kupa négyes döntőjébe.
NŐI MAGYAR KUPA
V. forduló
FTC-Rail Cargo Hungaria - Praktiker-Vác 34-28 (19-12)
Helyszín: Elek Gyula Aréna, 550 néző
Időpont: 2023. március 28., 18 óra
Játékvezetők: Kiu Gábor és Kiu Tamás
Gólszerzők: Klujber 7, Kukely 7 (1), Márton 4, Kisfaludy 4, Stolle 3, Cvijics 2, Bölk 2, Hársfalvi 1, Lekics 1, Szöllősi-Zácsik 1, Papp 1, Malestein 1, ill. Marincsák 7, Kuczora 5, Ballai B. 4, Kovács A. 4, Helembai 3, Schatzl Natalie 2, Ferenczy 1, Ballai A. 1, Kovalcsik 1.
Újabb lépést tett a legjobb nyolc felé a női kézilabda-válogatott a világbajnokságon.
Váltson belépőt már most! Három hazai csoportmérkőzést játszik még az idényben női kézilabdacsapatunk.
Legyőzte Svájcot, vagyis hibátlan mérleggel jutott a magyar női kézilabda-válogatott a középdöntőbe.
A magyar női kézilabda-válogatott érvényesítette a papírformát a nála jóval alacsonyabb szintű rivális ellen.
Döcögős start után Márton Gréta hét góljával győzte le Szenegált a női kéziválogatott a világbajnokságon.
Női kézilabdacsapatunk kapusa sokkal jobban érzi magát a beavatkozás után, és alig várja a visszatérést.
A ferencvárosi játékosok miatt is érdemes követni a december közepéig tartó női kézilabda-világbajnokságot.
Először él családja nélkül Jesper Jensen, így nem is csoda, hogy nagyon várta már ezt az időszakot.