Fájó vereség után jött a folytatás női kézilabdacsapatunk számára, szerdán a Kisvárda érkezett az Elek Gyula Arénába. A szombati, CSM elleni mérkőzés nyomai érezhetőek voltak a csapaton a hét elején, és szerencsére a bajnokin is, de ott már pozitív előjellel. Még ha az ellenfél tudása ezúttal nem is közelítette meg a bukarestiekét, vagy épp a következő riválisét, az Odenséét, látszott, hogy koncentrált és feszes a társaság.
A kapuba gerincműtétje és hosszú kihagyása után visszatérhetett Laura Glauser, aki láthatóan feldobottan állt a vonal elé, és jól is teljesített. A védekezés is acélos volt előtte, a társak nem sok levegőt hagytak a várdaiaknak, ritkán kerültek nagy helyzetbe, és a játék képének megfelelően gyorsan nőtt is a különbség. Mezőnyben az elmúlt hetekhez hasonlóan osztotta a játékperceket Jesper Jensen, odafigyelt a terhelésre, és bár Szeibert Anna ezúttal nem volt bevethető, Dancsák Vivien sok lehetőséget kapott. Élt is vele, az első két lövéséből betalált, nagy örömöt okozva ezzel a helyszínen lévő szurkolóknak. Épp az ő találata után lett először tíz a felek között (16-6), a szünetre pedig plusz tizenhárommal mehettünk (20-7).
A fordulás után valamelyest visszavettünk az iramból, a vendégek kevesebbet hibáztak, így nem változott jelentősen a különbség a negyvenedik percig (24-13). Ezt követően aztán újra futottunk egy jó szériát, a kapuba érkező Janurik Kinga is jól védett, nőtt is a különbség fokozatosan. Darja Dmitrijeva és Simon Petra ezen a meccsen is megszórta magát, nagy „harcban” voltak a meccs legeredményesebbje címért. Sokkal több izgalmat nem tartogatott a találkozó, a második félidő lassabb játékot hozott – a mérkőzés pedig magabiztos Fradi-győzelmet.
K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
15. forduló
FTC-Rail Cargo Hungaria – Kisvárda Master Good SE 37-20 (20-7)
Helyszín: Elek Gyula Aréna
Időpont: 2026. február 18., 18 óra
Játékvezetők: Bátori Bence, Szécsi Lantos Boldizsár
Gólszerzők: Simon 11 (3), Dmitrijeva 10, Vogel 6, Klujber 3, Hársfalvi 2, Dancsák 2, Tranborg 1, Bordás 1, Tranborg 1, ill. Markovic 5 (2), Poczetnyik 4, Kovalcsik 2, Mérai 2, Novak 2, Győri 1, Gém 1, Agócs 1, Karé 1, Rosokha 1.
Női kézilabdacsapatunk érvényesítette a papírformát, magabiztosan győzött a Bajnokok Ligája első játéknapján.
Női kézilabdacsapatunk szombaton utazott az idény első Bajnokok Ligája-mérkőzésének helyszínére.
Válogatott balszélsőnket már a hétköznapi életben is hátráltatta a sérülés, ezért muszáj volt pihennie.
Női kézilabdacsapatunk jövő szombaton a Krim Ljubljanát fogadja az Érd Arénában; a belépők elérhetők.
A Budaörs elleni győzelem után Hársfalvi Júlia, Dancsák Vivien és Jesper Jensen értékelte a mérkőzést.
A második félidőre feljavult női kézilabdacsapatunk játéka, és így könnyedén szerzett két pontot.
Női kézilabdacsapatunk megpróbálja visszahódítani a bajnoki serleget, szerdán indul a verseny.
Simon Petra értékelte a Győr elleni kézilabda Szuperkupa-döntőt és már a jövőbe tekint - VIDEÓ!