2020. március 7.
Jobb volt a Rosztov-Don, nem tudtuk igazán megszorítani
Mindkét játékrészt jól indítottuk, de az oroszok ezzel együtt is magabiztosan nyertek.

Az elmúlt évekből nem lehettek túl jó emlékeink a Rosztov-Don elleni idegenbeli mérkőzésekről, hiszen kétszer is itt dőlt el véglegesen, hogy lemaradunk az adott évi FINAL4-ról. A legjobb négy közé kerülés ezúttal sem jött össze, de ez most nem Oroszországban dőlt el, épp ezért nyugodtan kézilabdázhattunk a kedvezőbb párosítás kiharcolása érdekében győzelmi kényszerben játszó oroszok ellen.

Kis feszültség érzékelhető is volt a hazaiakon eleinte, de nem sikerült élni a lehetőséggel, ugyanis nekünk is nehezen ment a gólszerzés. Háfra Noémi találatával azért az ötödik percben megszereztük a vezetést, de ez sajnos a rosztovi gólokat is meghozta. Hárommal válaszoltak (3-1), és fokozatosan játékba lendültek, ezzel pedig elúszott az a sansz, hogy az esetleges rossz kezdés miatt görcsössé válnak. Egy-egy rövidebb periódusban úgy nézett ki, hogy felzárkózhatunk a tizenhatodik percben már öttel ellépő Rosztovra, de rendre csak háromig értünk. Hadilábon álltunk a szerencsével, a játékrész derekán közel azonos volt a kapufáink és a góljaink száma, de problémát jelentett, hogy az átlövéseink nem igazán hoztak eredményt, illetve a védekezésünk színvonala is visszaesett. Ez utóbbi magával hozta, hogy keveset tudtunk rendezetlen védelem ellen támadni, az elképesztően magas és erős orosz fal Mayssa Pessoával kiegészülve pedig sokszor áthatolhatatlannak tűnt. 10-7-nél a huszonharmadik percben megint háromra zárkóztunk, a hajrá azonban megpecsételte a mérkőzés sorsát: Lois Abbingh utolsó másodperces góljával nyolcra távolodott a Rosztov-Don, és nehezen volt elképzelhető, hogy innen hazai pályán kiengedi a kezéből a győzelmet.

A mieinket ide is elkísérő kilenc szurkolónk ezzel együtt is jól hallhatóan próbált hitet táplálni a lányokba, és szerencsére jobban is folytattuk a játékot. Szemerey Zsófi jól szállt be, és a támadójátékunk is gördülékenyebbé vált. Öt gólra zárkóztunk, tetszetős volt a ritmus, aztán akarva vagy akaratlanul, de a lengyel játékvezetők épp ekkor „tévedtek” a kárunkra úgy, hogy azzal nagyjából újra visszaállították a meccs képét olyanra, mint amilyen az első félidőben volt. A nyolcgólos differencia is visszaállt még úgy is, hogy Klujber Katrin a második félidő közepén szépségdíjas gólokkal jelentkezett. Az egész mérkőzésen érezhető volt, hogy az apró nüánszok mindig a hazaiak felé mennek, a gyors indításaink közül jó néhányat elpasszoltunk, így a könnyű lőtt gól helyett könnyen kaptunk rá egyet. Könnyen lehet, hogy ha ezeket a szituációkat pontosan oldjuk meg, akkor is otthon tartja a jobb erőkből álló Rosztov-Don a két pontot, de feltétlenül szorosabb lett volna az összecsapás.

Az utolsó tíz percben főként Háfra Noémi góljaival azért felzárkóztunk, és ez feltétlenül pozitívumként említhető, de ezen a délutánon a pontszerzésre nem volt reális esélyünk. Így ért véget számunkra a 2019/2020-as Bajnokok Ligája, a keret jelentős része a következő hetekben a magyar válogatottal készül az olimpiai selejtezőre, a bajnokság pedig áprilisban folytatódik.

DELO NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
Középdöntő, 6. forduló

Rosztov-Don - FTC-Rail Cargo Hungaria 29-26 (17-9)
Helyszín: Rosztov-na-Donu, Palace of Sport
Időpont: 2020. március 7. 14:00 (helyi idő szerint 16:00)
Játékvezetők: Jakub Jerlecki és Maciej Labun (lengyelek) 

Cikkajánló

Vilde Ingstad: „Lépésről lépésre javul a játékunk”

Női kézilabdacsapatunk Esztergom elleni győzelmét nyolcgólos beállónk értékelte.

8 Ingstad-gól és győzelem a felkészülési mérkőzésen

Női kézilabdacsapatunk három góllal múlta felül felkészülési mérkőzésen a MOL Esztergomot.

Omoregie: „Mintha mindenki egy nagy család tagja lenne”

Új irányítónk már az első felkészülési meccsen megérezte, hogy az emberek mennyire szeretik a csapatot.

Pádár Ildikó: „Minden érem nagyon szép emlék”

Női kézilabdacsapatunk egykori klasszisa is bekerülhet a sportág hazai Hírességek Csarnokába.

Két legendánk is bekerülhet a Hírességek Csarnokába

A szurkolók szerda estig két korábbi kézilabdázónkra, Pádár Ildikóra és Szilágyi Istvánra is szavazhatnak.

Sok volt a hiba a DVSC elleni felkészülési meccsen

Női kézilabdacsapatunk a felkészülés ezen szakaszában összeszokottabb DVSC-vel meccselt a Népligetben.

Pénteken 12 órától elérhetőek a BL-bérletek

Ezúttal is megéri csoportkör bérletet váltani női kézilabdacsapatunk Bajnokok Ligája-mérkőzéseire.

Elindult a jegyértékesítés a Szuperkupára

Augusztus 30-án, Székesfehérváron rendezik a női és férfi kézilabda Szuperkupát.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin