2021. október 25.
Jön a Debrecen, s vele az első igazi bajnoki rangadó
Már az előző idényben is feszült, szoros meccset játszottunk az azóta tovább erősödő Lokival.

A Siófok jelentős meggyengülésével, valamint a DVSC megerősödésével egyértelművé vált, hogy bajnoki címvédő csapatunk, valamint az Európa legjobbjának tartott Győr mellett a debrecenieké lett a honi mezőny egyik legerősebb játékoskerete. Ezzel együtt pedig az is, hogy a Loki ellen nehéz és feszült meccsek várnak ránk a 2020/2021-es idényben is.

Valami hasonlóra készülhetünk, mint az előző idény végéhez közeledve, amikor az ETO fölényes legyőzése után nyilvánvaló volt, hogy a debreceni meccsünk lesz a legnehezebb, amely az aranyról dönthet. Régre nyúlik a rivalizálás a két klub között, így nem lephetett meg senkit, hogy májusban a hazaiak minden követ megmozgattak azért, hogy legalább egy pontot elvegyenek tőlünk, de Szucsánszki Zita klasszisával nem tudtak mit kezdeni. Ne legyen kétségünk afelől, hogy a DVSC ezúttal is a pontszerzés szándékával érkezik a Népligetbe.

Következő ellenfelünk átalakult az előző idényhez képest. A legfontosabb változás, hogy a korábban Vácott sikeresen dolgozó Szilágyi Zoltán lett a vezetőedző, a kerethez pedig csatlakozott többek között Planéta Szimonetta, Szabó Nina, Korsós Dorina és Karyna Yezhykava. Az első öt forduló során a legtöbb gólt azonban a tehetségét a tokiói olimpián is megvillantó Vámos Petra lőtte – huszonötször talált az ellenfelek kapujába, őt Yezhykava követi tizenhét góllal, míg az idén egyelőre csak két bajnokon pályára lépő Kovács Anna hatot szerzett. Összességében elmondható, hogy a Debrecen minden poszton két hasonló képességű játékossal számolhat, ráadásul a mieinkkel szemben egyelőre nem kellett nemzetközi meccset játszania. Ez utóbbi számunkra jelenthet hátrányt, hiszen ugyanannyi idő alatt dupla a mieink meccsszáma, de előnyt is, elvégre a Loki nem találkozott még a mieinkhez hasonló játékerejű együttessel.

Az mindenesetre biztos, hogy nagyon nehéz feladat vár ránk, már csak azért is, mert úgy számolhatunk, hogy a címvédéshez nem fér bele a pontvesztés ezeken a meccseken. Bízunk ugyanakkor szurkolóinkban, hogy a hétköznap, és a televíziós közvetítés miatt a szokásosnál picit korábbi időpont ellenére odaállnak az évet parádésan kezdő csapat mellé az idény első bajnoki rangadóján is. Mindenki érezhette az Esbjerg és a Brest elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen, hogy mennyit jelentett a kiélezett csatában a lelátóról érkező támogatás, és könnyen lehet, hogy a szerdai is hasonlóan szoros ütközet lesz.

Szurkolóink a szokásos felületet használva online is válthatnak belépőt, illetve, ha marad még jegy, akkor a meccs napján, a helyszínen 15:30-kor nyit a pénztár. Töltsük meg az Elek Gyula Arénát, és szurkoljon mindenki a bajnoki címért!

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
6. forduló

FTC-Rail Cargo Hungaria - DVSC Schaeffler
Helyszín: Elek Gyula Aréna
Időpont: 2021. október 27., 17:30
Játékvezetők: Bócz László és Wiedemann Viktor
TV: M4 Sport
Jegyár: 1500-2500 Ft.

Cikkajánló

Különleges bajnokival folytatjuk kedden este

Női kézilabdacsapatunk hazai pályán fogadja az FTC-hez számos módon kötődő MOL Esztergomot.

"Keserű a szánk íze, de büszkék lehetünk"

Női kézilabdacsapatunk Győri ETO elleni bajnoki rangadóját követő sajtóájékoztatón értékeltek a főszereplő.

Simon Petra: „Hidegrázós meccs volt”

Női kézilabdacsapatunk Győr elleni döntetlenje után válogatott irányítónk értékelt - VIDEÓ!

Közel volt a győzelem, de döntetletlen a rangadó vége

Az utolsó pillanatban a kapufán csattant Omoregie lövése, így döntetlennel zárult a Győri ETO elleni bajnoki.

„A Ferencváros volt, és lesz is az életem központja”

Berzsenyi Mária olimpiai és vb harmadik korábbi kézilabdázónk 80 évesen régi emlékekről és a Fradiról mesélt.

Veretlenek csatája – jön az ETO elleni bajnoki

Női kézilabdacsapatunk szombaton a legnagyobb rivális elleni bajnokival folytatja az idényt.

Változás női kézilabdacsapatunk stábjában

A gyógytornász Kuszi Alexandra helyét a csapat mellett már korábban is dolgozó Vajay-Gazsó Dorottya vette át.

Michala Möller: „Nagyon hiszek a csapatunkban!”

Női kézilabdacsapatunk dán átlövőjét kérdeztük a szombati, Győri Audi ETO elleni bajnoki rangadó előtt.

EHF
EHF
EHF
close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin