2021. november 16.
Jön a Győr-Fradi rangadó első felvonása
Szerdán este bajnoki címvédő csapatunk az ezüstérmes, de Európa legjobbjának tartott ETO ellen lép pályára.

Az elmúlt hetekben jó néhányszor megfogalmazhattuk magunkban, az „Ez még nagyon kéne, ez még nagyon fontos lenne…” mondatokat női kézilabdacsapatunk mérkőzéseivel kapcsolatban. S mert a lányok folyamatosan szállították a bravúrokat és az elvárható eredményeket egyaránt, továbbra is, gyakorlatilag minden összecsapásra ilyen érzésekkel készülhetünk. Elvégre „meccsben vagyunk” a Bajnokok Ligájában és a bajnokságban is…

Veretlenül állunk mindkét sorozatban – a hazai porondot tekintve ezt talán előzetesen el is várhattuk, de aligha volt olyan bátor tippelő, aki arra fogadott, hogy a BL-csoportkör felénél az élen állunk majd. Utóbbi sorozat csütörtökig háttérbe szorul, előbbi azonban jelenleg mindent meghatároz.

Elvégre a női kézilabda világában létező egyik legnagyobb bajnoki rangadó következik: a Ferencváros a Győri ETO ellen. Vagyis címvédő együttesünk az ezüstérmes otthonában lép pályára, méghozzá minden kétséget kizáróan feszült, hamisítatlan rangadón. Azt is hozzátehetjük, hogy bár a Rosztov-Don otthonában is volt már jelenésünk, az idény legnehezebb hatvan perce vár ránk – gyakorlatilag nincs olyan szakember, aki ne az ETO-t kiáltaná ki a világ legerősebb női kézilabdacsapatának. A győriek eredményei egyébként valóban ezt a megállapítást erősítik. A bajnokságban kilenc meccsen plusz százkettes gólkülönbséget dobtak össze pontveszteség nélkül, a BL-ben pedig tulajdonképpen egyszer kellett éles meccset játszaniuk a hét forduló alatt. A Metz vendégeként ekkor „csak” négy góllal, 33-29-re győztek, de például a legutóbbi két meccsen tizenhéttel (37-20), illetve huszonkettővel (41-19) múlták felül a Kastamonut és a Sävehofot.

„A vérfrissítés jót tett az ETO-nak, sok változás volt a keretében, és a csapat most nagyon jó formában kézilabdázik, úgyhogy biztosan nehéz dolgunk lesz – mondta Csiszár-Szekeres Klára. – Otthon a papírforma szerint a Győr az esélyesebb, de nagyon szeretnénk pontot szerezni, ennek megfelelően készültünk hétfőn és kedden. Az elmúlt meccseken aratott egygólos győzelmek építették a csapatot, és bízom benne, hogy ezek is erőt adnak szerdán.”

A mézkőzésen telt ház fogadja majd a csapatokat, és a mieinknek óriási segítséget jelenthet a mintegy kétszázötven Fradi-szurkoló, amely a helyszínen buzdítja a játékosokat (a vendégszektorba még tíz elérhető jegy van, ezekről az adam.schleinig@fradi.hu címen lehet egyeztetni). Már csak ezért, na meg az idény során annyiszor megcsodált csapatunk ereje miatt is bízhatunk az újabb bravúrban. Mert ez most még nagyon kellene…

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
9. forduló

Győri Audi ETO KC - FTC-Rail Cargo Hungaria
Helyszín: Audi Aréna, Győr
Időpont: 2021. novemebr 17., 18:30
Játékvezetők: Andorka Miklós és Hucker Róbert
Jegyár: 2000-2500 forint
TV: M4 Sport

Cikkajánló

Elhunyt magyar bajnok kézilabdázónk, Szilágyi Gizella

A 77 éves korában elhunyt Szilágyi Gizella kétszeres bajnok és Magyar Kupa-győztes volt a Ferencvárossal.

Csoportmásodikként a középdöntőben

A négy FTC-játékossal felálló junior női kéziválogatottra Japán és Norvégia vár az U20-as vb-n.

A dán bajnokkal és a Bukaresttel leszünk egy csoportban

Péntek délelőtt elkészítették a 2026/27-es női kézilabda Bajnokok Ligája csoportbeosztását.

Új korszak indul, változik női kézilabdacsapatunk neve

Női kézilabdacsapatunk a 2026/2027-es idénytől kezdve FTC-Toyota Kovács néven szerepel.

Négy játékosunk is Kínában várja az U20-as vb startját

A szerdán kezdődő tornán Balázs Bítia, Szeibert Anna, Szilágyi Diána és Táder Luca is pályára léphet.

Jóváhagyta az EHF a szabadkártya kérelmünket a BL-re

Női kézilabdacsapatunk a 2026/2027-es idényben is a Bajnokok Ligájában versenyezhet.

Először hallhattuk magyarul Mette Tranborgot

Női kézilabdacsapatunk dán átlövője a szezon elején kezdett magyarul tanulni, most megmutatta, hol tart.

Három játékosunk is jelölt az év csapatába az EHF-nél

Angela Malesteinre, Darja Dmitrijevára és Emily Vogelre is lehet voksolni az EHF szezon végi szavazásán.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin