2019. február 6.
Junior világbajnok beállóval erősítünk!
A junior világbajnokság álomcsapatába is bekerülő 19 éves kézilabdázó már február 6-án csatlakozik az FTC-hez.

Az FTC-Rail Cargo Hungaria továbbra is marad az évek óta járt úton, vagyis a jövőben is főként magyar játékosokkal, a válogatott kerettagságra esélyes kézilabdázókkal igyekszik megtölteni a keretét. Klubunk ennek szellemében hosszabbított szerződést nemrégiben Bíró Blankával, Háfra Noémivel, Mészáros Reával és Schatzl Nadine-nal is, illetve így igazolta át decemberben nagy reményekkel Klujber Katrint, most pedig nagy örömmel jelenthetjük be, hogy Pásztor Noémi is zöld-fehérben folytatja karrierjét.

A Budaörstől érkező 180 centiméter magas beálló Szombathelyen született és nevelkedett, 2014-ben igazolt a NEKA-hoz, majd 2017-től szerepelt a Budaörs együttesében. Noémi a nyári junior világbajnokságon az aranyérmes magyar válogatott alapembere volt, huszonegy gólt szerzett a torna során, amelyen Faluvégi Dorottyához és Háfra Noémihez hasonlóan beválasztották az All-star csapatba is. A tehetséges játékos 2019. február 6-tól 2021. június 30-ig érvényes szerződést ír alá a Ferencvárossal.

„A Győri ETO elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen a csapatunk újfent bebizonyította, hogy helyes úton járunk, hogy túlnyomó többségben fiatal magyar játékosokra építve is fel tudjuk venni a versenyt a világ egyik legjobbjával – kezdte ekképp Bognár László, a Ferencváros kézilabda szakosztályának ügyvezető igazgatója. – Tovább haladva a saját koncepciónk mentén nagyon örülök neki, hogy ezen az úton Pásztor Noémi is csatlakozik hozzánk, és szeretném megköszönni a Budaörsnek, hogy hozzájárul a játékosa klubváltásához. Nem titok, Danick Snelder és Hornyák Dóra kiválása után szerettük volna, ha Noémi már januártól a Ferencvárost erősíti, elvégre akkor még a Bajnokok Ligája második csoportkörére is nevezhettük volna, s bár akkor ez még nem valósult meg, a Magyar Kupában és a bajnokságban így is segítségünkre lehet. Őszintén bízunk benne, hogy Noémi csapatunk nagy erőssége lesz.”

Pásztor Noémi szerdán délután már a Népligetben edz, és a tervek szerint jövő szerdán, a Vác elleni Magyar Kupa-mérkőzésen mutatkozhat be tétmérkőzésen.

„Nagyon örülök, hogy itt lehetek, kicsit még izgulok, de pozitívan várom az edzéseket és a mérkőzéseket - mondta Pásztor Noémi- Nagyon sajnálom, hogy Budaörsön az elmúlt időszak nem a tervek szerint alakult, és bízom benne, hogy a lányok nélkülem is kiharcolják a bennmaradást. Sokat köszönhetek a klubnak, ott lettem NB I-es kézilabdázó, de úgy érzem, a fejlődésem szempontjából nagyon jó, hogy már most csatlakozhattam a Fradihoz.”

Cikkajánló

Kulcsfontosságú győzelem Románia ellen

Újabb lépést tett a legjobb nyolc felé a női kézilabda-válogatott a világbajnokságon.

Tavasszal dől el minden – jegyek a BL-meccsekre

Váltson belépőt már most! Három hazai csoportmérkőzést játszik még az idényben női kézilabdacsapatunk.

Kimászott a gödörből és nyert Svájc ellen a válogatott

Legyőzte Svájcot, vagyis hibátlan mérleggel jutott a magyar női kézilabda-válogatott a középdöntőbe.

Az Irán elleni könnyed siker után "kezdődhet" a vb

A magyar női kézilabda-válogatott érvényesítette a papírformát a nála jóval alacsonyabb szintű rivális ellen.

Kilenc gólos siker a vb-nyitányon

Döcögős start után Márton Gréta hét góljával győzte le Szenegált a női kéziválogatott a világbajnokságon.

Műtéten esett át Laura Glauser

Női kézilabdacsapatunk kapusa sokkal jobban érzi magát a beavatkozás után, és alig várja a visszatérést.

Tizenegy Fradi-játékos a szerdán kezdődő vb-n

A ferencvárosi játékosok miatt is érdemes követni a december közepéig tartó női kézilabda-világbajnokságot.

„Ez életem egyik legjobban várt karácsonya”

Először él családja nélkül Jesper Jensen, így nem is csoda, hogy nagyon várta már ezt az időszakot.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin