2024. október 11.
Kanor a társaknak és a szurkolóknak is adott javaslatot
Francia válogatott átlövőnk egykori csapata ellen is nyerne, de a Metzbe utazó szurkolóknak is adott tippet.

Érdekes meccs előtt áll kézilabdacsapatunk, az elmúlt években számos hatalmas csatát vívott már Metzben, s most is hasonlóra van kilátás. Hatványozottan izgatott lehet a mérkőzéssel kapcsolatban a mieinket erősítő három francia kézilabdázó, s közülük is Orlane Kanor, aki még csak kétszer lépett pályára ellenfélként egykori csapata otthonában, ahol bemutatkozott a felnőttek között.

– Várom már ezt a találkozót, valóban különleges lesz számomra a francia szurkolók előtt játszani, de most a Fradival szeretnék valami elég jót elérni – mondta az olimpiai ezüstérmes átlövő. – A Metz legerősebb pontjait szerintem beállóban és a széleken találjuk, azt hiszem, ez a két kulcsposzt. Elképesztően gyorsan indulnak, ha lehetőségük van rá, szóval erre fel kell készülnünk. Sarah Bouktit nagyon jó beálló, a válogatottban is sokszor megmutatta már a képességeit, és úgy látom, hogy Vámossal és Grandveau-vel is elég jól megértik egymást, erre oda kell figyelnünk. Kompakt védekezésre lesz szükség, hogy megállítsuk őket, ez biztos. Úgy érzem, a támadójátékuk veszélyesebb, mint a védekezésük. Figyelem egykori csapatom meccseit, igazából szeretek a lehető legtöbbet tudni az ellenfélről, hogy amikor az irányítója a meccsen jelzi a figurát, tudjam, hogy mire számíthatok.

Klasszis játékosunk hozzátette, szerinte az eddigi ellenfeleink közül most találkozunk majd a legerősebbel, mert bár a Bistrita is jó csapat, a Metznek sokkal több a rutinja ezen a szinten.

– Szinte mindenkit ismerek a csapatból, mondjuk ez Beára és Laurára is (Edwige-re és Glauserre – a szerk.) igaz, és természetesen amit csak lehet, megosztunk a többiekkel. Jól jöhet, ha tudjuk, hogy milyen szituációkban érzi magát kényelmetlenül az a játékos, aki szembe jön. A Metz ellen, pláne Metzben sosem könnyű, de ha jól teljesítünk, nyerhetünk. Hosszabb távon pedig csapatként várok még fejlődést magunktól – egyénileg sokszor találunk megoldásokat, de csapatként még építkeznünk kell, hogy magabiztosak legyünk, hogy mindig stabilan teljesítsünk.

Orlane tizennyolc éves korában került a Metzhez, és a felnőttek között is letette a névjegyét. Hat idényen át erősítette a csapatot, ennyi idő pedig tökéletesen elég volt ahhoz, hogy megismerje a mintegy százhúszezres várost. Így még látnivalót is ajánlott a most Franciaországba utazó magyar szurkolóknak.

– Amikor Metzben éltem, elég sok edzésünk volt, de persze azért akadt szabadidő is. Nagyon szerettem otthon lenni, vagy csak elmenni sétálni a kutyámmal, akár az erdőbe is, ez volt az egyik kedvenc időtöltésem. Edzés, utána pihentem, aludtam egy picit, aztán mentem a kutyámmal. Budapesten most kicsit más a ritmus, főleg azért, mert a labdás és a konditermi edzés általában egymás után van a nap első felében, utána pedig több időnk van délután, mint Metzben volt. Ez nekem egyébként jobban tetszik, mert bár négy-öt órát így egyben töltünk a csarnokban, utána van lehetőségünk feltöltődni. Aki most Metzbe utazik, annak azt javaslom, hogy ne hagyja ki a belvárost, amely nagyon szép, rengeteg hangulatos kávézót lehet találni, van néhány eldugott hely, és ott van a katedrális is, amely gyönyörű, lenyűgöző a mérete.

Az eddig százszázalékos mérleggel álló csapatunk szombaton 18 órakor lép pályára a Metz vendégeként.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
A-csoport, 5. forduló

Metz Handball - FTC-Rail Cargo Hungaria
Helyszín: Palais Omnisports Les Arenes Metz
Időpont: 2024. október 12., 18 óra
Játékvezetők: Cristina Lovin és Simona Raluca Stancu (románok)
TV: Sport 1
Jegyvárárlás: Online ITT.

Cikkajánló

"Nagy potenciál van ebben a keretben"

Simon Petra értékelte a Győr elleni kézilabda Szuperkupa-döntőt és már a jövőbe tekint - VIDEÓ!

Sok helyzet kimaradt, kikaptunk a Szuperkupa döntőben

Sokáig jól játszott női kézilabdacsapatunk, végül azonban vereséget szenvedtünk a Szuperkupa döntőjében.

Szuperkupa döntővel indul vasárnap a kézilabda idény

Női kézilabdacsapatunk a székesfehérvári MET arénában csap össze a Győri Audi ETO-val a Szuperkupáért.

Simon Petra lett az előző NB I-es idény legjobbja

Női kézilabdacsapatunk irányítója a klubok szavazatai alapján lett a 2025/2026-os idény legjobbja az NB I-ben.

Három játékosunk bekerült az NB I álomcsapatába

A Magyar Kézilabda Szövetség szombaton délelőtt hirdette ki a 2025/2026-os idény álomcsapatát.

Megsérült, műtéten esett át Balázs Bítia

Női kézilabdacsapatunk fiatal jobbszélsője edzésen, egy szerencsétlen mozdulat következtében sérült meg.

„Nagyon zavart, hiába csak az előszezonban vagyunk…”

Simon Petra jó felkészülést zárt, és kíváncsian várja a hétvégét, ahol olyanban lesz része, mint még soha.

Új Toyota autóparkot használhat női kézilabdacsapatunk

Szerdán délután közös sajtóeseményt tartott a Kovács Autóház és az FTC Kézilabda Szakosztály.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin