Amint arról beszámoltunk, elkerülhetetlenné vált, hogy megműtsék Julia Behnke térdét, aki így mintegy két hónapig nem játszhat, majd Bíró Blanka súlyos sérülést szenvedett, s emiatt a szezon hátralévő részében nem léphet már pályára. Mivel női kézilabdacsapatunk keretében csupán egy-egy felnőtt beálló és kapus maradt, a szakosztály vezetése feltétlenül szeretett volna igazolni a posztra.
„Sajnálatos, ami Juléval és Blanival történt, bízom benne, hogy a körülményekhez képest gyors és teljes lesz a felépülésük, de nem adtuk fel a céljainkat erre az idényre sem, ezért feltétlenül igazolnunk kellett, hogy az egyedül maradt Kisfaludy Anettet és Janurik Kingát tehermentesíteni lehessen” – mondta a kézilabda szakosztály ügyvezető igazgatója, Görög Zsolt.
Gyors és konstruktív tárgyalások után eldőlt, hogy kapus poszton az MTK-nál szereplő, junior világbajnok kölcsönjátékosunk, Suba Sára tér vissza, míg beállóként Siófokról igazol az FTC-hez az ETO-val kétszer a Bajnokok Ligáját is megnyerő Sirián Szederke.
„Kézenfekvő volt, hogy a csapatot, az edzői stábot és az itteni munkát tökéletesen ismerő junior világbajnok kapust, Suba Sárát hívjuk vissza, aki kölcsönben szerepelt az MTK-nál, az utóbbi években pedig rendszeresen védett az NB I-ben – folytatta az ügyvezető. – Itt szeretném megköszönni az MTK vezetőségének hozzáállását, amellyel lehetővé tette, hogy Saci az idény közepén kerüljön vissza a Népligetbe. Sirián Szederke kölcsönbe érkezik hozzánk, és nagyon örülök, hogy személyében nemzetközi szinten is tapasztalt, rutinos játékos csatlakozik a kerethez. Szeretném hangsúlyosan megköszönni a Siófok vezetőségének, s különösen ügyvezetőjének, Fodor Jánosnak, hogy ennyire készségesen állt az ügyünkhöz, rendkívül nagyvonalú és segítőkész volt a tárgyalások során. Hiszem, hogy a magyar kézilabda érdeke is, hogy a Ferencváros jól szerepeljen a nemzetközi porondon, és Fodor János is ennek érdekében döntött játékosa kölcsönadásáról.”
Suba Sára 2015-ben igazolt a Ferencvároshoz, az utánpótláscsapatok után a felnőtt keret edzéseit látogathatta, a 2016/2017-es idényben pedig bajnoki mérkőzésen is a keret tagja lehetett. A több játéklehetőség és a fejlődés érdekében 2017-től két éven át a Vácnál, majd 2019-től az MTK-nál szerepelt kölcsönben. 2018-ban részt vett a hazai rendezésű junior világbajnokságon, amelyen a magyar csapat aranyéremmel zárt.
„Kettős érzések vannak bennem, hiszen nagyon sajnálom Blanit a sérülése miatt, közben pedig izgatottan várom a következő időszakot – mondta Suba Sára, aki kedden már Elek Gábor edzésén vett részt. - Kicsit izgultam előtte, hiszen hosszú ideje nem vettem már részt edzésen Fradi-játékosként, igaz, az MTK-val a válogatott időszakok alatt sokszor készültünk itt. Meglepett és nagyon hirtelen jött a hír, hogy visszakerülök a Fradihoz. Vasárnap még Szombathelyen védtem az MTK kapusaként, hétfőn pedig hívtak, hogy számítanak rám a Fradinál. Ismert közegbe érkezem, vagyis ebből a szempontból nincs nehéz dolgom, és nagyon remélem, hogy tudok segíteni a csapatnak.”
Sirián Szederke Győrben ismerkedett meg a kézilabda alapjaival, és ott is vált élvonalbeli sportolóvá – sőt, az ETO-val kétszeres Bajnokok Ligája-győztesnek, kétszeres magyar bajnoknak és kétszeres Magyar Kupa-győztesnek vallhatja magát. Meghatározó játékossá Debrecenben vált, a magyar válogatottba is ebben az időszakban hívták be először, majd 2018-ban Dunaújvárosba igazolt. Két évvel később a Mosonmagyaróvár játékosa lett, Siófokra pedig az elmúlt nyáron költözött, s mint korábban írtuk, az SKC-tól érkezik hozzánk kölcsönbe.
„Nagyon meglepett a megkeresés, de gyorsan döntést hoztunk férjemmel és a siófoki vezetőkkel – mondta Sirián Szederke. – Átgondoltam a szempontokat, és úgy érzem, jó lehetőség számomra, hogy tovább fejlődjek, tapasztalatot szerezzek. A Fradi ellen sokszor játszottam már, mindig jó hangulatú mérkőzéseken, és örülök neki, hogy a következő hónapokban ezt a csapatot segíthetem a célok elérése érdekében a hazai és a nemzetközi porondon is. Hársfalvi Julcsival Debrecenben játszottam együtt, jó kapcsolatban vagyunk, de még vele se beszéltem, a döntés meghozatala után egyből csomagolni kezdtem, utazom Budapestre, délután pedig már a csapattal edzek, szóval belevágunk a közepébe.”
Női kézilabdacsapatunk szombaton a Rosztov-Dont fogadja hazai pályán, s ezen a találkozón mindkét új játékosunk pályára léphet. A belépők jó ütemben fogynak, de online lehet még vásárolni. Most, a nehéz helyzetben igazán fontos, hogy mindenki a csapat mellé álljon és szurkoljon teli torokból, hiszem, ha győzünk az oroszok ellen, újra kézzelfogható közelségbe kerülhet a Bajnokok Ligája-csoportunk első két helye.
Női kézilabdacsapatunk tagjait a nyári szünet előtt faggattuk arról, hogy hova utaznak a pihenő alatt.
Az Európai Kézilabda Szövetség közzétette, hogy mely csapatok neveztek a 2026/2027-es Bajnokok Ligájába.
Az évad vége után megnéztük azt is, hogy ki töltötte a legtöbb időt a pályán és ki lőtte a legtöbb gólt.
A klubunkkal bajnok német kézilabdázó váratlan választ adott, amikor a visszatéréséről kérdeztük.
Csajbókné Németh Erzsébet tiszteletére a Kertvárosi Olimpikonok Parkjában helyeztek el emléktáblát.
Női kézilabdacsapatunk vezetőedzője őszintén értékelte a Ferencvárosnál töltött első idényét.
Dragana Cvijics nem bírta sírás nélkül, de a bakiparádét már ő sem bírta nevetés nélkül - VIDEÓ!
Női kézilabdázóink szezonzáró mérkőzésének utolsó gólját a pályafutását befejező Dragana Cvijics lőtte.