2020. január 6.
Kedden már az MTK-meccs következik
A kék-fehérek a Siófok és a Győr elleni mérkőzés után fogadják a mieinket az Elektromos Sportcsarnokban.

Női kézilabdacsapatunk szombaton Székesfehérváron „avatta fel” az új évtizedet, az Alba elleni mérkőzésen lányaink a rengeteg elhibázott ziccer miatt sokáig nem tudták lerázni magukról az ellenfelet, de az utolsó negyed órában már nem volt kérdéses a győzelem. Az eredmény mellett a meccs összképe pozitívnak mondható, hiszen a védekezés és a játék dinamikája megfelelő volt, a helyzetkihasználáson pedig az előzőekhez képest viszonylag könnyen lehet javítani. Persze, a lendületet meg kellene tartani, márpedig ez az ilyen feszített, sűrű programban önmagában sem egyszerű feladat. A fehérvári összecsapás után vasárnapra pihenőnapot kaptak a játékosok, így csak a hétfői edzés maradt felkészülés gyanánt a következő bajnoki, az MTK elleni meccs előtt.

„Mindenképpen nyernünk kell, még akkor is, ha ezúttal nem tudtunk túlságosan sokat készülni ellenük, hiszen szombaton még Fehérváron játszottunk – mondta Pásztor Noémi, aki három gólt szerzett az előző mérkőzésünkön. – A lendület bennünk van, úgyhogy, ha jól indítjuk a meccset, akkor ki tudjuk majd ezt vinni most is a pályára, csak a helyzetkihasználásra jobban oda kell figyelnünk.”

Arra egyébként az MTK sem panaszkodhat, hogy váratlanul éri majd a sebesség, hiszen december 29-én a Siófok, január 2-án pedig a Győri ETO ellen játszott Golovin Vlagyimir együttese – előbbitől 37-26-ra, utóbbitól 31-25-re kapott ki. Ellenfelünknél a papírforma szerint pályára lép majd az FTC két kölcsönjátékosa, Suba Sára és Djurdjina Malovics, valamint a korábbi Fradi-átlövő, Szöllősi-Zácsik Szandra is.

Így vagy úgy, de csapatunknak mindenképp győznie kell az Elektromos Sportcsarnokban, ebben pedig szurkolóink is segítséget nyújthatnak. A 19 órakor kezdődő mérkőzésre a helyszínen lehet belépőt váltani.

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
18. forduló

MTK - FTC-Rail Cargo Hungaria
Helyszín: Elektromos Sportcsarnok
Időpont: 2020. január 7. 19:00
Játékvezető: Hantos Dorina és Rózsahegyi Brigitta
TV: M4 Sport

Cikkajánló

Irány Dortmund – indul a rájátszás a BL-ben

Női kézilabdacsapatunk pozitívan zárta a csoportkört, de a Dortmund elleni párharc se lesz sétagalopp.

„A pályán és az életben is a kihívások motiválnak”

Női kézilabdacsapatunk válogatott kapusa életében nem izgult annyira, mint idén március 15-én.

Zsinórban a 75. hazai bajnokinkon maradtunk veretlenek

Női kézilabdacsapatunk több mint hat éve nem kapott ki NB I-es meccsen az Elek Gyula Arénában.

"Boldog nem vagyok, de elégedett igen" - Jesper Jensen

Női kéziseink döntetlent játszottak a Győri ETO-val, de vezetőedzőnk csak a mutatott játékkal volt elégedett.

Simon Petra: "Büszke vagyok a csapatra"

A Győr elleni döntetlennel zárult bajnoki rangadó után irányítónk értékelt -VIDEÓ!

Őrült meccs és döntetlen az ETO elleni csúcsrangadón

Hihetetlen küzdelem után, időntúli hetessel egyenlítve játszott döntetlent női kézilabdacsapatunk.

A rangadó, amelyen az előzmények nem számítanak

Női kézilabdacsapatunk a Győri ETO ellen is szeretné tovább nyújtani a hazai veretlenségi szériáját.

A Győrrel találkozunk a kupaelődöntőben

Női kézilabdacsapatunk a legnagyobb hazai riválisával mérkőzik az MK Final Four első napján.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin