Bizony nagyon hiányzott a meccshangulat… A Bajnokok Ligája csoportkörének hetedik fordulójában női kézilabdacsapatunk a Bietigheimet fogadta, s mert minden járványügyi előírást betartottak szurkolóink, nagyjából négyszázan lehettek a lelátón. A szórványos „Hajrá, Fradin!” kívül így csend uralkodott az Érd Arénában, s ez kétségkívül a mieinknek jelentett nagyobb hátrányt – már csak a szokatlansága miatt is.

Egyébként is sok hibával kezdtük a mérkőzést, lassan járt a labda támadásban, nehezen kerültünk helyzetbe, és ha meg is volt a lehetőség, akkor is sokat rontottunk Emily Sandoval szemben. A németek jól használták ki a gyengélkedésünket, többször is üresen találták meg Antje Lauenrothot a balszélen, aki jobbára aztán Bíró Blanka eszén is túl járt. Gyorsan háromgólos előnyre tett szert ellenfelünk (2-5), amit aztán egy négygólos sorozattal sikerült megfordítanunk már a 13. percig, de ezt követően megint alábbhagyott a lendület. 8-8-nál a vendég edző kért időt, pedig már Elek Gábor is szorongatta a kis zöld táblát az előző támadásunknál, vagyis mindkét trénernek volt mondanivalója. A németek jöttek ki jobban a leállásból, pillanatok alatt elléptek tőlünk, 13-9-nél kaptuk azon magunkat, hogy újra kapaszkodni kell.

A szünetig egy gólt sikerült ledolgozni a hátrányból, vagyis lőtávolon belül maradtunk, de az is egyértelmű volt, hogy a második félidőben sokkal jobb egyéni teljesítményekre lesz szükség ahhoz, hogy fordítani tudjunk.

Ehhez képest a második félidő ugyanúgy kezdődött, mint az első, újra a németek tűntek „hangosabbnak”, sorban szórtuk el a labdákat, miközben ellenfelünk extázisban védekezett. Óriási bajban voltunk, a 39. percben a játékrészben már másodszor kért időt Elek Gábor, miután nyolc gólra távolodott a Bietigheim. Jött a kapuba Janurik Kinga, de a kapuscserénél sokkal nagyobb változásra volt szükség ahhoz, hogy felálljunk a padlóról.

Rettenetesen akadozott a támadójátékunk, ha meg nagy nehezen sikerült gólt szereznünk, akkor a gyors középkezdések utáni könnyű gólokkal zúzták szét újra és újra az önbizalmunkat. Hiába próbálta edzőnk rengeteg különböző összetételben felrázni a csapatot, nem volt senki, aki az átlagos teljesítmény határát elérte volna. Úgy tűnt, ezen a délutánon minden ellenünk játszik, a kapufáról is rendre a vendégek kezébe került a labda, a padról érkező játékosaink se tudtak hozzátenni, és a kezdők se tudtak változtatni.

Igen kellemetlen pofonba szaladt bele női kézilabdacsapatunk, amely így fontos két ponttól esett el. Javítási lehetőség lesz még, hiszen a csoportkör felénél se járunk, de az biztos, hogy a következő mérkőzésig nagy javulásra van szükség. Pozitívumként abban azért reménykedhetünk, hogy a szezon legrosszabb meccsén túl vagyunk…