Péntek délután Bécsben sorsolták ki a 2025/26-os női kézilabda Bajnokok Ligája csoportjait. Mint arról beszámoltunk, együttesünk magyar bajnoki ezüstérmesként a következő évadban szabadkártyával indulhat a BL-ben, a csoportok sorsolását pedig a második kalapból várhatta.
Az elitsorozat lebonyolítása nem változott, tehát két nyolcasba került a tizenhat együttes. Egyedül abban lehettünk biztosak, hogy a Győrt elkerüljük, a másik tizennégy csapat ott volt a lehetséges riválisaink között - például az egy év kihagyás után a mezőnybe újra bekerülő DVSC Schaeffler is.
A sorsoláson az B csoportba kerültünk mások mellett a német, a dán és a román bajnok mellé.
Vezetőedzőnk, Jesper Jensen így értékelte a csoportbeosztást: - Érdekes csoportok jöttek össze, úgy gondolom, hogy a miénk nyitott, kiegyenlített, a másikban jobban látható, hogy mely csapatok lesznek a tabella elején, és melyek a végén. Sok erős csapat van a csoportunkban annak ellenére, hogy az előző final four résztvevői közül csak az Odense került ide, a Bucuresti és a Brest is nagyon jónak tűnik, de alig várom, hogy küzdhessünk az első két helyért. Számomra természetesen különleges lesz a két dániai mérkőzés, jó lesz a Fradival a saját országomba utazni, de szerintem számos élvezetes összecsapás vár ránk.
Mindkét csoport első két helyezettje a negyeddöntőbe jut közvetlenül, míg a harmadiktól a hatodik helyig végzők a playoffban folytathatják. A 2025/26-os Bajnokok Ligája első fordulóját szeptember első hétvégéjén rendezik.
NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA 2025/26
A csoportbeosztás:
A csoport: Storhamar Handball Elite (norvég), Metz Handball (francia), Győri Audi ETO KC, BV Borussia Dortmund (német), Team Esbjerg (dán), Gloria Bistrita (román), OTP Group Buducnost (montenegrói), DVSC Schaeffler.
B csoport: HB Ludwigsburg (német), Odense Håndbold (dán), CSM Bucuresti (román), Brest Bretagne Handball (francia), FTC-Rail Cargo Hungaria, RK Podravka Vegeta (horvát), RK Krim Mercator (szlovén), Ikast Håndbold (dán).
Kétszeres BL-győztes kézilabdázónknak izgalmas nyara volt – Kamerunt és a pamplonai bikafuttatást is megjárta.
A felmérések és a tesztek után már rávezető labdás edzéseken is részt vettek női kézilabdázóink.
Női kézilabdacsapatunk idegenben, a Buducsnoszt otthonában indítja az évet a nemzetközi porondon.
Masszírozás, medicinlabda, ugrógyakorlatok - ott voltunk a csapat első edzésén - VIDEÓ!
Női kézilabdacsapatunk magyar válogatott klasszisa Kínáról, a repülésről és edzői tanulmányairól is mesélt.
Dán irányítónk nagyon várja az első meccsét az Elek Gyula Arénában - VIDEÓ!
Indul a bérletértékesítés – biztosítsa be helyét a bajnoki rangadókon, és élvezze az előnyöket.
A dán Michala Möller nyáron érkezik kézilabdacsapatunkba, a FradiMédia Youtube+ csatornának adott interjút.