2021. július 15.
Két határon túli torna is a felkészülési programban
Mindössze három hetet tud együtt készülni a komplett csapat a 2021/2022-es idény rajtja előtt.

Miközben a sportkedvelők szépen lassan Tokióra és az olimpiára összpontosítanak, a háttérben már a következő idényre is készülni kell. Bajnoki címvédő női kézilabdacsapatunk számára ráadásul egészen különleges lesz a nyár, hiszen az olimpia miatt csupán bő három hét kínálkozik arra, hogy teljes kerettel, illetve vezetőedzőjével készüljön a 2021/2022-es idényre. Az olimpián hivatalosan tíz kézilabdázónk, valamint női kézilabdacsapatunk vezetőedzője, Elek Gábor képviseli a Ferencvárost, de Háfra Noémi és Schatzl Nadine már az ETO-val kezdi majd a felkészülést, míg Szöllősi-Zácsik Szandra, aki papíron az MTK olimpikonja, újra zöld-fehérben szerepel a hazatérést követően.

A tervek szerint augusztus 16-án lesz ez így először, akkorra tűzte ki a szakmai stáb az olimpikonok számára az első közös edzést. A keretünk többi tagja, Alicia Stolle, Csiszár-Szekeres Klára, Emily Bölk, Hársfalvi Júlia, Julia Behnke, Kovács Anett és Tóth Nikolett az elmúlt hetekben egyéni edzéseket végzett, majd július 19-én kezdi a közös felkészülést, illetve hozzájuk csatlakozik a korosztályos Európa-bajnokság után Ferenczy Diána. Augusztus közepéig a keret partnercsapatunkkal, az MTK-val közösen, a kék-fehérek vezetőedzője, Golovin Vlagyimir, valamint kapusedzőnk, Duleba Norbert szakmai felügyelete mellett edz és vesz részt felkészülési mérkőzéseken. Július 30-án a DVSC, augusztus 6-án a Kisvárda, augusztus 11-én pedig ismét a DVSC ellen gyakorol a csapat ilyen felállásban.

Az első, tisztán ferencvárosi felkészülési mérkőzést augusztus 17-én, hazai pályán, a Szombathely ellen vívja együttesünk. Augusztus 20-án és 21-én Nagyváradon veszünk részt tornán – a DVSC-vel, a Nagybányával és a CSM Bucuresti-tel együtt. Augusztus 24-én a Siófok otthonában lépünk pályára, majd augusztus utolsó hétvégéjén, 27-én és 28-án Kaproncán a Podravka, a Krim és a Siófok mellett ismét négycsapatos tornán szerepelünk. A felkészülést szeptember 1-jén, hazai pályán zárjuk, a Mosonmagyaróvár ellen játszunk.

Az első tétmérkőzésre a tervek szerint szeptember 8-án kerülhet sor, míg szeptember 11-én vagy 12-én a Bajnokok Ligája is elrajtol.

Cikkajánló

Most kiderül, mit tanultunk a szeptemberi leckéből

Érden kis híján pontot veszítettünk a Sola ellen a kézilabda BL-ben, a visszavágón jobban kell koncentrálni.

Elhunyt Krámerné Agócs Valéria

Magyar bajnok egykori női kézilabdázónk 70 éves volt.

„Talán az ilyen győzelmek még értékesebbek”

Böde-Bíró Blanka extra teljesítményt nyújtott az MKC otthonában, kapusunk mellett Jesper Jensen is értékelt.

A számos hiányzó ellenére is meggyőző játékkal nyertünk

A meccs utolsó negyedében egyszerre három akadémista volt a pályán, de így is magabiztosan nyertünk.

Eltört az orra, kihagyás vár Vilde Ingstadra

Olimpiai és világbajnok beállónk Szombathelyen sérült meg, amikor ellenfele térdével találkozott az orra.

Jön a második nyugati kör

Az Európa-ligában remeklő, az NB I-ben gyengélkedő Mosonmagyaróvárhoz látogatunk szerda este.

Tizenhét góllal múltuk felül a Szombathelyt

Gyengén kezdett női kézilabdacsapatunk, de fordított és végül esélyt sem adott ellenfelének.

Szombathelyen indítjuk a „nyugati napokat”

Női kézilabdacsapatunk négy nap alatt kétszer is a nyugati határ mentén lép pályára.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin