A Bajnokok Ligája-negyeddöntő előtti utolsó edzésén is túljutott női kézilabdacsapatunk, vagyis nincs más hátra, vasárnap 14 órától jöhet a Metz elleni BL-párharc első felvonása. Együttesünk programjáról beszámoltunk már (ITT megtekinthetik az edzésen készült videónkat), miként a két fél múltbéli eredményeiről is olvashattak, ezúttal pedig az ellenfél bemutatása következik.
A Metz francia bajnokként vágott neki az idei BL-kiírásnak, méghozzá azzal a céllal, hogy az előző két évhez hasonlóan ezúttal is részese legyen a négyes döntőnek. Amikor legutóbb nem jutott be a négy közé, akkor épp a Ferencváros jelentette az akadályt, ez pedig még a mai napig adhat önbizalmat. Sok minden változott azóta a két klubnál – a Metz keretéből csak az elmúlt nyáron tízen távoztak, nyolcan pedig érkeztek oda, igaz, a franciák játékát alapjaiban meghatározó változás talán nem történt. Az új játékosok közül az idény során Albek Anna a legeredményesebb, ő 35 gólnál jár. Ezzel egyébként hárommal marad le a csapat másik magyarja, Vámos Petra mögött, a Metz három legeredményesebbje pedig egyaránt francia: Sarah Bouktit 89, Léna Grnadveau 61, Luci Granier pedig 58 találatnál jár. A csapat vezetőedzőjét jól ismerheti minden kézilabda-szurkoló, elvégre 2015 óta Emmanuel Mayonnade irányítja a Metzet.
Ellenfelünk rendkívül eredményes idényt fut, a nemzetközi porondon csupán a Győrtől kapott ki kétszer, a csoportja másik nagy riválisát, az Esbjerget viszont oda-vissza felülmúlta, másodszor ráadásul fölényesen, 40-26-ra. Hazája bajnokságában ugyan lépéshátrányba került a Bresttel szemben, a visszavágót hazai pályán játssza, és nem reménytelen a helyzete, 27-23-ra kapott ki idegenben.
Mondani sem kell, abban bízunk, hogy a Ferencváros lesz a harmadik csapat, amely az idény során képes legyőzni a francia bajnokot, de ehhez kimagasló teljesítményre lesz szükség mindkét találkozón.
BAJNOKOK LIGÁJA
Negyeddöntő, első mérkőzés
FTC-Rail Cargo Hungaria - Metz Handball
Helyszín: Érd Aréna
Időpont: 2026. április 19., 14 óra
Játékvezetők: Ante Mikelic és Petar Paradina (horvátok)
TV: Sport 1
Jegyvásárlás: online itt!
Női kézilabdacsapatunk a NEKA otthonában lép pályára vasárnap 18 órakor a K&H liga 25. fordulójában.
Rendkívül izgalmas mérkőzést nyert meg női kézilabdacsapatunk - a főszereplők értékelték a találkozót.
Női kézilabdacsapatunk ötgólos hátrányból fordított a Debrecen ellen az Elek Gyula Arénában.
Női kézilabdacsapatunk fiatal kapusa a következő idényben is az élvonalban fejlődhet.
Női kézilabdacsapatunk hazai pályán fogadja a DVSC Schaefflert szombaton koradélután.
Együttesünk a várakozásoknak megfelelő fölénnyel múlta felül idegenben a DKKA-t.
Női kézilabdacsapatunk szombati, DKKA elleni bajnoki mérkőzése díjtalanul megtekinthető.
Rendkívül fáradtan kézilabdázott együttesünk, de a második félidő első felében eldöntötte a mérkőzést.