2019. július 19.
Két ellentétes félidő, őrült izgalmak és döntőbe jutás
Nyolc góllal is vezettünk már, a végén mégis hátrányból kellett visszajönni - hihetetlen meccs volt!

Olyan bámulatosan kezdett Oroszország ellen a magyar női kézilabda-válogatott a péntek esti elődöntőben, hogy szinte meg is válaszolta a kezdés előtt felmerült kérdést, miszerint megőrizhető-e a legnagyobb riválisunk ellen is az Európa-bajnokságon eddig látott pazar forma. Herceg Lili kiválóan védett, Kácsor Gréta első rontása után két átlövéssel mutatta meg, miért tartják a csapatunk egyik legjobbjának, Bánfai Kíra elegáns ejtéssel és hatékony védekezéssel segített – jól nézett ki az együttesünk.

5-1-es vezetésünk egészen biztató volt, igaz sejthettük, hogy azért az oroszok nem adják fel. Kettőnél több gólt azonban nem tudtak szerencsére egymás után lőni, így mindig levertük a felzárkózási kísérleteket. Az oroszoknál szinte kizárólag a Maslova-Mikhaylichenko kettős jelentett veszélyt, az első húsz percben egyetlen egy gólt engedtek át másnak, igaz egyébként összesen is csak hétre volt képes ellenfelünk. Továbbra is extra hatékonysággal védett Herczeg, támadásban pedig Tóth Niki beállása hozott új színt, így az oroszoknak a szünet előtti percekben már a második időkérésüket is el kellett használni. Az eddigi legnagyobb különbség 17-9-nél alakult ki a 28. percben, a második félidőt pedig plusz hétről (19-12) indíthattuk – duzzadó önbizalommal.

Oroszország nem igazán találta a mieink ellenszerét, igaz, ezen a napon olyan sok volt az extra teljesítmény a magyar oldalon, hogy talán nem is lehetett ilyet fellelni. Ha nem léptek ki átlövőinkre, akkor a kapusuk kiszolgáltatott helyzetben ugrált általában rossz helyre, ha meg feljebb jöttek, akkor a középső játékosok megbontásából a szélsőinket játszottuk meg, akik pedig elvétve hibáztak csak.

Persze, nem egyszer láttunk már elképesztő fordulatokat ebben a sportágban, és sajnos itt is jött, ezúttal hidegzuhany formájában: az oroszok 7-1-gyel indították a második játékrészt, és 44. percben 20-19-nél egyetlen gólra zárkóztak. Vereshchak, a kapus rettenetesen belelendült, sorra fogta a ziccereinket, ez volt a legfőbb oka a vendégek feltámadásának, úgyhogy hihetetlenül fontos pillanatban szerzett szemtelenül pengés gólt Tóth Niki. Hárommal is vezethettünk volna újra néhány perccel később, de hetest hibáztunk, az oroszok egyenlítettek és egyértelmű lélektani fölénybe kerültek az elődöntő utolsó tíz percéhez közeledve. Sőt a vezetést is átvették, és innen újra irtózatos hullámzás kezdődött. Visszaszereztük az előnyt, majd döntetlennél ismét hetest rontottunk, de az orosz helyzetet Herczeg Lili védte, hogy aztán Kácsor gólja megint minket hozzon jobb pozícióba.

Emberelőnyben, plusz egynél támadhattunk két perccel a lefújás előtt, de ezen a meccsen már semmit sem vehettünk biztosra. Kácsor a blokkba vágta a labdát, de maga szedte össze a lepattanót és az ismétlése már sikeres volt. Gyors orosz válasz jött, de Vámos góljával végre lezártuk a meccset. Mármint, újra lezártuk...

Hihetetlenül fordulatos, jellempróbáló mérkőzést nyert meg a magyar női junior kézilabda-válogatott, és bejutott a vasárnapi döntőbe! Ellenfele a holland-norvég összecsapás győztese lesz.

NŐI KÉZILABDA JUNIOR EURÓPA-BAJNOKSÁG

Magyarország - Oroszország 29-27 (19-12)

A magyar gólszerzők: Kácsor 6, Pál Tamara 4 (4), Schatzl Natalie 4, Bánfai Kíra 3, Vámos Petra 3, Kuczora Csenge 2 (1), Albek Anna 2, Arany Rebeka 2, Tóth Nikolett 1, Simon Armilla 1, Stranigg Zsófia 1.

Cikkajánló

Jó megérzés volt, hogy Simon Petra lője a hetest

Az utolsó pillanatig izgalmas mérkőzésen fiatal irányítónk a hatvanadik percben állt először a vonal elé.

Ahogy vártuk és reméltük: nagy csata volt, de nyertünk

Fontos két pontot szerezett női kézilabdacsapatunk, miután az utolsó pillanatokban lőtt góllal nyert Ikastban.

Másodszor is meg kellene előzni az Ikastot

Nagyon sokat jelentene a folytatásban, ha dániai győzelemmel kezdenénk újra a Bajnokok Ligáját.

Szeibert Anna: „Hidegrázós élmény volt!”

18 éves irányítónk előbb az edzéseken, majd a tétmérkőzéseken is lehetőséget kapott Jesper Jensentől.

Online lehet jegyet venni a DVSC elleni bajnokira

Január 14-én 18 órakor a DVSC otthonában lép pályára női kézilabdacsapatunk a bajnokság 11. fordulójában.

Kisorsolták a női kézilabda Magyar Kupa negyeddöntőit

Négyszeres címvédő női kézilabdacsapatunk a Magyar Kupa ötödik fordulójában csatlakozik a sorozathoz.

"Profi hozzáállást tanúsított a Ferencváros"

Mindkét vezetőedző kiemelte, hogy női kézilabdacsapatunk soha nem látott összetételben győzte le a DKKA-t.

Fiatalos csapattal győztük le a DKKA-t az évnyitón

Jesper Jensen számos fiatalnak is lehetőséget adhatott 2026 első bajnokiján.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin